Keresés

Halálbüntetés Halálbüntetés 

A Hittani Kongregáció leirata a halálbüntetés értelmezéséről

Augusztus elsejei dátummal tették közzé Luis Ladaria bíboros érsek, a Hittani Kongregáció prefektusa aláírásával azt a leiratot, mely a Katolikus Egyház Katekizmusának 2267. pontját értelmezi újra. Ferenc pápa a most közzétett leiratot 2018. május 11-én hagyta jóvá, amikor kihallgatáson fogadta a Hittani Kongregáció prefektusát és elrendelte, hogy az új szöveget illesszék be a katekizmusba.

P. Vértesaljai László – Vatikáni Rádió

A leirat szövege:

A törvényes hatóság halálbüntetéshez való folyamodását hosszú időn át, szabályos eljárást követően, néhány bűntett súlyosságához mérten megfelelő válasznak és elfogadható, még ha szélsőséges eszköznek is tekintették, a közjó érdekében.

Ma egyre inkább él az a meggyőződés, hogy az ember a méltóságát nem veszti el még a legsúlyosabb bűntények elkövetése után sem. Ezenkívül elterjedt az állam részéről a halálbüntetés értelmezésének egy új felfogása. Végül pedig a fogvatartás egyre hatékonyabb módját dolgozták ki, melyek biztosítják az állampolgárok törvényes védelmét, de egyidejűleg nem veszik el a bűnöstől végleges módon a megtérés lehetőségét.

Ezért az Egyház az evangélium fényénél tanítja, hogy „a halálbüntetés elfogadhatatlan, mert megtámadja az emberi személy sérthetetlenségét és méltóságát”, továbbá határozottan elköteleződik annak eltörlése mellett az egész világon. A leirat az Osservatore Romano napilapban való megjelenésével egyidejűleg lépett hatályba.                                         

02 augusztus 2018, 16:31