Ferenc pápa a Jézus Szíve tisztelet jubileumi konferenciájára: Minden seb begyógyulhat!

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán    

A jóvátétel az Újszövetségben lelki jelleget ölt

A megjavítás, a helyrehozatal – kezdte beszédét a pápa – olyan fogalom, amelyet gyakran megtalálunk a Szentírásban. Az Ószövetségben a kárpótlás, helyrehozatal, a jóvátétel társadalmi dimenzióját jelzi az elkövetett gonosz tettért. Erről szól a mózesi törvény is, mely az ellopott tárgyak visszaszolgáltatását és az okozott kár helyreállítását rendelte el. Ez a törvényes igazságosság a társadalmi élet védelmét szolgálta. Az Újszövetségben azonban lelki jelleget ölt, a Krisztus által hozott megváltás keretein belül. A jóvátétel itt teljes mértékben a keresztáldozatban nyilvánul meg. Újdonsága az, hogy feltárja az Úr irgalmát a bűnös iránt. A jóvátétel tehát hozzájárul az emberek egymás közötti megbékéléséhez, de az Istennel való megbékéléshez is, mert a felebarát ellen elkövetett gonoszság egyben Isten elleni vétség is, ahogy a Jézus, Sirák-fia könyve mondja: „Az özvegyek könnyei talán  nem csorognak az Isten arcán is?” (vö Sir 35,18). Hány könnycsepp hull még most is Isten arcára, miközben világunk megannyi visszaélést követ el az ember méltósága ellen, még Isten népén belül is! – állapította meg a Szentatya.

„Megjavítani a megjavíthatatlanokat”

A konferencia címe két egymással ellentétes fogalmat kapcsol össze: „Megjavítani a megjavíthatatlanokat”. Ez arra a reményre hív minket, hogy minden seb begyógyulhat, még ha olyannyira mély is! A teljes rendbetétel néha lehetetlennek tűnik, ha a javaink vagy szeretteink végleg elvesznek, vagy ha bizonyos helyzetek visszafordíthatatlanná váltak. De a jóvátétel szándéka és ennek konkrét megvalósítása elengedhetetlen a megbékélés folyamatához és hogy az ember szívébe ismét béke költözzék. A keresztény jóvátétel megérinteni a sértett személy szívét, nem is csak az igazságosság egyszerű aktusaként, hanem két elkötelező hozzáállással: a bűnös mivolt elismerésével és a bocsánatkéréssel, majd a pápa ezt a két szót elemezte.   

Az első lépés a bűnösség elismerése

Az első lépés a bűnösség elismerése. Minden jóvátétel, legyen az emberi vagy lelki, a bűn ismerésével kezdődik. „Önmagunk megvádolása a keresztény bölcsesség része és ez tetszik az Úrnak, mert az Úr kedvét leli a bűnbánó szívben”. A testvérnek okozott sérelem őszinte felismeréséből, és abból a mély és őszinte érzésből, hogy a szeretet megsérült, születik meg ugyanis a jóvátétel vágya.

Második lépés a bocsánatkérés

A második lépés a bocsánatkérés – folytatta a pápa. Az elkövetett bűn megvallása a tékozló fiú példáját követi, aki ezt mondja Atyjának: „Vétkeztem az ég ellen és teellened” (Lk 15,21). A bocsánatkérés újra megnyitja a párbeszédet, és kifejezi azt a vágyat, hogy helyreállítsa a testvéri szeretet kötelékét. A jóvátétel ugyanis – akár annak a kezdete, vagy egyszerűen csak annak szándéka – garantálja a megbocsátáskérés hitelességét, megmutatja annak mélységét, őszinteségét, megérinti a testvér szívét, megvigasztalja és a bocsánatkérés elfogadására indítja őt. Tehát ha a helyrehozhatatlant nem is lehet teljesen megjavítani, a szeretet mindig újjá tud születni és elviselhetővé teszi a sebet.

Mélyítsétek el a Jézus Szentséges Szíve jóvátétel-művének gyönyörű szokását

Jézus Alacoque Szent Margitot az emberek bűnei okozta sérelmek jóvátételének művére kérte. Ha ezek a tettek megvigasztalták a szívét, ez azt jelenti, hogy a jóvátétel minden sérült ember szívét is képes vigasztalni. A pápa óhaja, hogy a résztvevők konferenciája újítsa meg és mélyítse el a Jézus Szentséges Szíve jóvátétel-művének gyönyörű szokását, melynek gyakorlata ma már kissé feledésbe merült, vagy tévesen elavultnak ítélik. Ezért járuljanak hozzá, hogy az egyházban minden keresztény ember megtalálja személyes bűnbánati útjának méltó helyét.

A Szentatya imádkozik, hogy a Szent Szív jubileuma sok zarándokban ébresszen hálásabb szeretetet Jézus iránt, és hogy Paray-le-Monial kegyhelye legyen mindig a vigasztalás és az irgalom helye a benső békét kereső minden ember számára – zárta a Jézus Szíve tisztelet jubileumi konferenciájának tagjaihoz intézett beszédét Ferenc pápa.

Paray-le-Monial lelkiségének rövid története

Paray-le-Monial egy kisváros Lyontól északnyugatra Franciaországban, ahová évenként százezrek zarándokolnak el, hogy imádkozzanak Alacoque Szent Margit sírja előtt és megköszönjék neki tiszta és hűséges életét, melyet a Gondviselő Isten látomásokkal jutalmazott és amelyek a későbbi Jézus Szíve-tisztelet alapjául szolgáltak. Már 973-ban bencés perjelséget alapítottak itt a közeli Cluny apátság támogatásával. 1100 körül Clunyi Szent Hugó építtette a mai templomot, mely a burgundiai román stílus mintapéldája és egyúttal a Cluny apátság kicsinyített mása, jellegzetes szentélykörüljárójával, 56 m magas, nyolcszögű szentélytornyával és a kettős kaputoronnyal. Mint ilyen értékes tanúbizonysága az időközben elpusztult Cluny templom- és kolostor-együttesnek, mely a 10-11. században az egyház megújulásának kiindulópontja volt, és amelyet a pápák is buzgón támogattak.           

1562-ben a hugenották kifosztották a perjelséget, a francia forradalom alatt pedig az „egyenlőség nevében” föloszlatták. Paray-le-Monialban 1619-ben telepedtek meg a jezsuiták és 1626-ban házat nyitottak. A közösség tagja volt Colombiére Szent Kolos, aki a vizitációs Alacoque Szent Margit szerzetesnővér gyóntatójaként és lelkivezetőjeként sokat segített neki és valójában ők ketten lettek a későbbi Jézus Szíve tisztelet „megalapítói”.