Keresés

Ferenc pápa és Justin Welby anglikán prímás Ferenc pápa és Justin Welby anglikán prímás  (ANSA)

Ferenc pápa az anglikán közösségek prímásaihoz: Előbb a testvér, aztán a rendszer

A Szentatya május 2-án csütörtök reggel fél kilenckor fogadta a Vatikánban az Anglikán Közösségek Prímásai Gyűlésének 42 tagját. Hozzájuk intézett beszédében áttekintette az eddig közösen megtett utat, majd azt kérte, hogy továbbra is járjanak együtt Krisztus fősége alatt, a Szentlélek főszerepével.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

„Dear brothers and sisters, peace to you!” – köszöntötte a pápa angolul a vendégeit, majd olasz nyelven folytatta a beszédét. A Feltámadott békét kívánó szava annak a reménynek a hírnöke, amely a feltámadásból fakad, és amelyben nem csalódunk. Így történt ez a tanítványokkal is, amikor bezárkóztak a Cenákulumba, mert megijedtek. Ám zavaruk közepette Jézus meggyógyította félelmeiket, megmutatta sebeit és oldalát, és rájuk árasztotta a Lelkét.

Ma éppúgy, amikor Isten népének vezetői összegyűlnek, ugyanolyan félelmet érezhetnének, mint egykor a tanítványok, engedhetnének a csüggedés kísértésének, megmutathatnák egymásnak csalódásaikat, beteljesületlen elvárásaikat, gondok uralkodhatnának el rajtuk, anélkül, hogy megakadályoznák sajátos különbözőségeik erősödését. Ám ha ehelyett inkább Krisztusra fordítják tekintetüket, mint saját magukra, akkor rájönnek, hogy a Feltámadott köztük van, békéjét és Lelkét akarja nekik adni.

Testvéri együttműködés az evangélium érdekében

Ferenc pápa hálásan megköszönte Justin Welby anglikán prímás üdvözlő szavait, és arra emlékeztette, hogy ugyanabban az időben kezdte meg canterburyi érseki szolgálatát, mint ő maga Róma püspökeként az itteni munkáját. Azóta sokszor találkoztak, imádkoztak együtt és tettek bizonyságot az Úrba vetett közös hitükről. Idén januárban a Szent Pál apostol megtérése napján tartott vesperás ünnepség során néhány katolikus és anglikán püspöknek együtt adtak megbízást, hogy közösen végezzék szolgálatukat, és hogy az mintegy elővételezze minden keresztény egységét Krisztus egyetlen egyházában. A pápa hálás ezért a testvéri együttműködésért az evangélium érdekében! Azt sem felejti, amit az anglikán prímás Dél-Szudánban tett feleségével együtt az ottaniak szolgálatában.

Legyünk az egység építői, még ha nem is vagyunk egyek

Az Úr mindnyájunkat arra hív – mondta a pápa –, hogy legyünk az egység építői, és ha még nem is vagyunk egyek, a tökéletlen közösségünk nem akadályozhat meg abban, hogy együtt járjunk. Valójában „a keresztények közötti kapcsolatok előrevetítik és megkövetelik mostantól kezdve minden lehetséges gyakorlati együttműködést a különböző szinteken: lelkipásztori, kulturális, társadalmi szinten és az evangélium üzenetéről szóló tanúságtétel terén is”. A különbségek nem csökkentik annak hatókörét, ami összeköt bennünket, „nem akadályozhatnak meg bennünket abban, hogy a közös keresztségünk folytán testvérnek ismerjük el egymást Krisztusban” – idézett a pápa Szent II. János Pál „Ut unum sint, Hogy egyek legyenek” kezdetű enciklikájából.

Az igazi főszereplő a Szentlélek

Ferenc pápa hálásam köszönte az Anglikán - Katolikus Nemzetközi Bizottság által az elmúlt ötven évben végzett munkáját, amely elkötelezetten vállalta az egység útjában álló különféle akadályok leküzdését, felismerve mindenekelőtt, hogy „a közösség ami összeköt bennünket, az Istenben, a mi Atyánkban, a mi Urunkban, Jézus Krisztusban és a Szentlélekben való hiten alapul; a közös krisztusi keresztségünkön, a Szentíráson, az Apostoli, a Niceai-Konstantinápolyi és a Khalkedoni hitvalláson, továbbá az atyák tanításán és sok évszázados közös keresztény örökségen. A húsvéti idő visszavisz minket a kezdetekhez az Apostolok Cselekedeteinek olvasása révén. A hit és testvériség, az üldöztetéssel szembeni bátorság, az evangélium örömteli terjesztése és a pogányok iránti nyitottság sok dicsőséges lapja között a szent szerző nem titkolja el a feszültség és az értetlenség pillanatait, amelyek gyakran a tanítványok törékenységéből, vagy más eseményekből születnek. Az eseményekből azonban kiderül, hogy az igazi főszereplő a Szentlélek: az apostolok benne megbékélnek, megoldást találnak és az egész elbeszélésből kiemelkedik a Szentlélek, amint az igazi főszereplő. Tetszik nekem ez a formula „Mi és a Szentlélek úgy találtuk” – állapította meg a pápa. 

Imádkozzunk és hallgassunk egymásra, próbáljuk megérteni mások lelkét, és kérdezzük meg magunktól – mielőtt számon kérnénk másoktól –, hogy engedelmesek voltunk-e a Szentlélek sugallatainak, vagy a személyes vagy csoportos véleményünk dominál? Az isteni távlat bizonyára sohasem a megosztottság, az elkülönülés távlata. Isten útja ezzel szemben arra késztet minket, hogy még inkább ragaszkodjunk az Úr Jézushoz, mert csak a Vele való közösségben fedezhetjük fel újra a teljes közösséget közöttünk.

A mai szétszakított világnak szüksége van az Úr Jézus megnyilvánulására

A mai szétszakított világnak szüksége van az Úr Jézus megnyilvánulására! Meg kell ismernie Krisztust! Néhányan olyan térségből jöttetek, ahol a háború, az erőszak és az igazságtalanság lett a hívek romlott mindennapi kenyere, de még a gazdagnak és békésnek tartott országokban sem hiányzik a szenvedés és sokak szegénysége. Mit javasolhatunk mindezekkel szemben, ha nem Jézust, a Megváltót? – kérdezte. Ennek megismertetése a mi küldetésünk. Annak nyomán, amit Péter mondott a nyomoréknak a templom ajtajában, nekünk sem ezüstöt és aranyat kell felajánlanunk, hanem Krisztust és Országa meghirdetését.

Az anglikán közösség kedves prímásai! – szólt a pápa a vendégeihez. Köszönjük, hogy idén Péter és Pál apostolok városában találkozunk veletek. Ajándék vagytok számomra, hogy közel érzem magam az általatok képviselt közösségekhez. Tudom, hogy a római püspök szerepe még mindig vitatott és megosztó kérdés a keresztények körében. De Nagy Szent Gergely pápa gyönyörű kifejezése szerint, aki Szent Ágostont küldte misszionáriusnak Angliába, Róma püspöke mintegy „Servus Servorum Dei – Isten szolgáinak szolgája”. Ahogy II. János Pál írta: „Ez a meghatározás a legjobb módja annak, hogy elkerüljük a hatalom, és különösen a primátus és a szolgálat szétválasztásának kockázatát, ami ellentmondana a hatalom evangélium szerint való jelentésének: „Úgy vagyok köztetek, mint aki szolgál” (Lk 22,27). Ezért szükséges „testvéri, türelmes párbeszédet folytatni és elhagyni a haszontalan vitákat”, hogy megértsük, miként lehet a péteri szolgálatot a mindenki iránti szeretet szolgálataként végezni. Hála Istennek, pozitív eredmények születtek a primátusról szóló ökumenikus párbeszéd terén.

Mint tudják, a katolikus egyház napjainkban szinodális utat jár be. Örömömre szolgál, hogy igen sok testvéri küldött, köztük az anglikán közösség püspöke is részt vett a szinódusi közgyűlés tavalyi első ülésén és a pápa továbbra is várja az ökumenikus részvételt az őszi ülésszakon. Imádkozik, hogy a római püspök szerepének jobb megértése legyen a szinódus gyümölcsei között. Az első ülésszak végén készült összefoglaló jelentés a szinodalitás és az primátus közötti kapcsolat alaposabb vizsgálatát kérte különböző szinteken, így helyi, regionális és egyetemes szinten. Ebben az értelemben hasznos forrás lehet az Anglikán-Katolikus Nemzetközi Bizottság legújabb munkája.

Bízunk Isten kegyelmében és gondviselésében, tudván, hogy a Szentlélek új ajtókat nyit meg, és elvezet minket a teljes igazságra. Botrány lenne, ha a megosztottság miatt nem valósítanánk meg közös hivatásunkat, Krisztus hirdetését. Ellenben saját elképzeléseinken túl alázattal és szeretettel teszünk tanúságot Krisztusról, Ő lesz az, aki közelebb visz bennünket egymáshoz; mert csak az a szeretet, amely nem tér vissza a múltba, hogy elhatárolódjon másoktól, csak az a szeretet, amely Isten nevében a testvért helyezi saját vallási rendszere elé, lesz az, ami egyesít  minket. Először a testvér, és csak aztán a rendszer! – ismételte meg Ferenc pápa és végül hálásan megköszönte vendégeinek, hogy meghallgatták őt.

 

03 május 2024, 18:53