Keresés

A remény nem csal meg: Ferenc pápa szentévi bullája a békéért és az életért

Május 9-én, csütörtökön délután fél hatkor a Szentatya a Szent Péter-bazilikában vesperást vezetett Urunk mennybemenetele ünnepe alkalmából, amelynek keretében átadta az öt kontinens képviselőinek a Spes non confundit – kezdetű bullát, amellyel meghirdette a 2025-ös szentévet, mely idén december 24-én, a vatikáni bazilika szentkapujának megnyitásával veszi kezdetét.

Salvatore Cernuzio / Gedő Ágnes – Vatikán

A pápai bulla felhívást tartalmaz a börtönlakók, a migránsok, a betegek, az idősek, valamint a kábítószer zsákmányául esett fiatalok javára. Ferenc pápa egy börtönben is meg fog nyitni szentkaput, a szegény országok adósságainak eltörlését kéri, felszólal a gyermekszületések növelése érdekében, a migránsok befogadásáért, valamint a teremtett világ tiszteletben tartásáért. Egy alap létrehozását sürgeti az éhezés felszámolására a fegyverkezésre szánt pénzekből, valamint a diplomácia erőfeszítéseit egy tartós béke megteremtéséért.

Remény, szeretet, felelősség

A remény ajándékáért fohászkodik Ferenc pápa a 2025-ös szentév gyümölcseként világunk számára, amelyet felkavarnak a fegyverek, a halál, a pusztítás, a felebaráttal szembeni gyűlölet, az éhezés, az ökológiai adósság, az alacsony születésszám. A remény balzsamát akarja a Szentatya az emberiség sebeire kenni, melyet az erőszak kegyetlensége sújt, vagy a rohamosan növekvő szegénység lehetetlenít el.

Spes non confundit – A remény nem csal meg: ezt a címet viseli a szentévet meghirdető bulla, amelyet május 9-én nyújt át a pápa az öt kontinens egyházának az ünnepi vesperás alkalmával. A 25 pontból álló bulla kéréseket, javaslatokat, felhívásokat tartalmaz fogva tartottak, betegek, idősek, szegények, fiatalok érdekében, valamint bejelenti az újdonságokat, amelyeket a Remény zarándokai – mottójú szentév hoz majd.

Vesperás a Szent Péter-bazilikában
Vesperás a Szent Péter-bazilikában

Közös időpont Húsvét ünneplésére

A dokumentumban Ferenc pápa két fontos évfordulóra emlékeztet: 2033-ban ünnepeljük a megváltás kétezredik évfordulóját, illetve azt, hogy 1700 éve tartották a niceai, első nagy ökumenikus zsinatot, mely többek között a húsvét dátumának meghatározásával foglalkozott. Az eltérő álláspontok még ma is megakadályozzák, hogy ugyanazon a napon ünnepeljük a hit alapító eseményét – húzza alá a pápa, majd emlékeztet rá, hogy gondviselésszerű egybeesés miatt ez éppen a 2025-ös évben megvalósul (17). „Legyen ez felhívás Kelet és Nyugat minden kereszténye számára ahhoz, hogy megtegyék a döntő lépést az egység felé a Húsvét közös dátuma körül”.

A szentkapu megnyitása

A dokumentum rendelkezik a pápai bazilikák szentkapuinak megnyitásáról is. Ennek értelmében Ferenc pápa 2024. december 24-én nyitja meg a Szent Péter-bazilika szentkapuját. Rákövetkező vasárnap, december 29-én nyitja meg a pápa a Lateráni Szent János-székesegyház szentkapuját. 2025. január elsején a Santa Maria Maggiore-bazilika, majd január 5-én a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika szentkapuja következik. A szentév végén az utóbbi három bazilika szentkapui december 28-ig bezárulnak. A szentév hivatalosan 2026. január 6-án, a Szent Péter-bazilika szentkapujának bezárásával ér véget. (6)

A szertartás képei
A szertartás képei

Az idők jelei

Ferenc pápa annak a kívánságának ad hangot, hogy a szentév első reményteli jele legyen a béke a világ számára, mely újra a háború tragédiáját éli. „Elfeledve a múlt drámáit, az emberiség új és nehéz próbatételnek van kitéve, mely sok népet az erőszak brutalitásával nyom el. Mit nem szenvedtek még el ezek a népek? Hogyan lehetséges, hogy elkeseredett segélykiáltásuk nem ösztönzi a nemzetek vezetőit arra, hogy véget akarjanak vetni a túl sok regionális konfliktusnak, tudatában azoknak a következményeknek, mellyel világszinten járhatnak? Túl nagy dolog arról álmodni, hogy elhallgassanak a fegyverek és ne hozzanak többé pusztítást és halált?” (8) – teszi fel a kérdéseket a pápa.

Felhívás a születésszám növekedéséért

A Szentatya aggódva figyeli a születésszám csökkenését, mely számos országban mutatkozik különböző okokból: felgyorsult életritmus, félelem a jövőtől, illetve olyan társadalmi modellek, amelyekben a haszon keresése és nem a kapcsolatok dominálnak. A pápa meggyőző támogatást sürget a hívők és a civil társadalom részéről a fiatalok gyermekvállalási kedvének segítésére, hogy a jövőt sok-sok gyermek mosolya vidítsa föl, akik betöltik az immár túl sok üres bölcsőt. (9).

Tisztelet, méltó körülmények a börtönökben, a halálbüntetés eltörlése

Ferenc pápa arra buzdít a szentévet meghirdető bullájában, hogy a fogva tartottak számára is adjanak kézzelfogható jeleket a reményre. A kormányoknak amnesztiát vagy a büntetések elengedését javasolja, valamint a közösségbe való visszailleszkedés folyamatait. Főként pedig azt kéri a Szentatya, hogy biztosítsanak méltó körülményeket a börtönökben fogva tartottak számára, tartsák tiszteletben emberi jogaikat, és töröljék el a halálbüntetést. (10) Annak érdekében, hogy közelsége konkrét jelét mutassa a fogva tartottak iránt, a pápa személyesen fog megnyitni egy szentkaput az egyik börtönben.

Remény a betegek és buzdítás a fiatalok számára

A remény jeleit nyújtják a szentév során a betegeknek is, legyenek otthonaikban, vagy kórházban. „Gondozásuk himnusz az emberi méltósághoz” (11) – fogalmaz a pápa, majd rámutat, hogy reményre van szükségük gyakran a fiataloknak is, akik sokszor látják összetörni álmaikat. „A kábítószerek illúziója, a törvényszegés kockázata, az illékony dolgok keresése másokhoz viszonyítva bennük még nagyobb zűrzavart kelt, és elrejti az élet szépségét és értelmét, ezáltal sötét szakadékokba taszítja és önpusztító gesztusokra sarkallja őket. (12) „Nem okozhatunk nekik csalódást” – figyelmeztet Ferenc pápa.

A szentévet meghirdető bulla
A szentévet meghirdető bulla

Ne legyenek előítéletek és bezárkózás a migránsokkal szemben

A szentévet meghirdető bullájában a pápa kitér a migránsokra is, hogy várakozásaik ne hiúsuljanak meg az előítéletek és a bezárkózás miatt. „A sok száműzöttnek, menekültnek, akik a nemzetközi események visszásságai miatt kénytelenek elmenekülni, hogy elkerüljék a háborúkat, az erőszakot és a diszkriminációt, garantálják a biztonságát, a munkához és az oktatáshoz való hozzáférését, mely eszközök szükségesek ahhoz, hogy beilleszkedjenek az új társadalmi közegbe” (13).

Botrányosan sok a szegény a világon

A pápa nem feledkezik el bullájában a sok idős emberről sem, akik megtapasztalják a magányt és az elhagyatottságot. Nem feledkezik meg a szegények milliárdjairól sem, akiknek nincs miből élniük, és szenvednek a kirekesztéstől és mások közönyétől. Botrányosnak tartja a Szentatya, hogy a szegények teszik ki a világ lakosságának nagy részét, ahol óriási erőforrások vannak, melyek jelentős részét a fegyverkezésre fordítják (15). Nagylelkűségre szólítja a gazdagokat és újból felhívást intéz a katonai kiadások összegéből egy világalap létrehozására, hogy végre felszámolják az éhezést (16).

Elengedni a szegény országok adósságát

A jómódúbb nemzetekhez fordulva a pápa azt kéri, hogy engedjék el azoknak az országoknak az adósságait, amelyeket soha nem tudnának visszafizetni. „Ez igazságosság kérdése, melyet ma az egyenlőtlenség új formája súlyosbít, vagyis az ökológiai adósság, főként Észak és Dél között” (16) – írja szentévi bullájában a Szentatya.

Ferenc pápa megnyitotta a szentkaput 2015-ben, a rendkívüli szentévben
Ferenc pápa megnyitotta a szentkaput 2015-ben, a rendkívüli szentévben

A vértanúk tanúságtétele

Ferenc pápa arra szólítja a híveket, hogy tekintsenek a vértanúk tanúságtételére, akik különböző keresztény hagyományokhoz tartoznak. A szentév idején ne maradjon el az ökumenikus ünneplés (20) – kéri a Szentatya.

A gyónás fontossága és az irgalmasság misszionáriusainak szolgálata

Ferenc pápa szól még a bűnbánat szentségéről és bejelenti, hogy folytatódik az irgalmasság misszionáriusainak szolgálata, melyet a rendkívüli szentév idején hívott életre. A püspököktől azt kéri, hogy olyan helyekre küldjék őket, ahol, a remény keményen próbára van téve, vagy ahol a személyi méltóságot lábbal tiporják. (23)

Keleti egyházak és ortodoxok

A pápa a keleti egyházak híveihez külön kéréssel fordul, akik oly sokat szenvedtek, gyakran életük áldozatával azért, mert hűségesek maradtak Krisztushoz és az egyházhoz. „Ezek a testvéreink érezzék különösen otthon magukat itt, Rómában, mely számukra is Édesanya”. A Szentatya gondol azokra az ortodox testvérekre is, akik már a Via Crucis zarándoklatát élik, mert kénytelenek elhagyni szülőföldjüket az erőszak és a bizonytalanság miatt.

Imádság a Mária-kegyhelyeken

Végezetül a Szentatya arra biztatja az Örök Városba érkező zarándokokat, hogy imádkozzanak a Mária-kegyhelyeken a Szűzanya oltalmáért fohászkodva, és így megtapasztalják a leggondosabb anyai szeretetet, aki soha nem hagyja el gyermekeit (24).

Ferenc pápa az irgalmasság misszionáriusaival
Ferenc pápa az irgalmasság misszionáriusaival
09 május 2024, 19:15