Keresés

Ferenc pápa a Pápai Biblikus Bizottság plenáris ülésének tagjaival Ferenc pápa a Pápai Biblikus Bizottság plenáris ülésének tagjaival  (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

Szenvedés és betegség a Bibliában: Ferenc pápa beszéde a Pápai Biblikus Bizottsághoz

Éves plenáris ülésére gyűlt össze a Pápai Biblikus Bizottság, mely a betegség és a szenvedés a Bibliában fontos témakörével foglalkozik. A Szentatya audiencián fogadta a bizottság tagjait, köztük Martos Balázs püspököt. Nem magyarázni kell a szenvedést, hanem együttérezni a beteg fájdalmával, a párbeszéd és a remény révén megmutatni az egyház szolidaritását.

Gedő Ágnes – Vatikán

Ezekben a napokban tartotta plenáris ülését a Pápai Biblikus Bizottság, mely a betegség és a szenvedés bibliai szempontjaira irányítja figyelmét. Ez a téma minden embert érint, hiszen ki vagyunk szolgáltatva a betegségeknek, a halálnak. Sebzett természetünk magában hordozza a korlátait és a végességet, szenved a rossz és a fájdalom ellentmondásai miatt. Ferenc pápa megvallotta, hogy szívén viseli ezt a témát. A szenvedés és a betegség olyan ellenfelek, amelyekkel szembe kell néznünk, de fontos, hogy ezt emberhez méltón tegyük. Ha kitöröljük, tabut csinálunk belőle, amiről jobb nem beszélni, mert rontja a minden áron való hatékonyság képét, akkor távol járunk a megoldástól. Mindannyian megtapasztaljuk ennek súlyát és segítenünk kell egymást a kapcsolatokban anélkül, hogy önmagunkba zárkóznánk, és hogy a jogos lázadás elszigetelődéssé, elhagyatottsággá vagy elkeseredéssé válna.

Ferenc pápa megérkezik az audienciára (jobbra Martos Balázs püspök)
Ferenc pápa megérkezik az audienciára (jobbra Martos Balázs püspök)   (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

Jézus megmutatja a gondoskodás útját

Sok testvérünk tanúságtételéből tudjuk, hogy a fájdalom és a betegség a hit fényében döntő tényező lehet a személyes érettséghez vezető úton. A szenvedés rostája ugyanis segít felismerni, mi a lényeges és mi nem. Főként azonban Jézus példája mutatja meg az utat. Ő arra buzdít minket, hogy vegyünk gondjaiba a betegségben élőket, és egyszersmind szenvedésünkkel csatlakozzunk megváltó felajánlásához, ami gyümölcsöt hoz. Ferenc pápa ennek kapcsán két kulcsszóra hívta föl a Pápai Biblikus Bizottság tagjainak figyelmét, melyek: az együttérzés és az inklúzió, vagyis a be- és elfogadás.

Ferenc pápa elmondja beszédét
Ferenc pápa elmondja beszédét   (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

Az együttérzés segít, hogy a szenvedők mellé álljunk

Az első, az együttérzés visszatérő és jellemző viselkedése az Úrnak, aki törékeny és rászoruló emberekkel találkozik. A pásztor nélkül utat kereső nyáj, az éhező és elgyötört tömeg, a betegek kívánságai, mind nagy együttérzésre indítják Jézust. Ez pedig közelségben nyilvánul meg, és általa Jézus azonosítja magát a szenvedőkkel: „Beteg voltam és meglátogattatok” (Mt 25,36). Mindez egy fontos szempontot tár fel előttünk: Jézus nem magyarázza a szenvedést, hanem lehajol a szenvedőkhöz. Nem úgy közelíti meg a fájdalmat, hogy általánosan buzdít és meddőn vigasztal, hanem felfogja a drámát és bevonódik. Jézus megmenti az embert és átlényegíti fájdalmát. Krisztus átalakította fájdalmunkat azáltal, hogy egészen magáévá tette: átérezte és felajánlotta mint a szeretet ajándékát. Nem adott könnyű válaszokat miértjeinkre, hanem a kereszten tette magáévá a mi nagy miértünket. Jézus kézzel tapintja az emberi szenvedést, alázattal, szelíden, békésen, hogy a megtestesült Isten nevében hozza el megváltó és konkrét támaszának közelségét. Kézzel érintve, nem elméletileg – hangsúlyozta a pápa.

A Szentatya a Pápai Biblikus Bizottság tagjaival
A Szentatya a Pápai Biblikus Bizottság tagjaival   (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

Mindenkit elfogadni és befogadni

Ez pedig elvezet minket a második kulcsszóhoz: az inklúzióhoz. Bár ez nem bibliai kifejezés, jól megmutatja Jézus stílusának kiemelkedő jegyét: azt, hogy elindul megkeresni a bűnöst, a tévelygőt, a kirekesztett, megbélyegzett embert, hogy mindenki bejusson az Atya házába. Ez a fajta magatartás az osztozást hozza magával. Ahogy Jézus jót tett az emberekkel és meggyógyította a betegeket, úgy azt parancsolta tanítványainak is, hogy vegyék gondjaikba a betegeket és áldják meg őket az ő nevében, ezáltal osztozzanak vigaszt hozó küldetésében. A szenvedés és a betegség tapasztalata által az egyháznak az a hivatása, hogy együtt haladjon a keresztény és emberi szolidaritásban, elismerve közös törékenységünket megnyissa a párbeszéd és a remény lehetőségeit. Irgalmas szamaritánusként ne hagyjuk a kirekesztés társadalmát építeni, hanem lépjünk oda az elesett emberhez és segítsük fel őt, és ezáltal tegyük közössé a jót – buzdította a Szentatya a Pápai Biblikus Bizottság tagjait.

A találkozó csoportképe
A találkozó csoportképe   (VATICAN MEDIA Divisione Foto)
11 április 2024, 17:29