Keresés

Sulyok Tamás államfő magánkihallgatáson a Szentatyánál Sulyok Tamás államfő magánkihallgatáson a Szentatyánál  

Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta Sulyok Tamás köztársasági elnököt

A magyar nemzeti zarándoklat keretében április 25-én csütörtökön reggel Ferenc pápa a Vatikánban kihallgatáson fogadta Sulyok Tamás magyar köztársasági elnököt. A magyar államfő reggel nyolc órakor érkezett a Vatikánba feleségével együtt, Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki magyar nagykövet kíséretében.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A mintegy félórás magánkihallgatást követően került sor az ajándékok átadására, majd a VI. Pál aulában találkozott Ferenc pápa a magyar nemzeti zarándoklat tagjaival. Köszöntése során elsőként üdvözölte a polgári hatóságok közt az elnököt: „Köszöntöm a polgári hatóságok képviselőit. Különösen örömmel üdvözlöm Magyarország új köztársasági elnökét, Dr. Sulyok Tamás Urat.”

Ferenc pápa áldást ad a magyar államfőnek
Ferenc pápa áldást ad a magyar államfőnek

A pápai audiencia után Sulyok Tamás köztársasági elnök Pietro Parolin bíboros államtitkárral és  Paul Richard Gallagher érsekkel, a Vatikáni Államközi Kapcsolatok titkárával folytatott hivatalos tanácskozásokat. A Szentszék Sajtóterme a tárgyalást követően közleményt adott ki a találkozóról:

„Az államtitkárságon tartott szívélyes találkozón kiemelték a jó kétoldalú kapcsolatokat, és elismeréssel szóltak a katolikus egyház elkötelezettségéről, mellyel a magyar társadalom fejlődését szolgálja. A megbeszélések során áttekintettek néhány közös érdeklődésre számot tartó témát, különös tekintettel a családra, a fiatalokra, valamint a sérülékenyek számos keresztény közösségeire szerte a világon. A megbeszélések során külön kitértek az Ukrajnában zajló konfliktusra, különös tekintettel annak humanitárius következményeire, továbbá a béke előmozdítására tett erőfeszítésekre.

Tárgyalás az Államtitkárságon
Tárgyalás az Államtitkárságon

Vatikáni hivatalos tárgyalásai után Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök részt vett a Szent Péter bazilikában tartott hálaadó szentmisén, melyet  Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek mutatott be.     

 

25 április 2024, 16:18