Keresés

A római Santo Spirito in Sassia templom, az Isteni Irgalmasság jelképe A római Santo Spirito in Sassia templom, az Isteni Irgalmasság jelképe 

A pápa köszöntötte az Isteni Irgalmasság imacsoportjait

A Szentatya ismételten imádkozott az igazságos békéért Ukrajna, Palesztina és Izrael számára, köszöntötte többek között a béranyaság eltörléséért megrendezett Nemzetközi Konferencia résztvevőit, valamint az Isteni Irgalmasság lelkiségét ápoló imacsoportok tagjait.

Vertse Márta - Vatikán

A pápa mindenekelőtt megemlékezett azokról a személyekről, akik néhány nappal ezelőtt veszítették életüket egy Dél-Afrikában történt buszbaleset során. A Szentatya a hívek imáit kérte az elhunytakért és családtagjaikért.

A sport segítse elő a testvériséget!

Ferenc pápa utalt rá, hogy szombaton tartottuk a Sport a Fejlődésért és a Békéért Nemzetközi Napját. Mindannyian tudjuk, hogy egy sport gyakorlása nevelhet egy nyitott, szolidáris, előítéletektől mentes társadalmiságra. Ehhez azonban olyan vezetőkre és edzőkre van szükség, akik nem pusztán a győzelemre vagy a pénzszerzésre törekednek. Mozdítsunk elő egy olyan sportot, amely elősegíti a társadalmi barátságot és testvériséget! – hangzott a pápa kérése.

Imádkozzunk a Feltámadt Úrhoz az igazságos békéért

A Szentatya továbbra is arra buzdított, hogy imádkozzunk a békéért, az igazságos és tartós békéért, különösen a meggyötört Ukrajnáért, Palesztináért és Izraelért. A Feltámadott Úr Lelke világosítsa meg és támogassa azokat, akik a feszültség csökkentésén dolgoznak, és bátorítsa azokat a gesztusokat, amelyek lehetővé teszik a tárgyalásokat. A pápa azért fohászkodott az Úrhoz, hogy adja meg a vezetőknek azt a képességet, hogy megálljanak egy kis időre és egyeztessenek, tárgyaljanak egymással.

A pápa köszöntötte az Isteni Irgalmasság imacsoportjait

A pápa végül üdvözölte a rómaiakat, az Olaszországból és számos országból érkezett zarándokokat. Külön köszöntötte az iraki Kurdisztán fővárosában, Erbilben található Mar Qardakh katolikus iskola tanulóit, a spanyolországi Castellónból érkezett gyermekeket, valamint az Isteni Irgalmasság lelkiségét ápoló imacsoportokat, akik az Isteni Irgalmasság ünnepén a Szent Péter tér közelében lévő Szentlélek templomban, az Isteni Irgalmasság ájtatosságának római központjában gyűltek össze. A számos csoport között a Szentatya köszöntötte még a béranyaság eltörléséért megrendezett Nemzetközi Konferencia résztvevőit, majd utalással a sok lengyel zászlóra, üdvözölte a lengyel zarándokokat, akik nagy üdvrivalgással viszonozták köszöntését.  

08 április 2024, 09:07

A Regina Coeli (vagy Regina Caeli) egyike a négy Mária-antifónának (a másik három az Alma Redemptoris Mater, az Ave Regina Coelorum és a Salve Regina).

XIV. Benedek pápa 1742-ben rendelte el, hogy az Úrangyala helyett imádkozzuk állva a halál feletti győzelem jeléül a húsvéti időben, vagyis Húsvét vasárnaptól kezdve Pünkösd napjáig.

Az Úrangyalához hasonlóan naponta háromszor imádkozzuk: hajnalban, délben és naplementekor, hogy a napot Istennek és Máriának ajánljuk fel.

Ez az ősi antifóna egy kegyes hagyomány szerint a VI. vagy a X. századra nyúlik vissza, míg elterjedésének első írásos dokumentuma egy XIII. század első feléből származó ferences breviárium. Négy rövid verssorból áll, mindegyik Allelujával fejeződik be. Ezzel az imával a hívek Máriához, a Mennyek Királynőjéhez fordulnak, hogy vele együtt örüljenek Krisztus feltámadásának.

Ferenc pápa 2015. április 6-án, éppen a Regina Coeli elimádkozásakor, a Húsvét utáni napon tanácsolta, hogy milyen legyen a szívünk, amikor ezt az imát mondjuk:

„...Máriához fordulunk és arra hívjuk, hogy örvendezzen, mert Az, akit méhében hordozott, ígéretéhez híven feltámadt, és Mária közbenjárására bízzuk magunkat. Valójában a mi örömünk Mária örömének visszatükröződése, mert Ő az, aki megőrizte, és hittel őrzi a Jézussal történt eseményeket. Mondjuk el tehát ezt az imát a gyermekek meghatottságával, akik boldogok, mert Anyjuk boldog”. 

A legutóbbi Úrangyala / Regina Coeli imádságok

Olvasd el mindet >