Keresés

A brazil szociális hét egyik rendezvénye A brazil szociális hét egyik rendezvénye 

Pápai üzenet a brazil szociális hétre: „Lássuk meg Jézus arcát a szegényekben”

Ferenc pápa bátorító üzenetet küldött a 6. brazil szociális hét résztvevőinek, amely március 20-án, szerdán kezdődött Brazíliában, a helyi püspöki konferencia szervezésében, és „egy igazságosabb társadalom megteremtésére törekszik, amelyben megélik az egyetemes testvériséget és a társadalmi barátságot”.

Somogyi Viktória – Vatikán

„Próbáljuk meglátni azokban, akik a társadalmi igazságtalanság miatt szegénységben kénytelenek élni, Jézus arcát, aki arra buzdít, hogy ne maradjunk közömbösek, mert ahogy mondta: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt, 25,40). Erre hívott Ferenc pápa a 6. brazil szociális hét résztvevőinek küldött üzenetében, amelyet március 20-22. között tartottak a dél-amerikai országban. Az eseményt a brazil püspöki konferencia szociális bizottsága szervezte „A Brazília, amit szeretnénk, a népek jóléte” témáról.

Út a „cselekvő egyház” felé

Ferenc pápa üzenetében méltatta a kezdeményezést, és imáiról biztosította a résztvevőket „a találkozó sikeréért és gyümölcseiért”. Az 1991-es elindítása óta „a Brazil Szociális Hét célja az, hogy utat mutasson a ’cselekvő egyház’ felé, amely elkötelezetten küzd azért, hogy lerombolja a leselejtezés és a közömbösség falait, és hogy elkísérje a legszegényebbeket és az alapvető jogaiktól megfosztottakat a földért, a lakhatásért és a munkáért folytatott küzdelmükben”. A kezdeményezés ezentúl „egy új, szolidaritáson alapuló gazdaságot és a demokratikus értékek újjáélesztését javasolja, amely elősegíti egy olyan társadalom építését, amelyben a nép valóban részt vesz a nemzet döntéshozatali folyamataiban” – hangsúlyozta Ferenc pápa üzenetében.

Föld, ház, munka

Ezért a pápa hálás, hogy a brazil fiatalokkal együtt a szociális hét keretében előmozdították a „Klára és Ferenc gazdaságát”, valamint népszerűsítették azt a felhívást, amelyet Ferenc pápa a 2014-es Népi Mozgalmak Világtalálkozójának résztvevőihez intézett kérve, hogy válaszoljanak egy nagyon konkrét vágyra. Ez a konkrét vágy – magyarázta a pápa – „olyasmi, amit minden apa, minden anya kíván gyermekei számára; ez egy olyan vágy, amelynek mindenki számára elérhetőnek kellene lennie, de amelyet ma sajnos a valóságtól egyre távolabbinak látunk az emberek többségének életében: föld, ház és munka”.

Életvédelem

Ferenc pápa végül annak a reményének adott hangot, hogy a „Mutirão pela vida” (Kampány az életért), amely az egyház és az életvédő kérdésekkel foglalkozó emberek képviselőiből álló, a brazil szociális héthez kapcsolódó kezdeményezés „bőséges gyümölcsöt teremhet egy igazságosabb társadalom javára, amelyben megtapasztalható az egyetemes testvériség és a társadalmi barátság”.

26 március 2024, 13:28