Keresés

A Szent Péter-téren összegyűlt hívek várják a pápa szavait A Szent Péter-téren összegyűlt hívek várják a pápa szavait  (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

Ferenc pápa felhívásai és köszöntései az Úrangyala elimádkozása után

A pápa felemelte szavát a nők egyenlő méltóságának elismerése érdekében, majd a hívek imáit kérte Haiti, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Ukrajna és a Szentföld békéjéért. Ismételten felhívást intézett minden erőszak, ellenségeskedés beszüntetésére, a béke növekedésének elősegítésére.

Vertse Márta - Vatikán

A nők az élet hordozói – konkrétan ismerjék el egyenlő méltóságukat

Ferenc pápa emlékeztetett rá, hogy két nappal ezelőtt ünnepeltük a nemzetközi nőnapot. Most gondolatban a Szentatya a nőkhöz fordult és mindannyiukhoz kifejezte közelségét, különösen azokra gondolva, akiknek méltóságát nem tartják tiszteletben. A pápa megállapította, hogy mindannyiunkra még mindig sok munka vár, amelyet el kell végeznünk annak érdekében, hogy ténylegesen elismerjék a nők egyenlő méltóságát. A társadalmi és politikai intézmények alapvető kötelessége, hogy védelmezzék és előmozdítsák minden emberi lény méltóságát, hogy megteremtsék a nők, az élet hordozói számára a szükséges feltételeket ahhoz, hogy elfogadhassák az élet ajándékát és méltó életet biztosíthassanak gyermekeik számára – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Fellángolt az erőszak Haitin
Fellángolt az erőszak Haitin

Szűnjön meg az erőszak Haitin!

A Szentatya arról is szólt, hogy aggodalommal és fájdalommal követi a Haitin bekövetkezett súlyos válságot és az elmúlt napokban történt erőszakos eseményeket. Közelségét fejezte ki a helyi egyházhoz és a szeretett haiti néphez, amely évek óta sok megpróbáltatástól szenved. Arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak a Mindenkor Segítő Szűzanya közbenjárásáért, hogy szűnjön meg az erőszak minden formája és mindenki ajánlja fel hozzájárulását a béke és a kiengesztelődés növekedéséhez az országban, a nemzetközi közösség megújult támogatásával.


Imádkozzunk Kongó, Ukrajna és a Szentföld békéjéért

A pápa közelségét fejezte ki a muzulmánoknak a vasárnap este kezdődő ramadán, az iszlám hívők böjti időszaka alkalmából majd köszöntötte a római, itáliai és a világ számos részéről érkezett híveket, az elsőáldozó és bérmálkozó gyermekek és fiatalok plébániai csoportjait és üdvözölte a Kongói Demokratikus Köztársaság római katolikus közösségének tagjait. Imádkozzunk az ország békéjéért, valamint a meggyötört Ukrajnáért és a Szentföldért. Szűnjön meg minél hamarabb az ellenségeskedés, amely mérhetetlen szenvedést okoz a polgári lakosságnak – hangzott Ferenc pápa felhívása nagyböjt negyedik vasárnapján.

11 március 2024, 11:57