Keresés

Ferenc pápa a RAI Olasz Rádió és Televízió vezetőségével és munkatársaival Ferenc pápa a RAI Olasz Rádió és Televízió vezetőségével és munkatársaival  (Vatican Media)

Ferenc pápa a RAI munkatársainak: a tájékoztatás szolgálja az igazságot és a közjót!

A Szentatya szombaton a VI. Pál-teremben fogadta a kettős jubileumot ünneplő olasz közmédia vezetőségét és alkalmazottait: 100 éves a RAI rádiója, 70 éve működik a televízió. A globális világban egységet kell építeni, hitelesen tájékoztatni, minőségi műsorokkal szórakoztatni és megmutatni a sokszínűséget, odafigyelve mindenkire.

Gedő Ágnes – Vatikán

Ez a kettős évforduló jó alkalom a visszatekintésre, az elmúlt 70, illetve 100 évre, amely összefonódott Olaszország történetével; ugyanakkor kihívás is, hogy előre tekintsünk, a jövőbe, amelynek megteremtésében a médiának is szerepe van, ahol globális szinten mindenki élete összefügg. Emellett pedig itt, a Vatikánban vagyunk, és sokan közületek jól ismerik ezeket a helyeket, mert a RAI Olasz Rádió és Televízió születése óta követi Péter utódának lépéseit – kezdte beszédét a pápa.

A pápa elmondja beszédét
A pápa elmondja beszédét

A köz szolgálatában alakítani a társadalmat

Az elmúlt években a RAI nemcsak tanúja volt a társadalmi változások folyamatának, hanem részben főszereplőként alakította azokat. A média ugyanis kihat az identitásunkra jó és rossz értelemben egyaránt. Ebben áll a közszolgálatisága. A pápa különválasztva elemezte a szolgálat és a köz kifejezéseket, melyek jól mutatják küldetésük alapját: a kommunikáció mint ajándék a közösségnek. Elsőként vegyük a szolgálat jelentését, mely a rádiós és televíziós munkatársak esetében az állampolgárok igényeire válaszol, egyetemes nyitottsággal, képes úgy bemutatni a helyi történéseket, hogy ne csak azokra korlátozódjon, tiszteletben tartja és előmozdítja minden személy méltóságát. Hozzájárul az igazsághoz és a közjóhoz a tájékoztatás, a szórakoztatás, a kultúra és a technológia megfelelő felhasználásával.

A Szentatya megsimogat egy gyermeket
A Szentatya megsimogat egy gyermeket

A teljes igazságot kell bemutatni

Az információ világában a szolgálat lényegében az igazság keresését és előmozdítását jelenti, a teljes igazságét – tette hozzá a pápa, majd így folytatta: fel kell tartóztatni az álhírek terjedését, azt az alattomos szándékot, amely a közvéleményt ideológiai alapon igyekszik befolyásolni, hazugságokkal, a társadalom szövetét bomlasztva. Az igazság egy, harmonikus, nem lehet személyes érdekek szerint megosztani. A tájékoztatásban dolgozók számára a szolgálat azt jelenti, hogy kerülik a megtévesztő leegyszerűsítéseket, hiszen az igazságot sokféle hang szimfóniája adja ki, nem pedig az, ha mindig csak saját elképzelésünket kiabáljuk. Kiszolgálni az állampolgárokat, akiknek joguk van a korrekt tájékoztatáshoz, előítéletek nélkül, elhamarkodott következtetések nélkül, időt hagyva nekik, hogy megértsék és elgondolkodjanak rajta, küzdve a kognitív szennyezés ellen, hogy az információ is ökologikus legyen – fejtette ki a RAI Olasz Rádió és Televízió munkatársainak a pápa. Végül pedig garantálni kell a különböző vélemények és források tiszteletteljes pluralizmusát, mert ahogy már Szent II. János Pál pápa is leszögezte, az igazságot soha nem lehet másokra kényszeríteni. Tiszteletben kell tartani mások lelkiismeretét, amelyben magának Istennek a képmása tükröződik. Az igazságot csak felajánlani lehet a másiknak, aki pedig felelősen elfogadja azt. Ferenc pápa ezért arra bátorította az olasz közmédia munkatársait, hogy törekedjenek a párbeszédre, szőjék az egység szálait. Ehhez pedig először is meg kell hallgatni egymást.

A pápa köszönti a RAI vezetőségét
A pápa köszönti a RAI vezetőségét

A technika és a technológia az embert szolgálja

A pluralizmus a kommunikációs nyelvezetet is érinti, vagyis a mozi, a filmek, a sorozatok, a kulturális és szórakoztató műsorok, a sport közvetítések, a gyermekprogramok sokszínűségét. Technikában gazdag, de emberségben szegény kor a miénk, ahol fontos a szépség keresése, a szolidaritás előmozdítása, a szabadság megőrzése. Azon kell dolgozni, hogy minden művészi kifejeződés segítsen felemelni az embereket; elgondolkodtatni, érzelmeket ébreszteni, mosolyra és meghatott könnyekre fakasztani, hogy értelmet találjanak az életben, meglássák a jó távlatát, ne törődjenek bele a legrosszabba. A technika és a technológia számos kérdést vet föl. Ezzel kapcsolatban a pápa figyelmeztetett: szükség van a mesterséges intelligencia rendszereinek etikai szabályozására, hogy megelőzzük a káros és diszkriminatív következményeket, amelyek a társadalmi igazságosságot fenyegetik. Nem szabad engedni, hogy használatuk a pluralizmus rovására menjen, hogy kiélezze a közvéleményt, vagy hogy uralkodóvá tegye az egyengondolatot.

A pápai audiencia
A pápai audiencia

Közszolgálat a szegények és a minőség javára

A szolgálat szó elemzése után a pápa a köz jelentésével foglalkozott beszédében. Attól közszolgálati a RAI, hogy a közjóért dolgozik, mindenki, nem csupán egyesek érdekében. Ez elsősorban azt kívánja, hogy hangot adjanak a legutolsóknak, a legszegényebbeknek, azoknak, akik nem jutnak szóhoz, akiket kiselejteznek. Azt is jelenti, hogy hivatásuk révén eszköz legyenek a megismerés növelésében, az elgondolkodtatásban, nem pedig az elidegenítésben. Új szemmel mutassák be a valóságot, és ne fújják föl a közöny buborékját; hogy a fiatalokat nagy álmokra neveljék, nyitott elmével és szemmel. Az egész médiarendszernek globális szinten meg kell újulnia, kilépni a megszokott világából és kérdéseket feltenni, tovább menni. Ezt a felelősséget vállalniuk kell, ha a tájékoztatás szintjét magasan akarják tartani. A nézettségi, hallgatottsági mutatók követése nem mehet a tartalom rovására, sokkal inkább a minőséget kell építeniük. A RAI műsorai gyakorlatilag minden olasz háztartásba eljutnak, bekopogtatnak, hogy meglepjenek, társaságot nyújtsanak, hogy osztozzanak örömben és fájdalomban, hogy az egységet, a kiengesztelődést, a meghallgatást és a párbeszédet támogassák a családban és a társadalomban; hogy tájékoztassanak, és meghallgassanak, tisztelettel és alázattal. Folytassátok ezen a szép úton tovább! – búcsúzott a pápa a RAI Olasz Rádió és Televízió munkatársaitól.

A Szentatyára várva
A Szentatyára várva
23 március 2024, 12:51