Keresés

Ferenc pápa gyóntat egy papot a Lateráni Szent János-bazilikában Ferenc pápa gyóntat egy papot a Lateráni Szent János-bazilikában 

Ferenc pápa március 8-án a római V. Szent Piusz-plébánián gyóntat

Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a „24 óra az Úrral” – kezdeményezést Ferenc pápa szándékára, amely idén az imádság évének keretébe illeszkedik, témája: „Új életben járjunk”. A pápa bűnbánati liturgiát vezet, amelynek ideje alatt a hívek szentgyónáshoz járulhatnak. Az Evangelizálási Dikasztérium honlapjáról letölthető az alkalomra (hat nyelven) készített segédanyag.

Gedő Ágnes – Vatikán

Március 8-án, pénteken délután fél ötkor kezdődik a bűnbánati liturgia Ferenc pápa vezetésével Rómában, a Szent V. Piusz-plébánián. Ez lesz a tizenegyedik alkalom, hogy a Nagyböjt időszakában várják a híveket imádkozni és kiengesztelődni a „24 óra az Úrral” – akció keretében. Ahogy az már 2023-ban is történt, amikor a Szentatya március 17-én hasonló szertartást vezetett a római Trionfale városnegyed Kegyelmek Szűzanyja plébánián, a pápa ezúttal is egy római plébániát választott, hogy saját „egyházmegyéjében” jobban kifejezze részvételét az általa óhajtott kezdeményezésben, melyet a világ összes egyházmegyéjében megtartanak Nagyböjt negyedik vasárnapjának vigíliáján. A közelgő március 8-9-re a rómaiakhoz írt levélből választották a mottót: „Új életben járjunk” (vö. Róm 6,4).

Ferenc pápa a plébánián

Idén az imádság évébe illeszkedik a „24 óra az Úrral” – esemény, amely segít, hogy megtapasztaljuk a bűnbánó ima élményét. A feltámadás Húsvétjára készülve péntek este és szombaton egész nap azt javasolják az egyházi közösségeknek, hogy tartsák rendkívüli módon nyitva a templomokat, ezáltal adva lehetőséget a híveknek arra, hogy bármikor szentségimádást tartsanak és meggyónhassanak. Március 8-án, pénteken délután fél ötkor vezeti a pápa a bűnbánati szertartást a Szent V. Piusz-plébánián (Róma, Largo San Pio V, 3.). A szertartás ideje alatt lehetőség lesz a hívek számára a kiengesztelődés szentségéhez járulni. Maga Ferenc pápa is meggyóntat néhány személyt.

Segédanyag a „24 óra az Úrral” - eseményre

A nyitott templomkapuk Isten irgalmas szeretetét jelképezik. A felkészüléshez az Evangelizálási Dikasztérium lelkipásztori segédanyagot állított össze, amely személyes és közösségi imákat, tanúságtételeket és elmélkedéseket tartalmaz a bűnbocsánat felszabadító tapasztalatáról. Arra invitálják az egyházmegyéket és plébániákat Olaszországban és szerte a világon, hogy ünnepeljék meg ezt az imanapot saját közösségeikben. A felkészítő anyag ingyenesen letölthető olasz, angol, spanyol, portugál, lengyel és francia nyelven a dikasztérium honlapjáról.

05 március 2024, 16:59