Keresés

Ferenc pápa 200 gyermeket köszöntött a vatikáni Gyermek Jézus kórházból az audiencián Ferenc pápa 200 gyermeket köszöntött a vatikáni Gyermek Jézus kórházból az audiencián  (ANSA)

Ferenc pápa a Bambino Gesù Gyermekkórháznak: Munkátok küldetés

A vatikáni VI. Pál teremben a „pápai kórház” közösségének köszöntésekor a Szentatya arra buzdított, hogy folytassák a világ minden tájáról származó beteg gyermekek gyógyításának „áldott munkáját”.

Lisa Zengarini / Somogyi Viktória – Vatikán

Közel 3000 ember gyűlt össze szombaton a vatikáni VI. Pál teremben a Bambino Gesù Gyermekkórház képviseletében a pápai audienciára. A találkozóra abból az alkalomból került sor, hogy 100. évfordulóját ünnepli a nemzetközileg elismert kórház, amelyet a Salviati család adományozott a Vatikánnak. A pápai kihallgatáson jelen volt mintegy 200 gyermek és szüleik, köztük a háborús országokból, például Ukrajnából és a Gázai-övezetből érkezett gyermekek, akik olyan orvosi kezelésben részesülnek, amelyet nem kaphattak meg szülőföldjükön. Ferenc pápa háláját fejezte ki a Bambin Gesù munkatársainak és jótevőinek, méltatta az intézmény „gazdagságát”, és három funkcióját emelte ki: ajándék, gondozás és közösség.

Ferenc pápa a gyermekek körében az audiencián
Ferenc pápa a gyermekek körében az audiencián

Ajándék

Beszédében, amelyet Filippo Ciampanelli prelátus olvasott fel a pápa megfázása miatt, emlékeztetett arra, hogy az ajándékozás végig meghatározta az intézmény küldetését a történelem során. Egy anekdota szerint Arabella Salviati hercegnő gyermekei, aki 1869-ben alapította a kórházat, saját malacperselyt készítettek, amelybe pénzt gyűjtöttek a nincstelenek, a beteg gyermekek és a leginkább rászorulók számára. Ez a történet, jegyezte meg a pápa, „arra mutat rá, hogy ez a nagy munka alázatos ajándékokon alapul, mint például azoknak a gyermekek az adományain, akik a betegek javára gyűjtöttek.” Ez a nagylelkűség tovább folytatódik ma is a kórházat támogató sok jótevővel. Az intézmény rászoruló gyermekeket is befogad a világ minden tájáról, háttérüktől függetlenül.  Az adományok lehetővé tették a Róma közelében lévő új palliatív gondozó központ közelmúltbeli megnyitását. „Mindezekben az ajándék nélkülözhetetlen eleme fennállásotoknak és tevékenységeteknek” – mutatott rá a pápa.

Gondoskodás

A pápa által kiemelt második tulajdonsága az orvosi ellátás, amelyet a kórház orvosbiológiai kutatása folyamatosan javít. Ferenc pápa arra buzdította a tudós csoportot, hogy ezt a kutatást „a legtörékenyebbekre különös figyelmet fordítva végezzék”, például a súlyos vagy ritka betegségekben szenvedő betegekre odafigyelve, továbbá, hogy szakértelmüket és tudásukat osszák meg mindenkivel, „különösen ott, ahol a legnagyobb szükség van rá”, mint Afrikában, Ázsiában és a Közel-Keleten. A pápa nagy elismeréssel szólt a Bambin Gesù kórház által a fiatal betegek családjainak nyújtott nagylelkű támogatásról is. „Ez egy olyan meghatározó elem, amelyet soha nem szabad figyelmen kívül hagyni, még akkor sem, ha néha nehéz körülmények között dolgoztok is, amiről tudomásom van. Inkább valami mást áldozzunk fel, de ne a kedvességet és a gyengédséget.”

A Gyermek Jézus kórházból érkezett kis betegek és szüleik köszöntik a pápát
A Gyermek Jézus kórházból érkezett kis betegek és szüleik köszöntik a pápát

Közösség

A Ferenc pápa beszédében kiemelt harmadik szempont a közösség volt. Rámutatott, hogy a kórház küldetését sok ember valósítja meg „különféleképpen”: egyesek élethosszig tartó elkötelezettséggel, mások önkéntesként ajánlják fel idejüket; vagy vért, illetve tejet adományoznak az újszülötteknek, továbbá vannak, akik felajánlják elhunyt emberek szerveit vagy élő emberek sejtjeiket és szöveteit bocsátják rendelkezésre. „Az, ami ebből kitűnik, hogy „együtt teszik” ezt, ahol a különféle ajándékok hozzájárulnak a fiatal betegek javának elősegítéséhez.” Ferenc pápa többször meglátogatta a Bambin Gesù kórházat és annak osztályait. Beszéde végén elismerte, hogy e látogatások során fájdalommal vegyes érzései voltak a beteg gyermekek és szüleik szenvedése miatt. Ugyanakkor „nagy reményt is érzett, látva, hogy mindent megtesznek, hogy kezeljék őket”. Ezért szeretettel megköszönte a személyzetnek a tevékenységüket, megáldotta őket és arra buzdított, hogy folytassák tovább „áldott munkájukat”.

16 március 2024, 14:32