Keresés

Emberkereskedelem Emberkereskedelem 

Ferenc pápa: Mindenkinek harcolnia kell az emberkereskedelem ellen

Ferenc pápa az Emberkereskedelem elleni 10. világ- és imanap alkalmából üzenetet tett közzé, amelyben arra buzdítja a társadalom minden szintjét, hogy lépjen fel e csapás ellen, és hassanak rá az áldozatok tanúvallomásai, valamint azok, akiknek a hangja némaságba veszik.

Deborah Castellano Lubov / Somogyi Viktória – Vatikán

„Teljes szívemből csatlakozom hozzátok szerte a világon, különösen a fiatalokhoz, akik azért dolgoznak, hogy leküzdjék ezt a globális csapást.” Ferenc pápa heves felhívást tett közzé csütörtökön az emberkereskedelem elleni küzdelem és az emberkereskedelem felszámolása érdekében az Emberkereskedelem elleni 10. világnap és imanap alkalmából kiadott üzenetében, amelyben megismételte: „Soha nem késő cselekedni!”.

Az idei világnapra az egyház a „Úton a méltóságért: meghallgatni, álmodni, cselekedni” témát választotta. A katolikus egyházban a világnap megtartását először Ferenc pápa vezette be 2015-ben, amikor arra hívta a Női szerzetesrendek legfőbb elöljáróinak nemzetközi egyesülete (UISG) és a Szerzetesek legfőbb elöljáróinak szövetségét (USG), hogy február 8-án Bakhita Szent Jozefina liturgikus emléknapjához kapcsolják a világnapot. A 2000-ben szentté nyilvánított Bakhita, Szudán és az emberkereskedelem túlélőinek védőszentje. A szudáni születésű olasz kanossziánus szerzetesnőt (1869–1947) gyermekként eladták rabszolgának, és emberkereskedők áldozata lett, mígnem Olaszországba került, ahol később kanossziánus szerzetesnő lett.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete is megemlékezik az Emberkereskedelem elleni küzdelem világnapjáról július 30-án.

„Úton a méltóságért: meghallgatni, álmodni, cselekedni”

Üzenetében a pápa mindenkit arra buzdít, hogy Szent Bakhita nyomdokain járjon. „Emlékezzünk az általa elszenvedett sérelemre, a szenvedésére, de egyben az erejére és a felszabadulásának illetve egy új életre való újjászületésének útjára is” – hangsúlyozta a pápa. „Szent Bakhita arra ösztönöz bennünket, hogy nyissuk ki szemünket és fülünket, hogy meglássuk azokat, akik láthatatlanok, és meghalljuk azokat, akiknek nincs hangjuk, és ismerjük el minden ember méltóságát, valamint küzdjünk az emberkereskedelem és a kizsákmányolás minden formája ellen.” A pápa sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az emberkereskedelem gyakran láthatatlan. Köszönetet mondott a médiának, amely napvilágra hozza a rabszolgaság modern formáit, valamint az azt körülvevő közöny kultúráját. „Segítsük egymást, hogy érzékenyebbek legyünk, hogy nyissuk meg életünket és szívünket nővéreink és fivéreink előtt, akiket még most is rabszolgaként vesznek és adnak el. Soha nem késő cselekedni!” A pápa köszönetet mondott Istennek azért a sok fiatalért, akik felvállalták e világnap kihívását. Kérte, hogy lelkesedésük és elkötelezettségük „mutassa meg nekünk az utat”, emlékeztetve minket: „Arra kaptunk meghívást, hogy figyeljünk, álmodjunk és cselekedjünk az emberkereskedelem elleni küzdelem érdekében.”

Halljuk meg a szenvedők kiáltását!

A pápa kérte, hogy hallgassuk meg a szenvedő áldozatokat. „A háborúk és konfliktusok áldozataira gondolok, az éghajlatváltozás által érintettekre, a migrációra kényszerülőkre, és azokra, különösen a nőkre és a gyerekekre, akiket szexuálisan vagy a munkahelyeken kizsákmányolnak.” „Halljuk meg segélykiáltásukat, és az általuk elmondott történetek gondolkodtassanak el bennünket” – kérte Ferenc pápa. A Szentatya bátorított minden olyan erőfeszítést, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy szabadságban és méltóságban éljenek.

Konkrét lépésekre van szükséges a csapás leküzdéséhez

A pápa mindenkit felszólított, hogy tegyen lépéseket az emberkereskedelem elleni küzdelem érdekében. Minden szinten arra buzdított: „Imádkozzunk buzgón, és aktívan cselekedjünk ezért az ügyért, az emberi méltóság védelméért.” Bár tudjuk, hogy az emberkereskedelem elleni küzdelem „megnyerhető”, „arra van szükség, hogy eljussunk a probléma gyökeréhez, és megszüntessük annak okait”.

Felhívás a cselekvésre és a cinkosság elkerülésére

A pápa ezt követően ennek a csapásnak a leküzdésére irányuló minden erőfeszítést bátorított követve Szent Bakhita példáját. „Felszólít a cselekvésre, minden erőforrásunk mozgósítására az emberkereskedelem elleni küzdelemben és az áldozatok teljes méltóságának helyreállításában” – fogalmazott a pápa. Majd figyelmeztetett: „Ha becsukjuk a szemünket és a fülünket, ha nem teszünk semmit, a bűnrészesség vétke sújt minket.”

Ferenc pápa üzenete végén szívből jövő háláját fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek ennek a napnak a megünneplésében, és megáldotta mindazokat, akik elkötelezettek az emberkereskedelem és a kizsákmányolás minden formája elleni küzdelemben.

 

09 február 2024, 12:00