Keresés

Ferenc pápa és Ernest Simoni bíboros Ferenc pápa és Ernest Simoni bíboros  (Vatican Media)

„Egy élő vértanú”: a pápa tisztelete a 28 évet börtönben töltött albán bíboros előtt

Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson tiszteletét fejezte ki Ernest Simoni bíboros iránt, akit a kommunista rezsim huszonnyolc évre bebörtönzött Albániában.

Joseph Tulloch / Somogyi Viktória – Vatikán

Az e heti általános kihallgatás végén Ferenc pápa a jelenlevő zarándokok köszöntése alkalmával megszakította előre elkészített beszédét és hosszan, kötetlen szavakkal köszöntötte egyik látogatóját. Utalt az ókori Rómában a keresztények vértanúságára, akik többek között a vatikáni temetőben találtak nyugalomra, majd megjegyezte, hogy ma is sok vértanú van szerte a világon, és külön köszöntötte Ernest Simoni bíborost, akit „élő mártírnak” nevezett. 

Huszonnyolc év börtön

Ernest Simoni az észak-albániai Troshani faluban született 1928-ban. Tízévesen kezdte meg papi tanulmányait a ferences rendben. 1948-ban a ferences kolostort, ahol tartózkodott, a kommunista rezsim ügynökei kifosztották, a szerzeteseket lelőtték, a novíciusokat pedig kiutasították. Ennek ellenére Simoni titokban folytatta teológiai tanulmányait, és 1956-ban titokban pappá szentelték. 1963-ban, a karácsonyi mise bemutatása után Simonit letartóztatták és bebörtönözték. Huszonnyolc évig volt börtönben, magánzárkában és sokévi kényszermunkát végzett. Ferenc pápa albániai látogatása során 2014 szeptemberében találkozott Simoni atyával, és nagyon meghatódott, amikor Simoni atya a szenvedéseiről beszélt. Látogatása után úgy döntött, hogy az idős papot bíborossá kreálja.

A pápa szavai

Ferenc pápa Simoni bíboros iráni tiszteletének kifejezését az általános kihallgatáson azzal kezdte, hogy a Vatikán körül eltemetett sok keresztény mártírra utalt. „Mindannyian olvastuk, hallottuk az egyház korai vértanúinak történeteit” – mondta. „Még itt is, ahol most a Vatikán áll, van egy temető, és sok embert itt végeztek ki.” „De még ma is sok vértanú van szerte a világon: sok, talán több is, mint kezdetben. Sokakat üldöznek hitük miatt” – hangsúlyozta a pápa. Ezután bemutatta Simoni bíborost, megjegyezve, hogy „28 évet élt börtönben” az albániai egyházüldözés eredményeként, amely – mint mondta – „talán a legkegyetlenebb” volt a maga nemében. Simoni bíboros „továbbra is tanúságot tesz” – hangsúlyozta a pápa. „Most 95 éves, és továbbra is csüggedés nélkül tevékenykedik az egyház javára.” Miután az 1990-es években kiszabadult a börtönből, Simoni bíboros megbocsátott börtönőreinek, és folytatta papi szolgálatát, különös tekintettel a kiengesztelődés előmozdítására a posztkommunista Albániában. „Kedves testvérem, köszönöm a tanúságtételedet” – zárta tisztelgő szavait Ferenc pápa.

14 február 2024, 16:49