Keresés

Ferenc pápa a Notre Dame Egyetem vezetőségével Ferenc pápa a Notre Dame Egyetem vezetőségével  (Vatican Media)

Ferenc pápa a nevelésről: A vallásoktatás segít egy jobb világot építeni

Csütörtökön délelőtt fogadta a Vatikánban a pápa az Indiana állambeli Notre Dame Egyetem vezetőségét és kuratóriumi tagjait. A katolikus intézmény az ész-szív-kéz hármasával folytassa küldetését, legyen szolidáris a rászorulókkal. A nevelők segítsék a fiatalokat, hogy merjenek álmodni, és nyitottak maradjanak mindarra, ami igaz, jó és szép az életben.

Gedő Ágnes – Vatikán

A pápa köszöntötte az egyetem igazgatóját, John Jenkins atyát, a kuratórium tagjait, valamint az intézmény vezetőit. Emlékeztetett rá, hogy a Notre Dame Egyetem alapítása, vagyis 1842 óta az egyház evangelizáló küldetését segítette az emberi személy teljes körű képzésével. Ahogy Boldog Basil Moreau, a Szent Kereszt Kongregáció alapítója mondta, a „keresztény nevelés annak a művészete, hogy a fiatalokat a teljesség felé vezessük”. A pápa hozzátette: méghozzá nemcsak agyból! A három nyelvezet, melyet ötvözni kell: a fej, a szív és a kéz nyelve, ebben áll a nevelés titka. A gondolatok, érzések és cselekvések összhangja a kulcs, ne feledjük! Ezek együtt adják ki azt a távlatot, amin belül a katolikus egyetemi közösségek szilárd és jól integrált személyiségeket nevelhetnek, olyan életszemlélettel, melyet Krisztus tanítása táplál.

A pápa elmondja beszédét
A pápa elmondja beszédét

Hit és értelem összhangja

Ferenc pápa ezután részleteiben kifejtette a hármas nyelvezet értelmét. Elsőként a fejről szólt: a katolikus egyetemek természetüknél fogva fejlesztik a megismerést az akadémiai tanulmányokon és a kutatáson keresztül. A globalizált világban ez szükségszerűen azzal jár, hogy együtt kell működni más tudományágakkal és kutatási területekkel. A katolikus intézmények nevelési erőfeszítései azon a szilárd meggyőződésen alapulnak, hogy benső összhangban áll egymással hit és értelem. Ebből forrásozik a keresztény üzenet fontossága a személyes és társadalmi élet minden területén. Ebből következően mind a nevelők, mind a diákok hivatása az, hogy egyre jobban értékeljék a katolikus gondolkodás hagyományát. Az intellektuális hagyomány azonban nem bezárkózást jelent, hanem nyitást – figyelmeztetett a pápa. Meg kell őriznünk és tovább növelnünk ezt a hagyományt.

Az egyetem vezetősége hallgatja a Szentatya szavait
Az egyetem vezetősége hallgatja a Szentatya szavait

Nyitottan az igazra, a szépre és a jóra

A katolikus egyetemek feladata itt nem áll meg, hiszen nemcsak az elmét kell fejleszteniük, hanem a szíveket is ki kell tágítaniuk. Gondolkodni érzések nélkül nem emberi – fűzte hozzá a Szentatya. Az egész egyetemi közösség arra kapott meghívást, hogy elkísérje a személyeket, főleg a fiatalokat, bölcsen és tisztelettel az élet ösvényein, és segítsen nyitottá tenni őket mindarra, ami igaz, jó és szép. Ehhez őszinte kapcsolatokra van szükség nevelők és diákok között, hogy együtt haladjanak, megértsék az élet által felvetett kérdéseket, igényeket és legmélyebb álmokat. Ferenc pápa ekkor egy kérdéssel fordult az amerikai egyetem vezetőségéhez: Ti segítitek a fiatalokat, hogy álmodjanak? Ehhez a párbeszédet és a találkozás kultúráját kell előmozdítani, hogy mindenki megtanulhassa testvérként felismerni, értékelni és szeretni egymást, főként pedig mint Isten szeretett gyermekeit. Ezért tehát nem szabad elhanyagolnunk a vallás alapvető szerepét az emberi szívek nevelésében – mutatott rá a pápa, majd örömének adott hangot, amiért az Indiana állambeli Notre Dame Egyetem légköre lehetővé teszi a hallgatók, oktatók és dolgozók számára a spirituális fejlődést és azt, hogy tanúságot tegyenek az evangélium öröméről; mely képes erejével átalakítani a társadalmat, mindenkinek reményt ad, valamint erőt ahhoz, hogy bölcsen szembenézzen korunk kihívásaival.

Az audiencia résztvevői a pápa elé járulnak
Az audiencia résztvevői a pápa elé járulnak

Szolgáljuk Krisztust felebarátainkban

Beszéde harmadik gondolataként a kéz nyelvezetéről szólt a Szentatya, mely a fej és a szív mellett szükséges az átfogó katolikus neveléshez, amelynek célja többek között egy jobb világ építése. Ezért a kölcsönös együttélés, a testvéri szolidaritás és a béke értékeire tanít. Nem maradhatunk intézményeink falai vagy határai mögé bezárva, ki kell lépnünk a perifériák felé, hogy találkozzunk Krisztussal és szolgáljuk őt felebarátainkban – figyelmeztetett a pápa, majd háláját fejezte ki az egyetem vezetőségének és kuratóriumának, hogy nagylelkű munkájukkal segítenek hűségesek maradni a felsőoktatási intézmény katolikus identitásához. Ugyanakkor arra biztatta őket, hogy továbbra is juttassák érvényre a szilárd katolikus nevelés örökségét, és ezáltal legyenek „a jó hathatós eszközei” a társadalomban, ahogyan azt alapítójuk, Edward Sorin francia pap óhajtotta a XIX. században.

Felvétel az audienciáról
Felvétel az audienciáról
01 február 2024, 17:20