Keresés

A keresztanyák tartják a gyermekeket a keresztvíz alá A keresztanyák tartják a gyermekeket a keresztvíz alá   (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

Ferenc pápa 16 kisgyermeket keresztelt a Sixtus-kápolnában: Ők a főszereplők!

Urunk megkeresztelkedése vasárnapján, január 7-én délelőtt Ferenc pápa vezette a Sixtus-kápolnában bemutatott szertartást, melynek keretében gyermekeket keresztelt. Szabadon fogalmazott homíliájában őket nevezte az „igazi főszereplőknek”, akik „megkapták a legszebb ajándékot, a hit ajándékát”.

P. Vértesaljai László – Vatikán       

A vatikáni intézmények és a szentszéki képviseletek munkatársainak családjai, anyák és apák, gyermekeikkel az ölükben népesítették be a pápa magánkápolnáját, hogy az Úr megkeresztelkedésére emlékezve fogadják a kicsik az istengyermekség szentségét. A keresztelési szertartás elején Ferenc pápa megkérdezte a szülőket, hogy milyen nevet adnak a gyermekeknek, mire ők egymás után megnevezték gyermekeiket.

Tanúságot tesznek arról, hogyan fogadják a hitet: ártatlansággal, nyitott szívvel

Az evangélium felolvasása után Ferenc pápa rövid buzdító beszédet tartott: „Azért vagyunk itt, hogy kereszteljünk, hogy a hit ajándékát adjuk gyermekeinknek. Most ők a főszereplők ezen a szertartáson: tudnak beszélni, járni, menni, kiáltozni. Most ők parancsolnak – jegyezte meg tréfásan a Szentatya –, mert ez az ő ünnepük, amikor megkapják a legszebb ajándékot, a hit ajándékát, az Úr ajándékát. Ha sírnak is majd – pillanatnyilag most hallgatnak, de elég, ha valaki hangot ad és akkor kezdődik a koncert –, akkor hadd sírjanak! Ha éhesek, szoptassátok meg őket nyugodtan! Ha meleg van, vegyétek le a ruháikat, mert néha rossz tesz a meleg! Most ők a főszereplők, mert ma ők is tanúságot tesznek arról, hogyan fogadják a hitet: ártatlansággal, nyitott szívvel. Ti pedig, szülők és keresztszülők, kívánom, hogy legyetek segítségére az életetekkel ezeknek a gyerekeknek, hogy segítsétek hitük növekedését. Remélem, elkíséritek őket növekedésükben, mert ez annak a módja, hogy segítitek hitük gyarapodását. Nagyon köszönöm a tanúságtételeteket, idehoztátok őket, hogy befogadják a hitet. Most pedig folytassuk a keresztelés szertartását.

A keresztelés dátuma a születésnap, amikor megkapjuk az Úr kegyelmét

A keresztelendők olajával való megkenést két közreműködő bíboros végezte, majd a keresztségi hitvallás hármas kérdését a Szentatya tette fel, amire a családok közösen válaszoltak. Ezután következett a keresztelés szertartása, amikor a családok a kezükben tartott kisgyermekükkel Ferenc pápa elé álltak, aki egymás után a kicsik fejére csorgatta a keresztvizet „az Atya, és a Fiú és a Szentlélek nevében”. A krizmával való megkenés után megkapták a hitet jelképező égő gyertyát és az új keresztény életállapot fehér ruháját.

Ferenc pápa a záróáldás előtt e szavakkal fordult a családokhoz: Mielőtt áldást adok rátok, megköszönöm nektek, hogy gyermekeiteknek az életét a kereszteléssel kezdtétek. Azt javaslom, hogy tudjátok jól a keresztelés dátumát, mint születési dátumot. Ha most megkérdezném a ti keresztelésetek dátumát, nem tudom, hogy mindenki tudná-e azt. Jól gondoljátok meg, a keresztelés dátuma a születésnap, amikor megkapjuk az Úr kegyelmét és keresztény fiú és keresztény lány leszünk. Tanítsátok meg ezt a gyermekeiteknek, hogy megünnepelhessétek azt minden évben!

                 

07 január 2024, 16:10