A művészet boldogságot ad, szükségünk van rá – mondta a pápa a Veronai Aréna Alapítvány tagjainak
Adriana Masotti / Gedő Ágnes – Vatikán
Az I. században épült és máig a legjobb állapotban fennmaradt amfiteátrum immár száz esztendeje zenei rendezvényeknek ad otthont. Eredetileg 30 ezer néző befogadására volt alkalmas, ma ez a szám biztonsági okokból 15 ezer. A fehér és rózsaszín mészkőből épült amfiteátrumot ezer évvel fennállása után súlyos földrengés rázta meg, aminek következtében a külső fal gyűrűje leomlott, köveit elhordták és más építkezéseken használták föl. A reneszánsz korban megpróbálták feleleveníteni eredeti funkcióját, majd a XIX. század közepén is adtak elő operákat falai között. Verona jelképe az Aréna, ahol 1913-ban mutatták be Giuseppe Verdi Aida - című operáját. A nyári hónapokban a mai napig rendszeresen tartanak benne komoly- és könnyűzenei koncerteket.
Nemes múlt, gazdag jövő
Száz évadnyi magas színvonalú művészi előadást tudhat maga mögött az Aréna, mely összegyűjtötte és életben tartotta a múlt értékes örökségét, hogy azt tovább gazdagítsa a jövő generációk számára. Ezáltal intelligens, kreatív és konkrét módon tanúságot tettek a háláról és a szeretetről. Amint az gyakran előfordul, különböző célokra használták az évszázadok során: volt, hogy az eredeti funkciójában előadásokat tartottak benne, de volt, hogy elhagyatottan állt, kevésbé nemes célokra használták, sőt volt olyan is, amikor majdhogynem kőbánya lett – elevenítette föl a műemlék kétezer éves történetét Ferenc pápa.
Közösségi munka eredménye a megőrzés
Az Operafesztivál helyszínét mindig a veronaiak szeretete mentette meg, többször restaurálták az évek alatt. Mennyi munka, odaadás és fáradság van e mögött – állapította meg a pápa, felsorolva azokat, akik építették és renoválták, a művészeket, szervezőket, és azokat, akik a színfalak mögött dolgoztak. Ez az összmunka arra emlékeztet minket, amit Szent Pál mondott az egyházról: egy test, melynek sok tagja van. Száz év művészetét nem lehet egyetlen személynek tulajdonítani, de még csak kiválasztottak csoportjának sem: egy nagy közösség összefogására van hozzá szükség, mely túlmutat az egyéneken, mert tagjai tudják, hogy nem önmaguknak építenek, hanem az utánuk jövőknek.
Alázat és nagylelkűség
Nagyon fontos, hogy a művészetben, csakúgy, mint az életben alázatosak és nagylelkűek legyünk. Alázat és nagylelkűség: a valódi művész erényei ezek, melyekről a Veronai Aréna történelme mesél – fordult az alapítvány tagjaihoz a pápa, majd bátorította őket, hogy folytassák munkájukat. Tegyék ezt szeretettel, nem annyira a személyes sikerért, hanem azért az örömért, hogy valami szépet ajándékozzanak másoknak. Ajándékozzanak boldogságot a művészettel, árasszanak derűt, közvetítsenek harmóniát!” Erre valamennyiünknek szükségünk van” – búcsúzott a Szentatya a Veronai Aréna Alapítvány tagjaitól.
