Keresés

Katolikusok és ortodoxok tartóztassák fel a békeínséget az egységért dolgozva – kéri a pápa

Az ökumenikus imahét lezárását követő napon, pénteken fogadta a Vatikánban a Szentatya a katolikus egyház és a keleti ortodox egyházak közötti teológiai párbeszéddel foglalkozó nemzetközi vegyes bizottság tagjait. Folytassuk a teljes egység felé vezető utat a szeretet, az igazság és az élet hármas párbeszédén keresztül! – buzdított Ferenc pápa.

Adriana Masotti / Gedő Ágnes – Vatikán

„Imádkozzunk és munkálkodjunk fáradhatatlanul a szeretetközösségért és azért, hogy feltartóztassuk a békeínséget, mely a föld oly sok pontját érinti, olyan térségeket is, ahonnan jöttök” – mondta beszédében a pápa. A katolikus-ortodox vegyes bizottság tagjain kívül az audiencián jelen voltak az éves tanulmányi látogatáson tartózkodó fiatal keleti ortodox papok és szerzetesek. Az ő jelenlétük táplálja a reményt, mint ahogy az ima vezeti utunkat – fűzte hozzá a Szentatya.

A szeretet párbeszéde nem csupán udvarias gesztus

Az elmúlt évben több keleti ortodox testvér, vezető tett látogatást a Vatikánban, mellyel értékesen hozzájárultak a szeretet párbeszédéhez és ezzel együtt az igazság párbeszédéhez, amellyel a nemzetközi vegyes bizottság foglalkozik. Hasonlóképpen a levélváltások és a kölcsönös ajándékozás is segíti a testvéri lelkületet. „Ezek a gesztusok, melyek gyökere egyazon keresztségünk felismerése, nem csupán udvariassági vagy diplomáciai lépések, hanem egyházi jelentőséggel bírnak, és valóban teológiai helyeknek (loci theologici) tekinthetők. Szent II. János Pál pápa ezt így állapította meg Ut unum sint – kezdetű enciklikájában: „A testvériség felismerése (...) jóval túlmutat az ökumenikus udvariassági gesztuson, és alapvető egyháztani megerősítést jelent”.

A szeretetben megvalósuló teológiai párbeszéd

Ferenc pápa szerint a szeretet párbeszédét cselekvő teológiaként kell értelmezni, mely képes új távlatokat nyitni egyházaink útján. Ez a szeretetben megvalósuló teológiai párbeszéd. A katolikus-ortodox vegyes bizottság tevékenységéről szólva a Szentatya kiemelt három egyháztani dokumentumot, amelyek a keresztény hagyományok gazdagságát tükrözik: a kopt, a szír, az örmény, a malankár, az etióp, az eritreai és a latin rítusok még jobban felragyogtatják az egyház katolicizmusát.

Az élet párbeszéde: találkozások

A bizottság által folytatott munka harmadik vonása lelkipásztori jellegű: minden évben látogatásokat szerveznek, illetve kölcsönös tanulmányokat fiatal papok és szerzetesek számára. „A fiatalok bevonása egyházaink közeledésébe a Lélek jele, a szeretetközösség útjait erősíti. Ez az élet párbeszéde” – jelentette ki Ferenc pápa, majd összegezte az immár húsz éve folytatódó ökumenikus egységtörekvés hármas módozatát: a szeretet, az igazság és az élet párbeszéde. „Húsz év: a fiatalság kora, amikor meghatározó döntések érlelődnek. Ragadjuk meg ezt az évfordulót arra, hogy dicsérjük Istent az elért eredményekért, hálásan megőrizve azok emlékét, akik teológiai szakértelmükkel és imáikkal hozzájárultak mindehhez. Legyen ez alkalom arra, hogy újra meggyőződjünk róla: a teljes szeretetközösség egyházaink között nemcsak lehetséges, de sürgős és szükséges is, hogy a világ higgyen”.

Mária oltalma alá futunk

Beszéde végén Ferenc pápa Szűz Mária oltalmára bízta a katolikus-ortodox teológiai bizottság munkáját, majd a gyönyörű ősi himnusz, az Oltalmad alá futunk (Sub tuum praesidium) szavaival imádkozott: Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején. Hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, ó dicsőséges és áldott Szűz!

27 január 2024, 11:31