Keresés

Ferenc pápa köszönti a téren egybegyűlteket Ferenc pápa köszönti a téren egybegyűlteket  (ANSA)

Minden háború az emberiség elleni bűncselekmény – Ferenc pápa felhívásai az Úrangyala elimádkozása után

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt római híveket, az Olaszországból és a világ számos részéből érkezett zarándokokat, kiemelve egy spanyol csoport tagjait. Ne feledkezzünk el imádkozni a kolumbiai földcsuszamlás áldozataiért – kérte a Szentatya - utalással a dél-amerikai országban pénteken történt természeti katasztrófára, amely mintegy 33 ember életét követelte.

Vertse Márta - Vatikán

 

Ezután ismét arra szólított fel, hogy ne feledkezzünk meg azokról sem, akik a világ oly sok részén, különösen Ukrajnában, Palesztinában és Izraelben szenvednek a háború kegyetlenségétől. Az év elején kölcsönösen békét kívántunk egymásnak, de a fegyverek azóta is tovább gyilkoltak és pusztítottak – állapította meg a pápa.  A hívek imáit kérte, hogy azok, akiknek hatalmuk van ezek felett a konfliktusok felett, gondolkodjanak el azon, hogy a háború nem jelenti a konfliktusok megoldását, mert halálos áldozatokat követel a polgári lakosság körében, elpusztítja a városokat és lerombolja az infrastruktúrákat. Más szóval, a háború ma már önmagában is emberiség elleni bűncselekmény. Ne felejtsük ezt el: a háború önmagában is emberiség elleni bűncselekmény – mondta nyomatékkal a Szentatya, hangsúlyozva, hogy az embereknek békére van szükségük! A világnak békére van szüksége!


Imádkozzunk a békére nevelés kegyelméért!

A pápa felidézte, hogy néhány perccel az Úrangyala ima előtt az olasz közszolgálati televízió, a RAI „Az Ő képmására” c. vallási műsorában hallotta Faltas atyát, aki a jeruzsálemi Szentföldi Kusztódia vikáriusa és aki a békére nevelésről beszélt. A békére kell nevelnünk – hangoztatta a Szentatya. Az egész emberiségről szólva megállapította, hogy még nem vagyunk eléggé képzettek ahhoz, hogy minden háborút megállítsunk. Imádkozzunk mindig ezért a kegyelemért: a békére nevelésért – buzdított rá Ferenc pápa, majd szép vasárnapot kívánva búcsúzott el a hívektől, szokása szerint arra kérve őket, hogy ne feledkezzenek el imádkozni érte.

14 január 2024, 17:06