Keresés

A viterbói Szent Róza egyesület tagjai Ferenc pápánál A viterbói Szent Róza egyesület tagjai Ferenc pápánál  (Vatican Media)

Ferenc pápa: az Egyháznak szüksége van az „életszentséggel fertőző" emberekre

A pápa a Szent Róza 28 méter magas szobrának hordozóihoz intézett beszédében a XIII. században élt viterbói fiatal nő példáját idézte, aki az abszolút szegénység és a jótékonyság mellett hirdette az Evangéliumot: fontos, hogy tanúságot tegyünk ezekről az értékekről hittel, erővel és alázattal.

Tiziana Campisi / Somogyi Viktória – Vatikán

A „Szent Róza hordozói” egyesület történetének gyökerei a XIII. századra nyúlnak vissza. Viterbó harmadrendi ferences védőszentje szeptember 4-i ünnepét megelőzi egy látványos körmenet, amely során körbe hordozzák a városka utcáin az ún. „Macchina di Santa Rosa”-t, Szent Róza hatalmas szobrát, amelyet 2013 óta az UNESCO az Emberiség Szellemi Kulturális Örökségének részeként ismer el. A szobor hordozóinak feladata ennek a 28 méter magas szerkezetnek a körbevitele a város utcáin és terein.

Viterbói Szent Róza követendő példa

Ferenc pápa csütörtökön az Apostoli palota Kelemen-termében fogadta őket. Rövid köszöntő szavakkal fogadta a szobor hordozóit és átadta nekik az előkészített beszédét, amelyben felidézte az ifjú Róza misztikus élményét, aki „az abszolút szegénység mellett döntött, a jótékonykodásnak szentelte magát, és hatalmas vonzereje volt, amelynek köszönhetően Jézus iránti szeretetével sokakat meggyőzött. Követendő példa” – hívta fel a figyelmet a pápa. „Ilyen szentekre van szükségünk ma is: olyan emberekre, akik nem ülnek papucsban a kanapén, hanem az Evangélium megélésének és hirdetésének elfojthatatlan vágyától átlelkesülve szenvedélyesen ragályossá válnak az életszentségben.”

Az Evangéliumot hirdetni Szent Róza példáján keresztül

Ferenc pápa arra kérte a Szent Róza szobor hordozóit, hogy továbbra is közvetítsék Viterbó védőszentjének emlékét szolgálatukkal és a keresztény élet iránti elkötelezettségükkel. Hangsúlyozta, hogy ennek a hatalmas szerkezetnek a hordozása – amely mintegy harminc méter magas és több mint ötven mázsa súlyú, csúcsán a Szent szobrával - ez egy lenyűgöző jel, amely Szent Róza nagyszerű példáját mutatja meg, aki által terjed az Evangélium. „Ez a legfontosabb: megismertetni az Evangéliumot Szent Rózán keresztül! Tegyétek ezt együtt, összefogva és szolidárisan, értékeit „hittel, erővel és akarattal, tisztelettel és alázattal megélve, mert se a körmenetben, se az életben senki sem tud megvalósítani ekkora vállalkozást egyedül, mint ahogy szabályzatotok is kimondja, és mint ahogy emlékeztet bennünket az egyik mottó, amit a szobor körbe hordozása során együtt énekeltek: „Mindannyian ugyanazt érezzük”. Az átadott szövegben a pápa végül köszönetet mondott a szobor hordozóinak „a sok segítségnyújtó, kulturális és erkölcsi tevékenységért”, amelyet folytatnak. Arra buzdította őket, hogy tartsák életben Szent Róza ünnepének hagyományát.

Ajándékok

A „Szent Róza hordozói” egyesület megajándékozta Ferenc pápát a hatalmas szobrot a vállukon tartó hordárok tipikus bőrpárnájával, amelyet Michele Telari mester festett. A legutóbbi Szent Róza szobor-szerkezet, a „Gloria” (Dicsőség) nevet viselő hatalmas konstrukció építője Vincenzo Fiorillo és a tervező, Raffaele Ascenzio átadták a pápának az alkotás 1,20 méter magas vázlatát. A Szent Róza-kolostor megbízásából Francesca Pizzaia nővér, elöljárónő megajándékozta Ferenc pápát a „Rekonstrukció illesztékei” projekt keretében fából készült makettel, amely a Viterbói Szent Róza Tanulmányi Központ és a Tusciai Egyetem által 2020-tól a Viterbói börtönnel és a „Szent Róza hordozói” egyesülettel együttműködésben elindított képzésben részt vevő fogvatartottak egy csoportja által végzett munka eredménye.

Viterbói Szent Róza

A XIII. század első felében élt, feltételezhetően 1230 körül született fiatal lány életét teljesen Istennek szentelte. Már gyermekkorában böjtölt, vezeklőinget viselt, buzgón imádkozott. Megjelenése tisztaságot sugárzott. Kertjükben remetelakot rendezett be, oda vonult imádkozni. Az ő életében is szerepel a rózsacsoda-legenda, akárcsak a 13. század másik két ferences harmadrendi szentjénél: Árpád-házi Szent Erzsébetnél és Szent Zitánál. Súlyos betegségében meglátogatta a Szűzanya, és az ő buzdítására ferences harmadrendi ruhát öltött. Rövidesen megjelent neki a Megfeszített Krisztus. „Ó, Jézusom – kiáltott fel –, miért vagy ilyen állapotban?” Az Úr válasza: „Az emberek iránti nagy szeretetem miatt.” – És ki kínzott meg ilyen rettenetesen? – A bűn – hangzott a felelet. Róza erre magára ütött, miközben ismételte: A bűn, a bűn... Majd kereszttel a kezében végigjárta Viterbo utcáit, s a keresztre feszített Úr Jézusról és a bűnről mondott megindult szavakat. Isten a bűnbánat hirdetése mellett azt a feladatot is bízta Rózára, hogy az embereket a pápához való hűségben megerősítse.

Bátran síkra szállt a városban dúló politikai, ideológiai ellentétek elsimításáért, olyannyira, hogy emiatt egy időre száműzetésbe kellett vonulna. Alig 18 évesen hunyt el, s teste, bár eredetileg a csupasz földbe temették, csodálatos módon romlatlanul megőrződött (a tudományos vizsgálatok tanúsága szerint még belső szervei is megmaradtak). A halála után nem sokkal kanonizált Róza testét IV. Sándor pápa utasítására vitték át abba a templomba, ahol mindmáig található. Az átvitel évfordulóját, szeptember 4-ét mindmáig nagy ünnepségekkel üli meg a város.

A szent emlékére rendezett ünnepség

Szent Rózát a Rómához 98 km-re levő Viterbóban különleges körmenettel és ünnepségsorozattal ünneplik minden évben. Az esemény szeptember 3-án az esti körmenettel, majd másnapján (szeptember 4.) egy hagyományos szertartással ér véget, amelyen Szent Róza 28 méteres kivilágított szobrát hordozzák végig a történelmi városrész szűk utcáin, egészen a Szent Damján-kolostorig (mai nevén: Szent Róza). A körmenet a város legfőbb eseménye és büszkesége. A részvétel óriási megtiszteltetés a 100 kiválasztott hívő (facchini, hordárok) számára, akik vállukon vihetik az 50 mázsás építményt.

12 január 2024, 16:34