Keresés

Ferenc pápa a Szent Péter téren egybegyűlt hívekkel elimádkozta az Úrangyala imádságot Ferenc pápa a Szent Péter téren egybegyűlt hívekkel elimádkozta az Úrangyala imádságot  (ANSA)

Ferenc pápa Úrangyala imádsága Szent István vértanú ünnepén

A pápa Karácsony másnapján, Szent István első vértanú ünnepén elimádkozta a déli Úrangyala imát a Szent Péter téren összegyűlt hívekkel. Beszédében felidézte Szent István hősies tanúságtételét Jézusról, aki elültette a hit magvát másokban, átalakította a szíveket és végbevitte a hit csodáit.

Somogyi Viktória – Vatikán

Az Apostolok Cselekedeteinek leírása szerint a jó hírnevű, asztalszolgálatot és jótékonyságot végző Szent István, a kereszténység története első vértanújának ünnepén Ferenc pápa az Úrangyala imádság alkalmával a Szent Péter téren egybegyűlt 15 ezer hívőnek mondott beszédében a fiatal tanítvány Jézusba vetett hitére hívta fel a figyelmet. Felidézte, hogy „Saul, a keresztények buzgó üldözője” jelen volt megkövezésekor.

Szent István első vértanú

Beszéde elején Ferenc pápa emlékeztetett, hogy közvetlenül Karácsony után ünnepeljük Szent István első vértanú ünnepét. Mártírhalálának történetét az Apostolok Cselekedeteiben találjuk (vö. 6-7. fejezet), amelyek jó hírű emberként írják le, aki asztalszolgálatot végzett és jótékonykodott (vö. ApCsel 6,3). És éppen e nemes feddhetetlensége miatt nem tehet mást, mint hogy tanúságot tegyen arról, ami számára a legértékesebb: Jézusba vetett hitéről. Ez felkelti ellenfelei haragját, akik megölik őt, könyörtelenül megkövezik. És mindez egy fiatal férfi, Saul, a keresztények buzgó üldözője előtt történik, aki a kivégzés „biztosítójaként” lép fel (vö. ApCsel 7,58).

„A vértanúk vére a keresztények magva”

Gondoljunk egy pillanatra erre a jelenetre – kérte a pápa. Saul és István, az üldöző és az üldözött. Úgy tűnik, áthatolhatatlan fal húzódik közöttük, olyan kemény, mint az ifjú farizeus fundamentalizmusa, és olyan, mint a kövek, amelyeket a halálra ítélt emberre dobtak. A látszaton túl mégis van valami erősebb, ami összeköti őket: István tanúságtétele révén valójában már Saul szívében, az ő tudta nélkül készíti elő az Úr azt a megtérést, amelynek hatására a nagyszerű Pál apostollá válik. István szolgálata, imája és hite, amit hirdet, bátorsága és mindenekelőtt a halál pillanatában nyújtott megbocsátása nem hiábavaló. Azt szokták mondani és ez mai is így van, hogy az üldöztetés idején „a vértanúk vére a keresztények magva”. Úgy tűnik, a semmibe vesznek, de valójában István áldozata magot vet el, amely a kövekkel ellentétes irányba haladva rejtett módon, legszörnyűbb riválisa szívébe kerül.

Ferenc pápa az Úrangyalakor köszöntötte a híveket
Ferenc pápa az Úrangyalakor köszöntötte a híveket

Ma is keresztényüldözés folyik

Ma, kétezer évvel később sajnos azt látjuk, hogy az üldözés folytatódik: keresztényüldözés folyik... – figyelmeztetett Ferenc pápa. Még mindig vannak - és sokan vannak -, akik szenvednek és meghalnak, mert tanúságot tesznek Jézusról. És vannak, akiket különböző szinteken megbüntetnek azért, mert az Evangéliumhoz hűen viselkednek, és akik nap mint nap küzdenek azért, hogy hűségesek maradjanak jó kötelezettségvállalásaikhoz, miközben a világ nevet rajtuk, és mást hirdet. Még ezek a testvérek is kudarcnak tűnhetnek, de ma már látjuk, hogy ez nem így van. Most, mint akkor, áldozataik magva, amely úgy tűnik, hogy elhal, kikel és termést hoz, mert Isten továbbra is csodákat tesz rajtuk keresztül (vö. ApCsel 18:9-10), megváltoztatva a szíveket és megmentve az embereket. Tegyük fel hát magunknak a kérdést – folytatta beszédét a pápa az Úrangyala imádság előtt. Érdeklődök-e azok iránt, és imádkozom-e értük, akik a világ különböző részein ma is szenvednek és meghalnak hitükért? Sokakat meggyilkolnak a hitük miatt – nyomatékosította a pápa. És igyekszem következetesen, szelíden és bizalommal tanúságot tenni az Evangéliumról? Hiszem-e, hogy a jó magva akkor is meghozza a gyümölcsét, ha nem látom az azonnali eredményét? Mária, a vértanúk királynője, segíts, hogy tanúságot tegyünk Jézusról – zárta beszédét Ferenc pápa az Úrangyala imádság előtt.

Karácsonyi jókívánságok

A Mária imádságot követően megújította mindenkinek a béke és jóság jókívánságait, amelyek az Úr karácsonyából fakadnak. Egyben megragadta az alkalmat, hogy köszönetet mondjon azoknak, akik jókívánságokat küldtek neki Rómából és a világ számos részéről. Köszönöm, különösen az imáitokat! És továbbra is imádkozzatok a pápáért! Szükség van rá – kérte Ferenc pápa.

Szent István tanúságtétele jegyében közelségét fejezte ki a diszkriminációt elszenvedő keresztény közösségekhez. Arra buzdította őket, hogy legyenek kitartóak a mindenki iránti szeretetben, békésen küzdve az igazságosságért és a vallásszabadságért.

Imádkozzunk a békéért!

Az első vértanú közbenjárására bízta a háború által sújtott népek békéjéért szóló fohászát is. A média megmutatja, mit eredményez a háború: láttuk Szíriát, láttuk Gázát. Gondoljunk a meggyötört Ukrajnára. A halál sivataga. Ezt akarjuk? Az emberek békét akarnak. Imádkozzunk a békéért! Harcoljunk a békéért – buzdított a pápa.

Ezt követően köszöntötte a rómaiakat és a zarándokokat, a családokat, az egyházközségi csoportokat, a szerzetesközösségeket és az egyesületeket. Arra hívta őket, hogy álljanak meg a Szent Péter téri nagy betlehemi jelenet előtt, amely idén abból nyert ihletést, amelyet Assisi Szent Ferenc nyolcszáz évvel ezelőtt Greccióban állított fel először. A betlehemi jászoljelenet szereplőinek szobraira tekintve, megfigyelhetnek arcukon és hozzáállásukon egy közös vonást: a csodálkozást. Látjátok majd a csodálkozást, amely imádattá válik. Engedjük, hogy rá tudjunk csodálkozni az Úr születését látva. Azt kívánom, hogy meg tudjátok őrizni magatokban a rácsodálkozást, ami imádattá válik – fogalmazott a pápa. Végül áldott ünnepeket kívánt mindenkinek.​

Hívek a Szent Péter téren a pápa az Úrangyala imáján
Hívek a Szent Péter téren a pápa az Úrangyala imáján

 

27 december 2023, 12:42