Keresés

Ferenc pápa imákat kér péteri szolgálatára novemberi imaszándékában

A pápa imavilághálója közzétette a novemberi hónapra szóló intenciót, melyben a Szentatya arra kéri Isten népét, hogy imádkozzon péteri szolgálatáért, hogy engedelmes maradjon a Szentléleknek. „El tudom képzelni, hogy minden pápa félelmet érzett pápasága elején, beleszédült a gondolatba, hogy keményen bírálni fogják” - szól a videóban Ferenc pápa, majd a hívek jóindulatát kéri.

Antonella Palermo / Gedő Ágnes – Vatikán

„Kérlek, hogy jóindulatúan ítéljetek meg engem! És imádkozzatok azért, hogy a pápa – bárki is legyen, ma rajtam van a sor – megkapja a Szentlélek segítségét, és engedelmes legyen ehhez a segítséghez”. Ferenc pápának immár szokásává lett, hogy az audienciák és a beszédek végén így búcsúzik el: „Ne felejtsetek el imádkozni értem!”. Ezt a kérést ismétli meg bensőséges és bizalmas hangnemben a Szentatya novemberi imaszándékában, amelynek videóját a pápa imavilághálója tette közzé.

Kézzel fogható emberség

A pápa megnyitja a szívét a hívek előtt, újra elismerve, hogy szüksége van az imákra ahhoz, hogy folytassa péteri szolgálatát. A videóban a Péter utódának szavait alátámasztó képsorok mintegy végigfutnak pápasága megindító pillanatain. A legismertebb mozzanatok mellett - mint a megválasztását követő jelenetek - olyan kevéssé ismert képsorok is láthatók, melyeken a világ minden táján emberekkel találkozik, átöleli őket és együtt imádkoznak. Valamennyi jelenetből Ferenc pápa átható embersége árad, mely magával ragadja a híveket.

„Kérjétek az Urat, hogy áldjon meg engem! Az imáitok erőt adnak és segítenek a megkülönböztetésben, és abban, hogy az egyházat a Szentlélekre hallgatva kísérjem. Pápának lenni nem azt jelenti, hogy elveszítjük emberségünket. Épp ellenkezőleg, az én emberségem napról napra együtt növekszik Isten szent és hűséges népével” – mondja a videóban Ferenc pápa.

Áldás Péter utódára

Bizonyára mindenki emlékszik a 10 éve frissen megválasztott pápa első szavaira, melyeket Róma püspökeként a Szent Péter-bazilika erkélyéről az áldás előtt mondott a zsúfolásig megtelt téren összegyűlt híveknek: „Kérlek benneteket, hogy imádkozzatok az Úrhoz, hogy áldjon meg engem!”. E szavakkal megpecsételte a nép imájának fontosságát, melyet többször is fő helyen említett, főként, amikor megválasztása után alázatosan csöndes áldást kért szolgálatára.

Pápának lenni egy folyamat

Most pedig, egy intenzív októbert követően, amikor az egyetemes egyház küldöttjei révén részt vett a szinodalitásról szóló vatikáni szinóduson, a pápa egy kulcsfogalmat oszt meg a videóban; vagyis, hogy az emberek nem monolit kőtömbök. A személyek változnak, mert egy folyamat részét képezik, amelyben a társadalom, és azon belül az egész egyház érintett. „Pápának lenni ugyanis egy folyamat. Tudatosodik, mit jelent lelkipásztornak lenni. És ebben a folyamatban az ember megtanul karitatívabb, irgalmasabb lenni, de mindenekelőtt türelmesebb, mint a mi Atyánk, aki olyan türelmes. El tudom képzelni, hogy minden pápa, amikor megkezdi a pápaságot, félelmet, szédülést érez, mint aki tudja, hogy kemény bírálatnak lesz kitéve. Mert az Úr minket, püspököket, komolyan el fog számoltatni működésünkről”.

Engedelmesen a Szentléleknek

A Szentlélek a főszereplő – ezt a kifejezést Ferenc pápa számtalanszor elismételte a szinódusi megkülönböztetés kapcsán, és ezt erősíti meg novemberi imaszándékában is. P. Frédéric Fornos, az imaháló nemzetközi igazgatója aláhúzza, hogy november az egyházzal való együttérzés hónapja lesz – ahogy az ignáci lelkigyakorlat mondja. Ez az érzés pedig alapvető jóindulatra ösztönöz. Forduljunk tehát a Szentlélekhez: „Kérem szépen, kérlek benneteket, hogy jóindulattal ítéljetek meg engem! És imádkozzatok azért, hogy a pápa – bárki is legyen, ma rajtam van a sor – megkapja a Szentlélek segítségét, és engedelmes legyen ehhez a segítséghez! Imádkozzunk a pápáért, hogy küldetése gyakorlásában továbbra is kísérje a hitben a Jézus által rábízott nyájat, mindig a Szentlélek segítségével! Mondjátok el csöndben ezt az imát fölöttem! És imádkozzatok értem! Kérlek!” – zárul az imaapostolság videója Ferenc pápa novemberi imaszándékával.

01 november 2023, 13:22