Ferenc pápa a Celtic FC skót csapattal találkozott: Őrizzétek meg a foci amatőr jellegét!
Alessandro De Carolis / Gedő Ágnes – Vatikán
Gyógyírt jelentett a római Olimpiai Stadionban játszott vesztes mérkőzés fájdalmára a pápai audiencia, amelyen a Celtic Glasgow játékosai és vezetői találkozhattak Ferenc pápával, közvetlenül az általános kihallgatás előtt. A Szentatya pár szóval köszöntötte őket, röviden, hogy kerülje a terhelést, mivel napok óta gyulladásban van a tüdeje.
Az amatőr szellem és a csapatjáték
Nem számít, hogy nyertünk, vagy vesztettünk, nem számít. Mindenki azért küzd, hogy nyerjen, de nem a győzelem a cél, az vereség is lehet: a győzelem az együttes játék folyamata, a csapatjáték – mondta kötetlen szavakkal, olaszul a Szentatya. A lényeg, hogy megtartsuk az amatőr szellemet, ahol a sport sport marad, nem pedig egy pénzcsináló gépezet – hangsúlyozta a leírt beszédben, amit angol nyelven egy munkatársa olvasott föl.
Megnőtt az ún. „nagy sport” pénzügyi befolyása, és olykor fennáll a veszélye annak, hogy a labdarúgást csak anyagi érdek vezérli. Ezzel szemben a Celtic Glasgow csapata génjeiben hordozza a szolidaritás fontosságát. A Celtic Futball Clubot 1887-ben alapították azzal a kifejezett céllal, hogy enyhítsék a szegénységet (az ír bevándorlók körében – a szerk.) Glasgow külvárosában. Ez valóban karitatív kezdeményezés volt, szegényebb testvéreink javára – emlékeztett a kezdetekre a pápa.
Jó példát mutassanak a fiataloknak
Ez méltóságot ad a sportnak, főként pedig olyan emberséggel ruházza föl, amit egy sportolónak nem szabad szem elől tévesztenie, annál is inkább, mert a reflektorfényben nagy hatást tud gyakorolni másokra. Mutassatok jó példát, különösen a fiataloknak! – buzdította a játékosokat a pápa. A magas szint elérése, melyre hivatottak vagytok, nemcsak a sportteljesítményekre vagy a kiváló képességekre vonatkozik, hanem a jellemszilárdságra is. A férfiaknak és nőknek nemcsak jó focistát kell látniuk bennetek, hanem olyan személyeket, akik képesek a gyengédségre, jószívű férfiakat, akik képesek bölcsen kezelni azt a sok előnyt, amelyet szerencsés társadalmi helyezeteknek köszönhettek – mondta végül a skót focistáknak a pápa, majd arra kérte őket, hogy továbbra is mutassák meg, hogy a mitől lesz a labdarúgás valóban jó és nemes sport. Isten áldását kérte a játékosokra és családjaikra, jó hazautat kívánt nekik Skóciába, és imáikat kérte személyére.