Pápai üzenet VII. Piusz halála bicentenáriumára: az egyház gondos védelmezője volt
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Isten Szolgája, VII. Pius pápa halálának kétszázadik évfordulója jelentős alkalmából Ferenc pápa üzenetében szívélyesen köszönti a Cesena-Sarsina egyházmegye főpásztorát, Douglas Reggattieri püspököt és az egész egyházkerületet, mely a polgári hatóságokkal együtt hálásan emlékezik kiváló fiára, a bátor főpásztorra, az Egyház gondos védelmezőjére. Ferenc pápa üzenetében „atyai közelségéről és jóakaratáról biztosítja mindazokat, akik részt vesznek a „Chiaramonti-év” számos kezdeményezésében.
Tisztelet, ahogy pápasága huszonhárom évének megannyi súlyos megpróbáltatásait hordozta
Ferenc pápát – miközben végigtekinti tiszteletreméltó elődjének életét, aki „a mélységes hit, szelídség, emberség és irgalom jegyében szakértelemmel és körültekintéssel járt el azokkal szemben, akik megakadályozták a Libertas Ecclesiae-t, az egyház szabadságát” – a hála és a csodálat érzése jelenik meg hátrahagyott szellemi öröksége és evangéliumi őszintesége iránt, amivel pápasága huszonhárom évének megannyi súlyos megpróbáltatásait hordozta. A korát meghatározó politikai és társadalmi zűrzavar ellenére, bizalommal ráhagyatkozva Isten akaratára, példás engedelmességgel fogadta a száműzetés megaláztatását, mindent felajánlva az Úrnak az Egyház javára.
Minden tőle telhetőt megtett, hogy gondoskodjon a rábízott emberekről
Az előretekintő Chiaramonti pápa először a cesenai bencés apátságban, majd a római Falakon kívüli Szent Pál bazilika bencés apátságában szerezte hatalmas teológiai felkészültségét, amelyet aztán az akadémiai világ rendelkezésére bocsátott. Alapos kulturális pallérozottsága és közismert erényekei jegyében már fiatal korában megyéspüspök lett, először Tivoliban majd Imolában. Szolgálata során kitűnt lelkipásztori karizmájával és szívbéli jóságával. Püspöki szolgálata idején habozás nélkül, személyesen minden tőle telhetőt megtett, hogy gondoskodjon a rábízott emberekről, továbbá nagy odaadással kötelezte el magát a bizonytalan sorsúak szenvedéseinek enyhítésében.
Zavaros időkben a béke nagykövetéként” tudott működni
Figyelembe véve VII. Pius pápa életének történelmi időszakát, kötelesen meg kell említeni azt a nagy bölcsességet, amellyel „a béke nagykövetéként” tudott működni azok mellett, akik a világi hatalmat gyakorolták. Egy ellentmondásos politikai színtéren, mely a lelkek üdvösségét fenyegette, az isteni Gondviselés oltalmába vetett hit nyugalmával, mindent megtett azért, hogy meg ne fogyatkozzék „a nyáj őrzésére és vezetésére” szóló küldetése, és így, a meghozott korlátozások ellenére is minden félelem nélkül hirdette Krisztus evangéliumának vigasztaló erejét a boldogmondások szellemében, mely a békesség-szerzőket Isten gyermekeinek nevezi (vö Mt 5,9).
A béke legyen a remény, a tiszteletteljes párbeszéd és a keresztény kiengesztelődés útja
Ferenc pápa üzenete végén a Cesena-sarsinai egyházmegye híveire bízta a feladatot, hogy megfelelő módon ismertessék meg Péter apostol e nagyra becsült utódjának, szeretett földijüknek életét és lelkipásztori tevékenységét, hogy ő is ugyanazt a lelkipásztori szenvedélyt szítsa fel mások szolgálatában, egy harmonikus társadalom építésében, mely a békét jelöli meg a remény, a tiszteletteljes párbeszéd és a keresztény kiengesztelődés útjaként. Végül Szűz Mária anyai oltalmára bízza őket, Isten Szolgája, VII. Pius pápa közbenjárását kérve, szívből megáldja őket. Ferenc pápa üzenete szeptember 21-én, Szent Máté apostol és evangélista ünnepén kelt.
Isten Szolgája, VII. Piusz pápa rövid életrajza
A családi nevén Luigi Barnaba Chiaramonti gróf 1758-ban, 16 éves korában belépett a bencés rendbe, páduai és római tanulmányai után 1775-ben apát, majd Tivoli és Imola püspöke, 1785-ben pedig bíboros lett. VI. Piusz pápa halála után a franciák által elfoglalt Róma helyett Velencében tartották a konklávét és választották meg 1800. március 14-én a Chiaramonti bencés bíborost, aki elődje és földije iránti tiszteletből a VII. Piusz nevet vette fel, majd visszatért a franciák által időközben elhagyott Rómába. A francia forradalom legyőzése után Napóleon tábornok, a köztársaság első konzulja konkordátumot kötött vele 1801-ben, amelynek értelmében a katolikus vallást visszaállították és az egyházmegyék új felosztását megerősítették. 1804. december 2-án VII. Piusz pápa Párizsban császárrá kente fel Napóleont, de a szertartás alatt Napóleon maga tette fejére a császári koronát. Minthogy a pápa később nem teljesíthette a császár kérését annak öccse házassága ügyében, ezért Napóleon megszállta a Pápai Állam területét, majd magát Rómát is. VII. Piusz pápa 1809. június 11-én kiközösítéssel válaszolt, mire Napóleon elfogatta és Savonába vitette a pápát, a Pápai Államot pedig bekebelezte a francia birodalomba. A császár a fogoly pápának új konkordátumot ajánlott, hogy államfői jogairól mondjon le, Párizsba tegye át székhelyét és hogy tőle fizetést fogadjon el. Piusz pápa az ajánlatokat visszautasította, mire Fontainebleau-ba hurcolták. Itt egy színleg ideiglenes konkordátumot írattak vele alá, de amikor megtudta a pápa, hogy ez egy állandó intézkedés akar lenni, visszavonta azt. Lipcsei csatavesztése után, 1814. január 23-án Napóleon szabadon bocsátotta a fogoly pápát, aki a nép örömujjongása közt vonult be Rómába. Amikor Napóleon ismét magához ragadta a hatalmat és Murat marsall betört a Pápai Állam területére, Piusz pápa Genovába menekült. Végül Napóleon és Murat bukása után visszatérhetett és haláláig békében kormányozhatta az egyházat.
