A Szentatya a scalabriánusok lelkiségéről: a Szentlélek munkatársai vagytok az egységért
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Ferenc pápa köszöntő szavában emlékeztette a missziós férfi és női szerzeteseket a rendi lelkiségükről tartott konferenciájuk címére: „Íme eljövök, hogy összegyűjtsek minden népet” (Iz 66,18), mely alapvető fontosságú saját karizmájuk számára. Scalabrini Keresztelő Szent János, aki a migránsok misszionáriusaiként alapította a rendet, arra tanította őket, hogy gondoskodjanak róluk, tekintsétek őket testvéreiknek az egység felé vezető úton, Jézus főpapi imájának szívből jövő szavai szerint (vö. Jn 17,20-23).
A migrálás nem egy kellemes közösségi zarándoklás, hanem gyakran dráma
A pápa fontosnak tartotta leszögezni: a migrálás nem egy kellemes közösségi zarándoklás, hanem gyakran egy dráma. És amiként mindenkinek joga van a migrációhoz, de még inkább ahhoz, hogy a saját földjén maradhasson, és ott nyugodtan és méltó módon élhessen. A háborúk, az éhínség, a szegénység és a környezeti problémák által erőszakkal okozott migráció tragédiája azonban napjainkban mindenki számára világos. Éppen ezen a ponton bukkan föl a scalabriánusok spiritualitása: Hogyan alakítod a szívedet a migráns testvérek iránt? És milyen spirituális út segítségével történik ez?
A Szentlélek munkatársai vagytok az egység munkálásában
Az alapító Scalabrini a kérdésre azáltal segít válaszolni, hogy ő a migránsok misszionáriusait a „Szentlélek munkatársainak tekintette az egység munkálásában”. A migráció jelenségét világos és eredeti látomásában egy olyan felhívásként értelmezte, mely közösség megteremtésére irányul a szeretetszolgálat által. Még fiatal plébánosként – ahogy maga meséli - a milánói központi pályaudvaron Amerikába induló olasz migránsok tömegével találkozott. Három-négyszáz rosszul öltözött egyént látott, akik különböző csoportokba verődtek. A nélkülözéstől ráncossá lett arcuk visszatükrözte a szívükben dúló érzelmeket, hiszen kivándorlók voltak, akik hazájuk elhagyására készültek (Olasz emigráció Amerikába, 1888). Sajnos ezek ma is gyakori képek nálunk – szólt a pápa.
Az úti cél ugyanaz: Jeruzsálem, a béke városa és az Egyház, minden nép otthona
E nagy nyomorúság annyira megérintette a Szentet, hogy megértette, Isten adott neki jelet, meghívást arra, hogy segítsen ezeknek az embereknek anyagilag és lelkileg, hogy a magukra hagyottak közül senki el ne vesszen, és hitét se veszítse, hanem – ahogy Izajás próféta mondja – eljuthassanak Jeruzsálem szent hegyére, felajánlásként az Úrnak, lovakon, szekereken, hordágyakon, öszvéreken, dromedárokon”. A felsorolt lehetőségek mellé ma hozzátehetnénk, hogy bárkákon, motorcsónakon, kamionokon érkeznek, de az úti cél ugyanaz marad: Jeruzsálem, a béke városa (vö Zsolt 122,3-9), és az Egyház, minden nép otthona (vö Iz 56,7), ahol mindenki élete szent és értékes. Igen, Scalabrini számára ez a Jeruzsálem a katolikus egyház, vagyis egyetemes egyház, mert „anya”, mert ez a város nyitott mindenki számára, aki otthont és menedéket, biztos kikötőt keres. Itt rejlik az első felhívás, hogy neveljük katolikusságtól gazdaggá a szívünket, amelyek egyetemességre és egységre, találkozásra és közösségre vágyakoznak. Ez egy felhívás a közelség lelkületének az elterjesztésére, ahol a „közelség” a kulcsszó, Isten stílusa, aki mindig közel áll hozzánk. A gondoskodás és a befogadás közelsége VI. Szent Pál szavai szerint „a szeretet civilizációja” – hangsúlyozta Ferenc pápa.
A misszionáriusnak bensőséges szeretetkapcsolatot kell kialakítania Jézussal
Utópisztikus lenne azonban azt tartani, hogy mindez puszta emberi erőkkel elérhető. Inkább arról van szó, hogy együttműködünk a Lélek művében és hogy a történelemben az Istentől származó vezetés és erő jegyében cselekszünk, továbbá engedjük, hogy szerezzen meg magának az ő végtelen gyengédsége, hogy az ő útjai szerint érezzünk és járjunk, ne pedig a saját utunk szerint és hogy felismerjük őt az idegenekben és hogy az ingyenes szeretet erejére leljünk őbenne. Az idegenekben! – ismételte a szót a pápa: Ne felejtsük el ezt a három szót az Ószövetségből: özvegy, árva és idegen. Ez egy nagy dolog az Ószövetségben: az idegen.
Ebben rejlik a piacenzai Szent Püspök második felhívása, amikor azt hangsúlyozza, hogy a misszionáriusnak bensőséges szeretetkapcsolatot kell kialakítania Jézussal, a megtestesült Isten Fiával, amit főként az Eucharisztia ünneplésével és imádásával lehet ápolni. Ferenc pápa hangsúlyosan ismételte az imádás szót, mert napjainkban valahogy elvesztettük az imádás iránti érzékünket. Adjuk vissza! – kérte határozottan a pápa.
Ima nélkül nincs misszió!
Beszéde záró részében Ferenc pápa Scalabrini atya lelkiségének mélységes szentségimádó jellegére utalt. Nagyon szerette az Oltáriszentséget, még a kimerítő munkával telt nap után éjjel is előtte imádkozott, de még nappal sem mondott le róla, még a legnagyobb tevékenysége közepette sem. Soha nem áltatta magát, és arra hívott, hogy mi se áltassuk magunkat, mert ahogy mondta: Ima nélkül nincs misszió! Ne vezessen tévútra senkit sem az őrült, fékeveszett vágy, hogy másokon segítsünk, miközben elhanyagolja önmagát. Dicséretes, hogy mindent megtesztek másokért, de emlékezzetek az Angyalokra, akik felszálltak az Istenhez és utána alászálltak a földre Jákob létráján , mert hiszen valójában ti is az Úr angyalai vagytok”. Az Istenhez való felemelkedés elengedhetetlen ahhoz, hogy azután le tudjunk szállni a földre, hogy „angyalok legyünk alulról”, közel az utolsókhoz. Ezek után nem véletlen, hogy éppen Jákob létrája áll Scalabrini püspöki címerének közepén. Ennek jegyében újítsátok meg a migránsok iránti elkötelezettséget, és az alapító példáját pedig gyökereztessétek meg bensőséges lelki életetekben. A Szentatya végül megköszönte azt a rengeteg munkát, amit a világ minden táján végeznek, aminek Buenos Aires óta ő is szemtanúja!
