Keresés

Ferenc pápa a római francia temetőben 2021-ben Ferenc pápa a római francia temetőben 2021-ben 

A pápa a római katonai temetőben mutatja be a halottak napi szentmisét

November másodikán délelőtt 11 órakor mutat be szentmisét az elhunyt hívekért a pápa a római katonai temetőben. November 3-án a Szent Péter-bazilikában celebrál engesztelő szentmisét XVI. Benedek lelki üdvéért és az elmúlt évben elhunyt bíborosokért és püspökökért.

Gedő Ágnes – Vatikán

A Pápai Ház Prefektúrája a szentszéki sajtóközponton keresztül tette közzé a Szentatya novemberi liturgikus programjait. Ferenc pápa november 2-án, csütörtökön a halottak napi szentmisét valamennyi meghalt hívőért a római katonai temetőben mutatja be. (A Rome War Cemetery azt követően épült, hogy a szövetséges csapatok 1944 júniusában bevonultak Rómába. Az egykori Brit Nemzetközösség 426 katonájának sírja található itt, akik harcoltak a második világháborúban és Rómában estek el. Felirat őrzi a háborús időszakot és azoknak a katonáknak az emlékét, akik hozzájárultak Olaszország felszabadításához.)

Az emlékezés helyszínei

A pápa minden évben a fájdalom és az emlékezés egy szimbolikus helyét választja a halottak napi szentmise celebrálásának helyszínéül. Így misézett több római temetőben, (Laurentino, Verano, Prima Porta), a francia temetőben és a nettunói amerikai temetőben. Tavaly ekkor utazott Bahreinbe, és a Szent Péter-bazilikában mutatott be szentmisét az év során elhunyt püspökökért és bíborosokért, majd megállt a vatikáni teuton temetőben, ahol egyedül imádkozott.  

November 3-án szentmise XVI. Benedekért

A Liturgikus Szertartások Hivatala közzétette továbbá a hírt, hogy november 3-án, pénteken délelőtt 11 órakor Ferenc pápa a vatikáni bazilika katedra oltáránál mutat be engesztelő szentmisét elődje, XVI. Benedek lelki üdvéért, aki tavaly december 31-én hunyt el. A szertartáson a pápa imádkozik az elmúlt év során meghalt valamennyi bíborosért és püspökért.

18 október 2023, 12:38