Mondjunk igent Isten meghívására – Ferenc pápa Úrangyala imája

Az Úr hív mindnyájunkat, hogy szeretetközösségben legyünk Ővele és egymással, de mindig tiszteletben tartja szabadságunkat, soha nem kényszeríti ránk magát – fejtette ki Ferenc pápa vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozásakor mondott beszédében.

Vertse Márta – Vatikán

Szenteljünk időt Istennek a szentmisén, az imádságban, a rászorulók megsegítésében, a jótékony szeretetben. Az Úrral töltött idő örömmel tölti el szívünket, megszabadít a gonosztól, növeli bennünk a békét, a bizalmat. Ezzel szemben szomorúsághoz vezet, ha bezárkózunk önmagunkba és csak saját ügyeinkkel foglalkozunk – tanította Ferenc pápa.

Mindnyájan Isten meghívottjai vagyunk

A vasárnapi evangéliumi szakasz egy királyról szól, aki menyegzőt készít a fia számára (vö. Mt 22,1-14) – kezdte beszédét a Szentatya, összefoglalva a példabeszéd tartalmát. A király egy nagy hatalmú ember, de mindenekelőtt egy nagylelkű apa, aki sokakat meghív, hogy megossza velük örömét. Különösen abban fedi fel szívének jóságát, hogy senkit sem kényszerít, de mindenkit meghív, még akkor is, ha ezáltal kiteszi magát annak a lehetőségnek, hogy meghívását elutasítják. A pápa arra hívta fel a hívek figyelmét, hogy a király a menyegzői lakomával ingyen kínálja fel a találkozás, az ünneplés lehetőségét. Ez az, amit Isten készít nekünk: egy lakomát, hogy szeretetközösségben legyünk Ővele és egymással. És mi, mindannyian Isten meghívottjai vagyunk. De egy esküvői lakoma időt és részvételt igényel a részünkről: igényli, hogy „igent” mondjunk, hogy elfogadjuk az Úr meghívását. Ő mindig hív bennünket, de meghagyja szabadságunkat – hangsúlyozta a pápa.

Isten, aki maga a szeretet, tiszteletben tartja szabadságunkat

Íme, ez az a fajta kapcsolat, amelyet az Atya kínál fel nekünk: meghív bennünket, hogy Ővele legyünk, és meghagyja nekünk a lehetőséget, hogy elfogadjuk meghívását vagy sem. Nem alárendeltségi, hanem apasági és fiúsági viszonyt kínál fel nekünk, amelynek szükségszerű feltétele a mi szabad beleegyezésünk. Isten nagy tiszteletben tartja a szabadságot – mutatott rá Ferenc pápa, majd idézte Szent Ágostont, aki egy nagyon szép kifejezést használ ezzel kapcsolatban, amikor azt mondja: Isten, „aki nélküled alkotott téged, nem tesz megigazulttá téged nélküled” (Szent Ágoston: Sermo 169, 11, 13). És biztosan nem azért tesz így, mert nincs meg hozzá a képessége, hiszen ő mindenható! - hanem mivel ő a szeretet, teljes mértékben tiszteletben tartja szabadságunkat – magyarázta a pápa, kiemelve, hogy Isten mindig felkínálja magát, de soha nem kényszeríti magát ránk.

A példabeszéd drámája, hogy a meghívottak nemet mondtak Istennek

A példabeszédhez visszatérve Ferenc pápa ismét idézett az evangéliumi szakaszból. A király - mondja a szöveg – „Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni”. Itt van a történet drámája – mutatott rá a pápa: a „nem” Istennek. Majd feltette a kérdést: „De miért utasítják vissza az emberek a meghívását? Ez talán egy kellemetlen meghívás volt?” Nem, és mégis - mondja az evangélium – „azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett”. Nem érdekli őket, mert a saját ügyeikre gondolnak. És az a király, aki az atya, Isten, mit tesz? Nem adja fel, továbbra is hív, sőt kiterjeszti a meghívást, amíg nem találja meg azokat, akik elfogadják meghívását, a szegények között. Közülük, akik tudják, hogy nincs sok mindenük, sokan jönnek, egészen megtöltik a termet.

Készítsünk helyet az Úrnak a szentmisében, az imában, a jótékony szeretetben

Milyen gyakran nem hallgatunk Isten meghívására, mert a saját dolgainkkal vagyunk elfoglalva! – állapította meg a Szentatya. Az emberek gyakran küzdenek, hogy legyen szabadidejük, de ma Jézus arra hív minket, hogy találjuk meg azt az időt, amely felszabadít bennünket: az időt, amelyet Istennek szentelhetünk, amely megkönnyíti és meggyógyítja szívünket, amely növeli bennünk a békét, a bizalmat és az örömet, amely megment minket a gonosztól, a magánytól és az értelmetlenségtől. Megéri, mert jó az Úrral lenni, jó helyet csinálni neki. Hol? A szentmisében, az Ige hallgatásában, az imádságban és a jótékony szeretetben is, mert azáltal, hogy segítünk gyengéknek vagy szegényeknek, hogy felkeressük a magányosakat, hogy meghallgatjuk azokat, akik figyelmünket kérik, hogy megvigasztaljuk azokat, akik szenvednek, az Úrral vagyunk, aki jelen van a rászorulókban. Sokan azonban úgy gondolják, hogy mindez „időpocsékolás”, és ezért bezárkóznak a saját világukba; és ez szomorú, szomorúságot okoz. Milyen sok a szomorú szív! Ezért van ez, mert önmagukba zárkóznak.

Kövessük Szűz Mária példáját, aki „igent” mondott Istennek

Ezért tehát tegyük fel magunknak a kérdést: hogyan válaszolok Isten meghívásaira? Milyen helyet adok nekik napjaimban? Mitől függ az életem minősége: a vállalkozásaimtól és a szabadidőmtől, vagy az Úr és a testvéreim, különösen a leginkább rászorulók iránti szeretetemtől? – biztatott lelkiismeretvizsgálatra Ferenc pápa, majd a következő fohásszal zárta beszédét: „Mária, aki egy „igen”-nel helyet adott Istennek, segítsen nekünk, hogy ne legyünk süketek az ő meghívására”.