Keresés

Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson üdvözli a Szent Péter téren egybegyűlt híveket Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson üdvözli a Szent Péter téren egybegyűlt híveket  (ANSA)

A pápa megáldotta a fogyatékkal élők európai gasztronómiai versenyét

Miután Ferenc pápa megáldotta a „Kupidó kanala Európában” elnevezésű kezdeményezés versenyzőit, Vedran Habel, az UNUO Egyesület elnöke beszámolt az első fogyatékkal élők számára rendezett európai gasztronómiai verseny résztvevőinek öröméről.

Nina Benedikta Krapić nővér / Somogyi Viktória – Vatikán

A horvát UNUO Egyesület a „Kupidó kanala Európában” versenyt Ferenc pápa áldásával zárta az október 11-i általános kihallgatáson. A pápa a horvát hívekhez intézett köszöntésében a következőket mondta: „Szeretettel köszöntök minden horvátországi zarándokot, kiváltképpen a zágrábi UNUO Egyesület által szervezett gasztronómiai verseny győzteseit az Európai Unió országaiból”.

A „Kupidó kanala Európában” az első európai gasztronómiai verseny fogyatékkal élők és megfelelő szülői gondoskodás nélkül élő gyermekek számára. A verseny 2023 februárja és augusztusa között zajlott. Európa 24 fővárosában, köztük az ukrajnai Lvivben tartottak műhelymunkákat és versenyeket. Az összes nemzeti győztes a horvátországi Zágrábban gyűlt össze az október eleji európai döntőre. Ezt követően Rómába és a Vatikánba látogattak, hogy részt vegyenek a szerdai általános kihallgatáson és megkapják a pápa apostoli áldását.

A pápa áldása volt a „verseny megkoronázása”

„Ez az első olyan verseny a világon, ahol a különböző fogyatékossággal élők, mint például a Down-szindrómások, autisták, mozgássérültek vagy vakok bemutathatják, mire képesek az étel és ital készítés terén. Azért jöttünk el Rómába a pápa szerdai általános kihallgatására, mert ez az egész verseny megkoronázása” – mondta Vedran Habel, az UNUO Egyesület elnöke. A Vatikáni Rádiónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy minden résztvevő nagyon boldog, hogy Rómában lehet. „Rendkívül boldogok, és ez motiválja őket arra, hogy más fogyatékkal élő embereket is buzdítsanak a csatlakozásra ehhez a kezdeményezéshez. Ha a társadalom részei akarnak lenni, akkor láthatónak kell lenniük, és most többet fognak azon dolgozni, hogy mindenkit bevonjanak ebbe a versenybe”. Mindenkit arra kért, hogy munkálkodjanak a fogyatékkal élők esélyegyenlőségéért a társadalomban.

Ajándék a pápának

Az UNUO Egyesület képviselői egy Kupidó-kanala kabaláját adtak át Ferenc pápának. „Áldásban részesített minket, és megköszönte az ajándékot. Azt mondta, hogy ez egy hihetetlen kezdeményezés, és támogatását adta ahhoz, amit csinálunk” – nyilatkozta az egyesület elnöke. A Kupidó-kanala kabalát minden fogyatékkal élő is megkapta.

A cél, hogy javítsa a résztvevők elhelyezkedési esélyeit

Az UNUO Egyesület fogyatékkal, megfelelő szülői gondozás nélkül élő és hátrányos helyzetű gyermekek nevelésével foglalkozik, kiváltképpen a gasztronómia területén. Elindítottak egy főzést tanító képzést és versenyt fogyatékkal élő fiatalok és felnőttek számára Horvátországban. Az volt a célja, hogy javítsa a résztvevők elhelyezkedési esélyeit, nagyobb láthatóságot biztosítva ezáltal nekik és képviselve társadalmi egyenlőségüket. A projekt hatással volt a résztvevők önbizalmára és önbecsülésére is, amikor úgy döntöttek, hogy önálló életet kezdenek.

A bevált gyakorlat Horvátországból elterjed Európa többi részére

Mivel a projekt nagy sikert aratott Horvátországban, kezdeményezői úgy döntöttek, hogy egy nagyobb európai projektet készítenek belőle, amelybe egész Európából érkeznek fogyatékkal élők. Így jött létre az első Európai Gasztronómiai Verseny fogyatékkal élők és megfelelő szülői gondoskodás nélkül élő gyermekek számára. A projektet a horvátországi apostoli nuncius, Giorgio Lingua érsek támogatta, aki jelen volt a versenyeken és a fiatalokkal való találkozókon.

A kezdeményezést sokan támogatták

A Horvát Karitász és a katolikus egyház más intézményei Horvátországban, valamint a Horvát Köztársaság Külügyminisztériuma és Európai Ügyek Minisztériuma, továbbá számos horvát nagykövetség Európa országaiban és a Horvát Köztársaság Szentszéki Nagykövetsége is különböző módon támogatta a projektet.

12 október 2023, 14:39