PÁPA

Ferenc pápa az új bíborosoknak: Legyetek az Egyház szinodalitásának a harmóniája

Szeptember 30-án szombaton délelőtt a Szent Péter téren tartották a bíborosok rendes konzisztóriumát, melynek során Ferenc pápa 21 új bíborost kreált, közülük 18 a választó és 3 a nem választó kardinális. Miként egykor Pünkösd napján, úgy most is nyelveik sokszínűsége új lélegzetet jelent az egyház számára – szólt a pápa homíliája, majd így buzdított: „Legyetek evangelizált evangélisták és ne hivatalnokok”.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Bíborosok „az ég alatt található mindenféle nemzetből”

A Szentatya homíliája kezdetén a sokféle nemzetből érkezett leendő bíborosokra gondolva felfedte, hogy éppen miattuk választotta olvasmányul a pünkösdi eseményt az Apostolok Cselekedeteiből ApCsel 2,1-11), mely egy „alapvető szöveg az egyház keresztségéről”. A pápa gondolatát valójában a Jeruzsálemben élő zsidók ajkáról elhangzó megállapítás ihlette, akik azt mondták, hogy „mi, párthusok, médek, elamiták vagyunk…” és így tovább. A népek e hosszú listája a Szentatyának a bíborosokat juttatta eszébe, akik az Isten révén a világ minden részéről, a legkülönfélébb nemzetekből származnak. Majd a szöveg fölött elmélkedve egy bizonyos „meglepetésre” lett figyelmes, amiben örömmel fedezte fel úgymond a „Szentlélek humorát”.

Ez a meglepetés abban áll, hogy Pünkösd történetét olvasva a papok általában az apostolokkal azonosítjuk magukat, ami természetes. Ezzel szemben az említett „párthusok, médek, elamiták”, akiket eredetük sokszínűsége miatt a bíborosokhoz kötött, nem tartoznak a tanítványok csoportjába, ők kívül vannak az Utolsó Vacsora termén és annak az összeverődött tömegnek a részét alkotják, mely „az ég alatt található mindenféle nemzetből gyűlt egybe”, ahogyan a püspökök és a bíborosok a mi korunkban.

Csodálkozva fedezzük fel újra „a mi nyelvünkön” kapott evangélium ajándékát

A pápát elgondolkodtatta ez a „szerepcsere” és érdekes távlatot fedezett fel benne. Önmagára és ránk alkalmazza azoknak a zsidóknak a tapasztalatait, akik Isten ajándékából a Szentlélek pünkösdi keresztségének főszereplőivé váltak, mely megszülte az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházat. A pápa így összegzi a tapasztatát: rácsodálkozással fedezzük fel újra annak ajándékát, hogy az evangéliumot „a mi nyelvünkön” kaptuk meg. Hálával gondoljunk vissza annak ajándékára, hogy evangelizáltak minket, és hogy azokból a népekből vagyunk, melyek a maguk idejében megkapták az üdvösség misztériumának hirdetését, és annak befogadásával megkeresztelkedtek a Szentlélekben és így az egyház részévé váltak. A minden nyelvet beszélő anyaszentegyház egy és katolikus.

Legyünk evangelizált evangélisták, nem pedig hivatalnokok!

A pünkösdi beszámoló arra indít bennünket – szólt a pápa –, hogy mielőtt „apostolok”, papok, püspökök, bíborosok lennénk, előbb „pártusok, médek, elamiták” és így tovább vagyunk. Ennek fel kell ébresztenie a csodálkozásunkat és a hálánkat, amiért megkaptuk az evangélium kegyelmét származásunk népeiben. Ezt a nagyon fontos dolgot soha nem szabad elfelejteni, hiszen népünk történelmében, mondhatnánk „népünk testében” a Szentlélek művelte azt a csodát, hogy megadta nekünk a meghalt és feltámadt Jézus Krisztus titkát, méghozzá a „saját nyelvünkön”, nagyszüleink és szüleink, hitoktatók, papok, szerzetesek szaván és gesztusain keresztül. Mindannyian emlékezhetünk konkrét hangokra és arcokra, hiszen a hit „dialektusban” adják át, amit anyák és nagymamák közvetítenek. Ugyanis mi annyiban tudunk evangelizálni, amennyire szívünkben őrizzük a meglepődést és a hálát, amiért evangelizáltak minket, ami egy örökké jelenlévő ajándék, mert folyamatos megújulást igényel. Legyünk evangelizált evangélisták, nem pedig hivatalnokok! – foglalta össze szabadon Ferenc pápa.

Az Egyház minden tagja a mindig aktuális misztériumot éli

Megkeresztelkedésünk nem egy múltbeli tény, hanem Isten teremtő cselekedete, amelyet ő folyamatosan megújít. Az Egyház és annak minden tagja e mindig aktuális misztériumot éli, nem „jövedelemből” létezik, még kevésbé régészeti örökségből, bármilyen értékes és nemes is legyen az. Az Egyház és minden megkeresztelt ember a mában, Isten „mai napjában” él a Szentlélek tevékenysége által. A mostani együttlétünknek is akkor van értelme, ha a hit szempontjából nézzük. Ma az Ige fényében látva ezt a valóságot, a világ különböző részeiről érkezett új bíborosokban ugyanaz a Lélek, aki egykor megtermékenyítette népeik evangelizációját, most megújítja bennük hivatásukat és küldetésüket az Egyházban, az Egyház javára.

Legyünk szimfonikus és szinodális egyház!

Beszéde záró részében a Szentatya a szimfonikus zenekar képét használta az egyházi szinodalitás mélyebb megértéséhez. A Bíborosi Kollégium ugyanis egy szimfonikus zenekarhoz hasonlítható, amely az Egyház szimfonikus jellegét és szinodalitását képviseli. A pápa nemcsak azért használja a „szinodalitás” kifejezést, mert éppen első nagygyűlésének előestéje van, hanem azért is, mert számára a zenekar metaforája jól megvilágítja az Egyház szinodális jellegét. Egy-egy szimfónia a különböző hangszerek tónusainak bölcs egybeszerkesztéséből ered, mindegyik a magáét adva, hol egyedül, hol mással, hol az egésszel együttesen hat. A sokszínűség szükséges és nélkülözhetetlen elem. De minden hangnak hozzá kell járulnia a közös tervhez. Éppen ezért alapvető dolog a kölcsönös meghallgatás, minden zenésznek hallgatnia kell a többiekre. Ha valaki csak önmagát hallgatja, bármilyen fenséges is legyen a hangja, nem használ a szimfóniának, és éppúgy, ha a zenekar egyik része nem hallgatna a többire, hanem úgy játszana, mintha egyedül lenne, mintha ő egyedül az egész lenne. A zenekar igazgatója, a karmester pedig ennek a sajátos csodának a szolgálatában áll, amely minden alkalommal egy-egy szimfónia előadása. Neki kell a legjobban az összes többire hallgatnia, egyúttal az is a feladata, hogy segítse minden egyes tag és az egész zenekar számára a legnagyobb kreatív hűséget az előadott mű iránt, hogy kreatív módon tudjon lelket adni ennek a partitúrának adott helyen és időben, egyedi módon.

Bizalom a vigasztaló és főszereplő Szentlélek iránt

Hasznos számunkra, ha a zenekar képében visszatükröződve egyre jobban megtanuljuk, hogy szimfonikus és szinodális egyház legyünk. Külön a Bíborosi Kollégium tagjai figyelmébe ajánlotta a Szentatya a vigasztaló és főszereplő Szentlélek iránti bizalmat, aki mindenkinek és az együtt-járásnak benső mestere. Ő teremt változatosságot és egységet is, mert Ő maga a harmónia. Szent Bazil összegez, amikor azt mondja: „Ipse harmonia est”, Ő maga a harmónia. Bízzuk magunkat édes és erős vezetésére, valamint a Szűzanya gondoskodó oltalmára – zárta homíliáját Ferenc pápa az új bíborosok kreálásának konzisztóriumán.