Keresés

Visszaindulás előtt a lisszaboni repülőtéren Visszaindulás előtt a lisszaboni repülőtéren  

Ferenc pápa vasárnap este visszatért Rómába Lisszabonból: hálás a szívélyes fogadtatásért

Augusztus 6-án vasárnap este 21 óra 40-kor landolt Ferenc pápa repülőgépe Róma Fiumicino repülőterén. A Szentatya 18 óra 20-kor indult Lisszabonból az Air Portugal repülőgép fedélzetén, együtt a nemzetközi újságírókkal, akik a visszaút során kérdéseket intéztek a pápához.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Ferenc pápa indulás előtt rövid privát megbeszélgetés folytatott Marcelo Rebelo de Sousa köztársasági elnökkel, aki részt vett a Szentatya összes nyilvános programján. A Pápa Portugália fölött röpülve, táviratot küldött az államfőnek, melyben megköszönve  a vendéglátást, „testvériséget, örömet és békét” kívánt Portugália népének. Ötnapos látogatása során a szombat esti virrasztáson és a vasárnap délelőtti szentmisén a világ minden tájáról érkezett másfél millió lelkes fiatal köszöntötte a Szentatyát, ami a remény nagy jele az egyház és a világ számára is. Ferenc pápa a vasárnapi szentmise után délután fél ötkor találkozott Algés tengeri sétányán azzal a 25 ezer önkéntessel, akik segítettek előkészíteni és lebonyolítani a katolikus fiataloknak ezt a hatalmas seregszemléjét.              

07 augusztus 2023, 09:10