Keresés

Valóban szívélyes légkörű volt a találkozás Valóban szívélyes légkörű volt a találkozás   (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta Novák Katalin köztársasági elnök asszonyt

Napra pontosan egy évvel a tavalyi vatikáni látogatása után, Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 25-én, pénteken reggel 9 órakor találkozott Ferenc pápával a Vatikánban, aki magánkihallgatáson fogadta őt dolgozószobájában. Minthogy Novák Katalin beszél spanyolul, ezért a kihallgatás idén is tolmács nélkül zajlott a két tárgyaló fél jelenlétében.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

A Szentszék Sajtóterme a látogatásról pénteken délben a következő jelentést tette közzé:

„Ferenc pápa ma audiencián fogadta Novák Katalint, a Magyar Köztársaság elnökét, aki ezt követően találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Mirosław Wachowski prelátussal, az Államközi Kapcsolatok helyettes titkárával. Az államtitkárságon tartott szívélyes találkozón a felek a 2023. április 28-30-i budapesti apostoli pápalátogatás témáját érintették, majd ezt követően néhány közös érdeklődésre számot tartó téma került szóba, így például a család és a keresztény értékek. A beszélgetés további részében az ukrajnai háború állt a középpontban, különös tekintettel a humanitárius helyzetre, valamint a konfliktus lezárására tett erőfeszítésekre. Végül szó esett a vallásszabadság témájáról és az üldözött keresztények helyzetéről a világban.”

Novák Katalin és kísérete a Szentayával
Novák Katalin és kísérete a Szentayával

A béke szimbólumának ajándékait nyújtották át egymásnak a pápai audiencia után

A Ferenc pápa és a Novák Katalin közti magánkihallgatást követően a köztársasági elnök asszony bemutatta a Szentatyának a kíséretét és került sor az ajándékok átnyújtására. A magyar delegáció tagja többek között Habsburg-Lotharingiai Eduárd, szentszéki magyar nagykövet és Németh Norbert atya, a Pápai Magyar Intézet rektora.

Kárpátaljai magyarok Mária-ikonja
Kárpátaljai magyarok Mária-ikonja

Norbert atya kérdésünkre válaszolva elmondta: „Novák Katalin elnök-asszony egy Kárpátalján készült ikont nyújtott át a Szentatyának, mely a Szűzanyát ábrázolja a kis Jézussal, és amit a kárpátaljai magyar közösség tagjai készítették azzal a céllal, hogy az Elnök asszony – közvetlenül az Ukrajnában tett látogatása után – nyújtsa át a Szentatyának. Vagyis ezt az ikont azok a magyarok készítették, akik a háború miatt Ukrajnában szenvednek és akik az ottani, kárpátaljai magyar közösség tagjai. Az elnök asszony a Szentatyának ajándékozta azt az albumot, mely a 2023-as áprilisi pápalátogatásnak állít emléket színes fotókkal. Ennek az albumnak egy második példányába az elnök asszony ajánló sorokat kért a Szentatyától, aki azt szívesen megtette és amit végül a vendég Novák Katalin visz haza Magyarországra.           

Az áprilisi pápalátogatás emlékalbuma
Az áprilisi pápalátogatás emlékalbuma

Ezenkívül Novák Katalin még a Magyarország zarándokhelyeinek apró kegytárgyait adta át Ferenc pápának, egy kerámiából készült békegalambbal együtt, ami „rímel” arra az ajándékra, amit a Szentatya adott az Elnök asszonynak, ez pedig a Szentatya ez évi, Béke Világnapi üzenete, melyet 2022. december 8-án írt. Ezt kísérte egy olyan bronz szobor, melynek címe a „Béke hírnöke”. Így igazából a béke szimbólumait nyújtották át egymásnak.”

25 augusztus 2023, 12:45