Keresés

Dél-koreai fiatalok ünneplik a Szentatya döntését  Dél-koreai fiatalok ünneplik a Szentatya döntését   (© 2023 LUSA - Agência de Notícias de Portugal, S.A.)

Ferenc pápa: a következő Ifjúsági Világtalálkozó színhelye a dél-koreai főváros: Szöul

Vasárnap, Urunk színeváltozása ünnepén délben, a lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozót lezáró szentmise végén Ferenc pápa az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében Mária, a Béke Királynője kezébe helyezte az emberiség jövőjét. A Szentatya meghívta a fiatalokat, hogy 2025-ben Rómában együtt ünnepeljék a Fiatalok Jubileumát, majd bejelentette, hogy a következő Ifjúsági Világtalálkozó színhelye Szöul lesz 2027-ben.

Vertse Márta – Vatikán

Az Úrangyal ima után következett a várva várt pillanat, az Ifjúsági Világtalálkozó következő állomásának bejelentése. Ferenc pápa, mielőtt kihirdette volna a negyvenegyedik Világifjúsági Napok székhelyét, egy meghívással fordult a világ minden fiataljához: „2025-ben Rómában találkozunk, hogy együtt ünnepeljük a Fiatalok Jubileumát! Várlak benneteket, hogy 2025-ben együtt ünnepeljük a fiatalok Jubileumát – ismételte meg meghívását a Szentatya, majd bejelentette, hogy a következő Ifjúsági Világtalálkozóra Ázsiában kerül sor: Dél-Koreában, Szöulban! Így 2027-ben Európa nyugati határáról a fiatalok találkozója a Távol-Keletre költözik: ez egy szép jele az egyház egyetemességének és az egység álmának, amelynek a fiatalok a tanúságtevői – jelentette ki a pápa,

06 augusztus 2023, 18:57