Keresés

A međugorjei kegyhely A međugorjei kegyhely 

Ne féljünk elfogadni az Úr akaratát – üzeni a pápa Međugorjéba a fiataloknak

Július 26-30-a között tartják Međugorjéban az ifjúsági fesztivált, amelyre Ferenc pápa elküldte üzenetét. Csak Isten szeret minket maradéktalanul, csak ő képes megadni nekünk a boldogságot, ezért ne habozzunk követni akaratát, mert az ő szeretetterve számunkra óriási kincs.

Gedő Ágnes – Vatikán

Hitük ünneplésére és megújítására gyűltek össze a fiatalok Međugorjéban, és ezeket a napokat úgy éljék meg, mint egy lelki zarándoklatot, amelynek során találkoznak Jézussal az eucharisztiában, a szentségimádásban, a szentgyónásban, a katekézisekben, a csöndes imában, a szentolvasóban és a tanúságtételekben. Az idei fesztivál témája: „Íme, az én anyám és az én testvéreim!” (Mt 12,49).

Kik az én testvéreim?

Máté evangéliumából ismerjük a jelenetet, hogy miközben Jézus a tömeghez beszél, valaki azt mondta neki, hogy anyja és testvérei kint keresik őt. Jézus egy kérdéssel felel: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” (Mt 12,48), majd tanítványaira mutat és így szól: „Íme, az én anyám és az én testvéreim! Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.” (Mt 12,49-50)

Mária tanítványként követi Isten akaratát

Megdöbbentőek számunkra Jézus gesztusai és szavai, mert elsőre úgy tűnik, hogy tiszteletlen Édesanyjával és rokonaival szemben. Valójában azonban mindezzel azt akarta megmutatni nekünk, hogy az Atya akaratának követése határozza meg vele való egységünket, ami erősebb kötelék mint a vérségi kapcsolatok. Isten akarata felbecsülhetetlen érték! – üzente a fiataloknak a pápa, majd Mária tanúságtételéről fejtette ki gondolatait. Mária akkor válik tanítvánnyá, amikor elfogadja az angyal szavait, mondván: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1,38) Ettől kezdve egész életében követte Isten akaratát.

Le kell mondani a szabadságunkról?

Mi mégis olykor ellenállunk ennek az akaratnak, nehezen értjük meg és fogadjuk el, mert más életre vágyunk, amelyben nincsenek kihívások, szenvedés, mások akarunk lenni, okosabbak, tehetségesebbek vagy szebbek. Pedig a lehető legjobb számunkra Isten szeretetterve Országa és a teljes boldogság fényében. Gyakran félünk az ő akaratától, mert attól tartunk, hogy olyasmit kényszerít ránk, ami nem a javunkat szolgálja. Félünk, hogy ha elfogadjuk akaratát, le kell mondani a szabadságunkról. Ehelyett keresnünk kell és kérnünk Istentől, hogy mutassa meg akaratát és engedjük, hogy azt véghez vigye bennünk. Jézus maga mutatja meg nekünk ennek módját: ha Isten akaratát követjük, akkor válunk gyermekeivé, testvéreivé, édesanyjává, és ez növeli bennünk a szeretetet Isten és embertársaink iránt.

Isten adja meg az igazi boldogságot

Kedves Fiatalok! Istennek van egy szeretetterve mindannyiunk számára. Ne féljetek az ő akaratától, bízzátok magatokat kegyelmére! – írja üzenetében a pápa, majd hozzáteszi: Isten előtt értékesek és fontosak vagytok, mert ő teremtett benneteket. Csak ő ismeri a szíveteket és legmélyebb vágyaitokat. Csak ő szeret tökéletes szeretettel és képes valóra váltani álmaitokat. Istenen kívül senki nem adhatja meg nektek az igazi boldogságot. Mária példáját követve mondjatok feltétel nélkül igent, ne hagyjatok helyet életetekben az önzésnek és a lustaságnak! Használjátok ki ifjúságotokat arra, hogy az Úrral együtt letegyétek a jövőtök alapjait, hiszen személyes, szakmai és társadalmi életetek azoktól a döntésektől függ, amelyeket ezekben az években hoztok.

Legyetek az új evangelizálás lelkes misszionáriusai!

Ezen az úton kísérjen benneteket Szűz Mária, tanítsa meg, hogyan értsétek meg és fogadjátok el az égi Atya akaratát életetekben. A fiatalsággal együtt jár a remény és a lelkesedés. Legyetek az új evangelizálás lelkes misszionáriusai! Vigyétek el a szenvedőknek, a keresőknek az örömöt, amit Jézus akar adni. Vigyétek el a családba, az iskolába és az egyetemre, a munkahelyetekre, baráti körötökbe, ahol éltek. Ha hagyjátok, hogy működjön bennetek Isten kegyelme, nagylelkűen és kitartóan végzitek a feladatotokat, és ezzel a világ jobb hely lesz mindenki számára. Ferenc pápa üzenete végén áldásával búcsúzik a međugorjei ifjúsági fesztivál résztvevőitől, és imáikat kéri péteri szolgálatára.

28 július 2023, 15:42