Isten soha nem cselekszik a szereteten kívül – Ferenc pápa Úrangyala imája
Vertse Márta – Vatikán
Vegyük észre életünkben Isten szeretetének jeleit és a kicsinyekhez hasonlóan hagyjuk, hogy lenyűgözzenek bennünket csodái. Ehhez arra van szükség, hogy ne legyünk önteltek és nyissuk meg szívünket Isten előtt. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy tudunk-e elcsodálkozni Isten művein, vagy csak múló dolgoknak tekintjük azokat? – kérte beszédében a híveket a Szentatya.
Jézus áldó imája az ég és föld Urához, az Atyához
A tizennegyedik évközi vasárnap evangéliumi szakaszát elemezve Ferenc pápa Jézusnak egy nagyon szép imájához fűzte gondolatait, aki így fordul az Atyához: „Áldalak téged, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket a dolgokat és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad” (Mt 11,25). De milyen dolgokról beszél Jézus? És kik ezek a kicsinyek, akiknek ezeket a dolgokat kinyilatkoztatta? – tette fel a kérdéseket Ferenc pápa, majd gondolatait erről a két témakörről fejtette ki: a dolgok, amelyekért Jézus dicséri az Atyát, és a kicsinyek, akik tudják, hogyan fogadják be ezeket.
Isten megszabadítja és meggyógyítja az embert
Először is azokról a dolgokról szólt, amelyekért Jézus dicséri az Atyát. Emlékeztetett rá, hogy Máté evangéliumában az Úr, nem sokkal korábban felidézte néhány tettét: „Vakok látnak, […] leprások megtisztulnak […], a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot”. (Mt 11,5), és feltárta ezek értelmét, megállapítva, hogy ezek a tettek mind Isten világban való működésének a jelei. Az üzenet tehát világos: Isten azáltal nyilatkoztatja ki magát, hogy megszabadítja és meggyógyítja az embert – mondta Ferenc pápa, arra figyelmeztetve, hogy ezt ne felejtsük el: Isten azáltal nyilatkoztatja ki magát, hogy megszabadítja és meggyógyítja az embert, és ezt ingyenes szeretetével, üdvözítő szeretetével teszi. Ezért dicséri Jézus az Atyát, mert nagysága a szeretetben áll, és soha nem cselekszik a szereteten kívül. De ezt a szeretetben rejlő nagyságot nem értik meg azok, akik saját magukat képzelik nagynak, és saját képükre formálják istenüket: egy hatalmas, hajlíthatatlan, bosszúálló istent. Más szóval, ezek az önteltek nem tudják elfogadni Istent Atyjuknak. Azok, akik önmagukkal vannak eltelve, büszkék, csak a saját érdekeikkel törődnek, - ezek az önteltek -, meg vannak győződve arról, hogy nincs szükségük senkire. Jézus ebben a tekintetben három akkori gazdag város, Korazin, Betszaida és Kafarnaum lakóit nevezi meg, ahol sok gyógyítást hajtott végre, de amelyek lakói közömbösek maradtak prédikációi iránt. Számukra a csodák csupán látványos események voltak, amelyek alkalmasak arra, hogy hírként felröppenjenek és pletykákat tápláljanak: miután megcsappant a múló érdeklődés, archiválták az eseményeket, hogy talán más időszerű hírekkel, a pillanat valamelyik másik újdonságával foglalkozzanak. Nem tudták befogadni Isten csodálatos dolgait.
A kicsinyek azok, akik mentesek az önhittségtől és az önszeretettől
A második dologra térve Ferenc pápa a kicsinyekről szólt, akik azonban tudják, hogyan fogadják be Isten csodálatos dolgait, és Jézus dicséri értük az Atyát: „Áldalak téged” – mondja az Úr - mert kinyilatkoztattad a mennyek országát a kicsinyeknek. Jézus dicséri az Atyát az egyszerűekért, akiknek szíve mentes az önhittségtől és az önszeretettől. A kicsinyek azok, akik a gyermekekhez hasonlóan érik, hogy szükségük van másokra, és nem önellátóak, nyitottak Istenre, és rácsodálkoznak műveire. Tudják, hogyan kell olvasni Isten jeleit, hogyan kell elcsodálkozni szeretetének csodáin! A pápa minden hívőnek és saját magának is feltette a kérdést: tudunk-e elcsodálkozni Isten művein, vagy csak múló dolgoknak tekintjük azokat?
Nyitott szívvel fogadjuk be Isten szeretetének jeleit életünkbe
A Szentatya ezután arra irányította a hívek figyelmét, hogy az életünk tele van csodákkal: tele van a szeretet gesztusaival, Isten jóságának jeleivel. Ezekkel szemben azonban közömbös maradhat a mi szívünk is, és a szokások rabjává válhatunk, aki ugyan kíváncsi, de képtelen arra, hogy ámulattal tekintsen ezekre a csodákra, hogy hagyja, hogy ezek a csodák mély hatást tegyenek rá, lenyűgözzék, impresszionálják. Egy bezárt, páncélozott szív nem képes arra, hogy elámuljon – tette hozzá Ferenc pápa, majd az olasz impresszionálni, mély nyomot hagyni igére utalva kifejtette, hogy a fényképész filmszalagját juttatja eszünkbe. Ez a helyes hozzáállás Isten műveihez: elménkben lefényképezzük Isten műveit, hogy azok mély nyomot hagyjanak szívünkben, hogy azután, mint a filmtekerccsel teszik, előhívhassuk őket az életünkben, sok jó gesztus által, hogy az Isten-szeretet „fényképe” egyre fényesebbé váljon bennünk és általunk.
Őrizzük meg a jóra való rácsodálkozás képességét
Az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszéde végén Ferenc pápa arra buzdított, hogy mindnyájan tegyük fel magunknak a kérdést: a bennünket elárasztó hírek áradatában vajon én, ahogy Jézus ma megmutatja nekünk, meg tudok-e állni azoknál a nagyszerű dolgoknál, amelyeket Isten visz végbe? Hagyom-e, hogy gyermekként rácsodálkozzam a jóra, ami csendben megváltoztatja a világot? Elvesztettem-e azt a képességemet, hogy csodálkozzam? És áldom-e az Atyát minden nap a műveiért? A Szentatya végül így fohászkodott a Szűzanyához: „Mária, aki örvendezett az Úrban, tegyen képessé minket arra, hogy rácsodálkozzunk az ő szeretetére, és egyszerűséggel dicsérjük őt”.
