A Szentháromság szeretetközösség – Ferenc pápa Úrangyala imája
Vertse Márta – Vatikán
A pápa arra buzdította a Szent Péter teret megtöltő mintegy húszezer hívőt, hogy vizsgálják meg lelkiismeretüket: közösségeik tanúságot tesznek-e Isten szeretetéről, vagy csak kiváltságosok számára fenntartott helyeket képviselnek? Testvérként befogadunk-e mindenkit, közösséget teremtve a Szeretet Isten nevében?
Újjá kell születnünk, hogy beléphessünk Isten országába
Ma, a Szentháromság ünnepén az evangéliumi szakasz Jézus Nikodémussal folytatott párbeszédét idézi (vö. Jn 3,16-18) – kezdte beszédét a Szentatya, felidézve, hogy Nikodémus a Szanhedrin, az izraeli főtanács tagja volt, akit szenvedélyesen foglalkoztatott Isten misztériuma: felismerte Jézusban az isteni mestert, és titokban, éjnek idején elment, hogy beszéljen vele. Jézus meghallgatja őt, megérti, hogy egy kereső emberről van szó. Először meglepi őt azzal a válasszal, hogy az Isten országába való belépéshez újjá kell születni; majd feltárja előtte a misztérium központi magvát: Isten annyira szerette az emberiséget, hogy elküldte Fiát a világba. Jézus, a Fiú, tehát az Atyáról és az ő határtalan szeretetéről beszél nekünk – mutatott rá beszédében Ferenc pápa.
A Szentháromság Szeretetközösség
Ezután az Atya és a Fiú ismerős képét elemezte, amelyről megállapította, hogy mintegy felborítja az Istenről alkotott elképzelésünket. Ugyanis maga az „Isten” szó egy egyedülálló, fenséges és távoli valóságot sugall számunkra, míg egy Atyáról és egy Fiúról hallva otthon érezzük magunkat. Igen, így is gondolhatunk Istenre, egy asztal körül összegyűlt család képén keresztül, amelynek tagjai megosztják egymással életüket. Végül is az asztal, amely egyúttal oltár is, olyan jelkép, amellyel bizonyos ikonok a Szentháromságot ábrázolják. Ez a kép a közösség Istenéről beszél nekünk. Atya, Fiú és Szentlélek: közösséget alkotnak.
A Szentlélek bevezet bennünket a keresztény újjászületés titkába
De ez nem csak egy kép, ez a valóság! - szögezte le Ferenc pápa. Valóság, mert a Szentlélek, a Lélek, amelyet az Atya Jézus által a szívünkbe öntött (vö. Gal 4,6 „Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe”) – utalt a pápa Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt levelére, megkóstoltatja, megízlelteti velünk Isten jelenlétét, amely mindig közeli, együttérző és gyöngéd jelenlét. A Szentlélek azt teszi velünk, amit Jézus tett Nikodémussal: bevezet bennünket az újjászületés titkába, amely a hit, a keresztény élet születése és feltárja előttünk az Atya szívét, részesévé tesz bennünket Isten életének.
Isten szeretete teljesen körülölel bennünket
A pápa kifejtette, hogy ez a meghívás, mondhatnánk, arra szól, hogy Istennel együtt üljünk asztalhoz, hogy osztozzunk az ő szeretetében. Ez történik minden szentmisén, az eucharisztikus asztal oltáránál, ahol Jézus felajánlja magát az Atyának és felajánlja magát értünk. Igen, a mi Istenünk szeretetközösség: Jézus így nyilatkoztatta ki Őt nekünk. És hogy hogyan emlékezhetünk rá? A legegyszerűbb gesztussal, amit gyerekkorunkban tanultunk: a kereszt jelével. A keresztet a testünkre rajzolva emlékezünk arra, hogy Isten mennyire szeretett bennünket, egészen odáig menően, hogy az életét adta értünk; és ismételjük magunknak, hogy szeretete teljesen körülölel bennünket, fentről lefelé, balról jobbra, mint egy ölelés, amely soha nem hagy el bennünket. És ugyanakkor kötelezzük el magunkat, hogy tanúságot tegyünk a Szeretet-Istenről, közösséget teremtve az ő nevében – buzdított rá Ferenc pápa, arra kérve a Szent Péter teret megtöltő híveket, hogy vele együtt jelöljék meg magukat a kereszt jelével.
Közösségeinkben tegyünk tanúságot Istenről, aki a Szeretet
Ferenc pápa végül a következő kérdésekkel buzdított lelkiismeretvizsgálatra: ma tehát feltehetjük magunknak a kérdést: tanúskodunk-e Isten szeretetéről? Vagy az Isten-szeretet egy fogalommá vált, valamilyen már hallott fogalommá, ami már nem késztet tettekre? Ha Isten a szeretet, akkor tanúságot tesznek-e erről a közösségeink? Tudnak-e szeretni közösségeink? Tudják-e, hogyan kell szeretni? És ami a családjainkat illeti, tudunk-e szeretni a családban? Mindig nyitva tartjuk-e az ajtót, tudunk-e mindenkit – hangsúlyozta a pápa - mindenkit fivérként és nővérként fogadni? Mindenkinek kínáljuk-e Isten megbocsátásának ételét és az evangéliumi öröm borát? Közösségeinkben az otthon levegője lélegezhető-e, vagy inkább egy irodára vagy egy kevesek számára fenntartott helyre hasonlítunk, ahová csak a kiváltságosok léphetnek be? – tette fel a kérdéseke Ferenc pápa, ismételten leszögezve, hogy az Isten szeretet, Isten Atya, Fiú és a Szentlélek és életét adta értünk, ezért vetünk keresztet. Végül Szentháromság vasárnapján a következő fohásszal fordult a Szűzanyához, befejezve az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédét: „Mária segítsen bennünket, hogy az egyházat úgy éljük meg, mint azt az otthont, ahol családiasan szeretjük egymást, az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten dicsőségére”.
