Isten közelsége az élet alapvető valósága: Ferenc pápa Úrangyala imádsága

Vertse Márta – Vatikán

„Szeretném kifejezni hálámat mindazoknak, akik a Gemelli Kórházban való tartózkodásom napjaiban szeretetet, törődést és barátságot mutattak irányomban, és imáikkal támogattak. Ez az emberi és lelki közelség nagy segítséget és vigaszt jelentett számomra. Köszönöm mindenkinek, köszönöm nektek, szívből köszönöm!” – ezekkel a szavakkal kezdte beszédét Ferenc pápa az első Úrangyala elimádkozásakor, miután pénteken délelőtt a Gemelli kórházból visszatért a Vatikánba. A Szent Péter teret megtöltő tizenötezer fős nemzetközi hívősereg nagy lelkesedéssel, éljenzéssel, nemzeti lobogóikat lengetve fogadta az Apostoli Palota ablakában vasárnap délben megjelent Szentatyát.

Isten országa, szeretetének uralma közel van hozzánk

A vasárnapi evangéliumi szakaszban Jézus nevükön szólítva hívja meg és küldi el a tizenkét apostolt – kezdte elmélkedését a pápa. Jézus arra kéri az apostolokat, hogy csak egy dolgot hirdessenek: „Menjetek és hirdessétek: közel van a mennyek országa” (Mt 10,7) – idézte Máté evangéliumának szavait a Szentatya. Emlékeztetett rá, hogy ez ugyanaz a bejelentés, amellyel Jézus megkezdte igehirdetését: Isten országa, vagyis szeretetének uralma közel van, eljön közénk. És ez nem egy hír a többi között, hanem az élet alapvető valósága: Isten közelsége, Jézus közelsége – mutatott rá a pápa.

Isten a mi Atyánk, mindig velünk van

Valóban, ha a mennyek Istene közel van, akkor nem vagyunk egyedül a földön és a nehézségek közepette sem veszítjük el bizalmunkat. Ez az első dolog, amit hirdetnünk kell az embereknek: Isten nem távoli, hanem Atya. Isten nincs távol, Ő az Atya, Ő ismer és szeret téged, kézen akar fogni még akkor is, amikor meredek és göröngyös ösvényeken haladsz, még akkor is, amikor elesel és nehezen állsz fel és térsz vissza az útra. Ő, az Úr ott van, veled van. Sőt, gyakran éppen azokban a pillanatokban, amikor a leggyengébb vagy, erősebben érezheted jelenlétét. Ő ismeri az utat, Ő veled van, Ő a te Atyád! Ő az én Atyám! Ő a mi Atyánk! - hangsúlyozta Ferenc pápa.

Gyermekként tekintsünk az Atyára

Maradjunk ennél a képnél, mert a közel lévő Istent hirdetése arra szólít fel, hogy gyermekként gondolkozzunk, akit menet közben apukája tart kézen fogva: így minden másmilyennek tűnik – folytatta elmélkedését a Szentatya. A nagy és titokzatos világ ismerőssé és biztonságossá válik, mert a gyermek tudja, hogy védve van. Nem fél és megtanulja, hogy megnyíljon a többieknek: találkozik másokkal, új barátokra talál, örömmel tanul meg olyan dolgokat, amelyeket eddig nem tudott és hazatérve elmesél mindent, amit látott, miközben egyre növekszik benne a vágy, hogy felnőjön és azt tegye, amit az apukájától látott. Jézus ezért indul ki innen, ezért vonatkozik az első igehirdetés Isten közelségére: az Istenhez közel állva legyőzzük a félelmet, megnyílunk a szeretetnek, növekedünk a jóban és érezzük az igehirdetés szükségét és örömét.

Csak az Atya tudja átalakítani szívünket

Ha jó apostolok akarunk lenni, akkor olyannak kell lennünk, mint a gyermekek, vagyis „Isten ölébe” kell ülnünk és onnan kell a világra tekintenünk bizalommal és szeretettel, hogy tanúságot tegyünk Istenről, aki az Atya, arról, hogy egyedül csak Ő tudja átalakítani a szívünket és azt az örömet és békét adja, amelyet mi magunk nem tudunk megszerezni – tanította Ferenc pápa, majd feltette a kérdést: hogyan hirdessük Isten közelségét? Az evangéliumi szakaszban Jézus azt ajánlja, hogy ne annyira a szavakkal, inkább a szeretet és a remény jeleivel, az Úr nevében hajtsuk végre a küldetést. Ne beszéljünk olyan sokat, hanem tetteket vigyünk végbe. Ferenc pápa idézte az evangélium szavait: „Gyógyítsatok betegeket, támasszatok föl halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok” (Mt 10,8). Ez az igehirdetés lényege: az ingyenes tanúságtétel, a szolgálat – mondta a Szentatya, majd felfedte, hogy őt mindig zavarba hozzák a „szócséplők”, a fecsegők, akik olyan sokat beszélnek és nem tesznek semmit.  

Gyermeki bizalommal vagyunk-e a közeli Istenhez?

Ezen a ponton azt javasolta a pápa, hogy tegyünk fel magunknak néhány kérdést: mi, akik hiszünk a közel lévő Istenben, bízunk-e Őbenne? Tudunk-e bizalommal tekinteni a jövőbe, mint egy kisgyermek, aki tudja, hogy apukája karjai között hordozza őt? Le tudunk-e ülni az Atya ölébe imádsággal, Isten Igéjének meghallgatásával, a szentségekhez járulva? És végül, szorosan Őhozzá, Istenhez kapcsolódva tudunk-e bátorságot önteni másokba, közel állni a szenvedőkhöz és magányosokhoz, a távollévőkhöz és azokhoz is, akik ellenségesek velünk szemben? Ez a hit konkrét valósága és ez az, ami számít – foglalta össze tanítását a Szentatya, majd a vasárnap déli Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszéde végén a következő buzdítással fordult a hívekhez: „És most imádkozzunk Máriához, segítsen, hogy szeretve érezzük magunkat, közvetítsen számunkra közelséget és bizalmat”.