Keresés

A görögországi migránshajó-tragédia egyik túlélője A görögországi migránshajó-tragédia egyik túlélője  (AFP or licensors)

A pápát mélyen megdöbbentette a Földközi-tengeren bekövetkezett tragikus migránsbaleset

Ferenc pápa részvéttáviratot küldött a görögországi apostoli nunciusnak a Földközi-tenger vizein történt egyik legszörnyűbb migráns tragédiát követően.

Francesca Merlo / Somogyi Viktória – Vatikán

Ferenc pápa június 14-én, szerdán értesült a görög partok közelében migránsokat szállító hajót ért tragédiáról, és részvéttáviratot küldött Jan Romeo Pawłowski érseknek, görögországi apostoli nunciusnak. Az első jelentések szerint legalább 78 ember fulladt meg, és több mint 100-at sikerült kimenteni. A túlélők szerint azonban akár 750 ember is lehetett a hajón, köztük sok gyerek. Megfigyelők arra figyelmeztetnek, hogy ez lehet az eddigi egyik legnagyobb migránstragédia. A Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár által aláírt táviratban a pápa hangsúlyozza, hogy „mélységes megdöbbenéssel értesült a Görögország partjainál történt hajótörésről, amely nagy számú emberi életet követelt”. Szívből jövő imáit felajánlotta „a sok meghalt migránsért, szeretteikért és mindazokért, akiket ez a tragédia sújt”. A Szentatya „az erő, a kitartás és a remény” isteni ajándékait kéri a túlélőknek és az őket ellátó elsősegélynyújtóknak, akik gondoskodással és menedékkel segítik őket.

A tragédia

Ez egy újabb földközi-tengeri válság: a hajó utasainak hihetetlenül magas száma, összehasonlítva mindazokkal, akiket még nem sikerült megtalálni, félelmet kelt, hogy ez lehet a Földközi-tengert sújtó legszörnyűbb migránshajó-tragédia. A görög parti őrséget erősen kritizálják, amiért nem avatkozott be, de a hatóságok azt állítják, hogy az általuk felajánlott segítséget elutasították. Egyre kevésbé reménykednek abban, hogy több túlélőt találnak. A hajótörést túlélők többsége férfi, akik ugyanazokat a történeteket mesélik el - hasonló adatokkal - a hajó utasainak számáról, beleértve a raktérbe zárt személyek számát is, akik között a becslések szerint 100 gyermek volt. A csempészek állítólag gyakran zárják be az embereket a raktérbe, hogy megpróbálják kezükben tartani az irányítást.

Mi történt?

A parti őrség elmondása szerint az elsüllyedés előtti napon helyi idő szerint 14 óra körül vették fel a kapcsolatot a hajóval, de nem kértek segítséget. Miután a görög hajózási minisztérium többször is felvette a kapcsolatot a hajóval, a válasz az volt, hogy Olaszországba akarnak tovább hajózni. Néhány órával a hajó elsüllyedése előtt, 18 órakor egy máltai lobogó alatt közlekedő hajó élelmet és vizet biztosított a hajónak, míg egy másik hajó mindössze három órával később vizet biztosított nekik. Szerdán 01:40 körül állítólag valaki a hajón értesítette a görög parti őrséget, hogy a hajó motorja meghibásodott. Nem sokkal ezután a hajó felborult, mindössze 10-15 perc alatt teljesen elsüllyedt.

16 június 2023, 13:52