Ferenc pápa a művészekhez: Az igazi szépség felkelti az Isten utáni vágyat
Vertse Márta – Vatikán
Az audiencia beleilleszkedik a művészeknek szentelt pápai találkozók sorába, amelyek közül az elsőt 1964-ben tartották Szent VI. Pál pápa kérésére, aki az egyház és a művészek közötti barátság megújítását kezdeményezte. A pénteki pápai fogadást a vatikáni Kulturális és Oktatási Dikasztérium támogatásával a Vatikánvárosi Állam Kormányzósága, a Vatikáni Múzeumok és a Kommunikációs Dikasztérium közösen szervezte. A Szentatya és a művészek találkozóján jelen volt Gáspár Ildikó, az Örkény István Színház rendezője.
Ferenc pápa, hosszú és mély gondolatokat tartalmazó beszéde előtt szeretettel üdvözölte a művészeket, majd a Sixtus-kápolna világhírű freskóira mutatva mosolyogva megjegyezte, hogy itt minden művészet! Beszédében szövetségeseinek nevezte a művészeket olyan területeken, mint az élet védelme, a teremtett világ gondozása. Kiemelte a harmónia lényegét, a szépség operatív erényét, amelyben Isten Lelke, a világ nagy összehangolója működik.
Az egyház természetes és különleges kapcsolata a művészekkel
A Szentatya köszönetét fejezte ki a művészeknek, hogy elfogadták meghívását. Jelenlétük örömmel tölti el, mert az egyház mindig természetes és különleges kapcsolatban állt a művészekkel. Ez a barátság természetes, mert a művész komolyan veszi a létezés, az élet és a világ kimeríthetetlen mélységét, sokrétű valóságát, beleértve ellentmondásait és tragikus oldalait is, amelyek gyakran láthatatlanok az egyes szakterületek számára. A művész mindenkit arra emlékeztet, hogy a Lélek dimenziójában mozgunk, még akkor is, ha nem is vagyunk ennek tudatában – mondta a pápa, majd rátért az egyház és a művészek közötti barátság másik jellemzőjének elemzésére. Ez a barátság nemcsak természetes, hanem egyben különleges is, ha arra a sok történelmi időszakra gondolunk, amelyet az egyház és a művészek együtt jártak be. A hívők és nem hívők közös örökségének különleges gyümölcseire ma is szükség van, egymás meghallgatása, a szabadság és a tisztelet légkörében.
A művész gyermek és látnok
Ferenc pápa idézett Romano Guardini, „A műalkotás lényege” c. művéből, amelyben a XX. századi német teológia és művészetelmélet kiemelkedő alakja kifejtette, hogy „alkotás közben a művész állapota a gyermekéhez és a látnokéhoz is hasonló” (L'opera d'arte, A műalkotás lényege). A műalkotás közben a tapasztalat és a megértés korlátai kitágulnak, a művész megszerzi a gyermek spontaneitását és a látnok valóságot megragadó éleslátását – foglalta össze Guardini gondolatait a Szentatya. Hozzátette, hogy a gyermekhez való hasonlítás nem sértés, hanem azt jelenti, hogy a művész a felfedezés, az alkotás, a teremtés terében mozog, hogy valami újat hozzon a világba. Ezzel cáfolja azt az eszmét, hogy az ember halálra szánt lény. Bár az embernek számolnia kell halandóságával, léte nem a halálé, hanem az életé.
Megnyílni és újdonságot hozni
Ferenc pápa ezután Hannah Arendt, az 1975-ben elhunyt német zsidó származású amerikai filozófusnő, történész, a totalitárius rendszerek kutatója gondolatát idézte, miszerint az ember sajátossága éppen az, hogy újat hozzon a világba. A pápa megállapította, hogy ehhez hasonlóan a természetes termékenységben is minden gyermek újdonságot jelent. A művészek az újdonságot eredetiségükkel valósítják meg. Műveikbe mindig önmagukat helyezik bele, mint megismételhetetlen lények, mint amilyenek mindannyian vagyunk. Tehetségük segítségével még soha nem látott dolgokat hoznak napvilágra, új valósággal gazdagítják a világot – folytatta beszédét a Szentatya, idézve Izajás próféta könyvéből, amikor Isten azt mondja: „Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok?” (43,19).
A művészek Isten álmának szövetségesei
A Jelenések könyvében pedig megerősíti: „Íme, én újjá alkotok mindent” (21,5). A művész kreativitása tehát részt vesz Isten szenvedélyében, amellyel a világot megteremtette. „Isten álmának szövetségesei vagytok! Olyan szemek vagytok, amelyek néznek és álmodnak” – mondta a művészeknek Ferenc pápa, utalással egy latin-amerikai íróra, aki szerint az embereknek két szemük van: az egyik, hogy nézzük, amit látunk, a másik, hogy nézzük, amit álmodunk. Nem elég csak nézni, álmodni is kell – szögezte le Ferenc pápa, hozzátéve, hogy mi, emberek vágyakozunk egy új világ után, amelyet nem fogunk a maga teljességében látni a szemünkkel, mégis vágyunk rá, keressük, álmodunk róla.
A művészek megálmodják a világ új formáit
A művészek rendelkeznek azzal a képességgel, hogy megálmodják a világ új formáit, hogy újdonságot hozzanak a történelembe – hangsúlyozta Ferenc pápa, utalva Guardini megállapítására, miszerint a művészek a látnokokra is hasonlítanak. Kicsit olyanok, mint a próféták, mint az őrszemek, akik a látszaton túl kifürkészik a valóságot is. Arra kaptak meghívást, hogy kivonják magukat annak a mesterséges és felszínes szépségnek a szuggesztív ereje alól, amely ma széles körben elterjedt, és amely gyakran az egyenlőtlenségeket teremtő gazdasági mechanizmusok cinkostársa.
Az igazi művészet a társadalom kritikus lelkiismerete
Ez a szépség nem vonz, mert ez a szépség halva születik, nincs benne élet, nincs benne vonzerő. Egyfajta hamis, kozmetikai szépség, egy smink, amely elrejt, ahelyett, hogy feltárna. A Szentatya utalt rá, hogy az olasz „trucco”, „smink” szó egyben „trükköt” is jelent, mert van benne valami megtévesztő. A művészek távol tartják magukat az effajta szépségtől, művészetük a társadalom kritikus lelkiismereteként működik. Azt akarják megmutatni, ami elgondolkodtat, ami éberségre késztet, ami feltárja a valóságot még ellentmondásaiban is, olyan aspektusaiban, amelyeket kényelmesebb lenne rejtegetni – mutatott rá a pápa, érdekesnek nevezve a művészek lélektanát, azt a képességüket, hogy túllépjenek a valóság és az álom közötti feszültségen. A bibliai prófétákhoz hasonlóan a művészek szembesítenek bennünket azokkal a dolgokkal, amelyek néha zavarnak minket, bírálva a mai hamis mítoszokat, új bálványokat, banális beszélgetéseket, a fogyasztás csapdáit, a hatalom ravaszságait.
A művészek a pápa szövetségesei számos területen
Mindezt gyakran iróniával teszik, ami csodálatos erény – mondta elismerően Ferenc pápa, kiemelve, hogy jobban kellene ápolnunk a humorérzék és az irónia erényeit. Példának hozta fel a Bibliát, amely tele van iróniával és kigúnyolja az önelégült dicsekvést, a hatalommal való visszaélést, az igazságtalanságot, az embertelenséget, amikor azt hatalommal, sőt néha szakrális jelleggel ruházzák fel. A művészek jól teszik, ha őrködnek az igazi vallásos érzék felett, amelyet olykor elbagatellizálnak vagy piaci áruként kezelnek. A művészeket, akik betöltik a látnok, az őrszem, a kritikus lelkiismeret szerepét, a pápa a szövetségeseinek tekinti számos olyan dologban, ami közel áll szívéhez, mint az emberi élet védelme, a társadalmi igazságosság, a társadalom számkivetettjeiről, a közös otthonról való gondoskodás, valamint annak az érzése, hogy mindannyian testvérek vagyunk.
A művészek segítsenek megpillantani a fényt, az üdvözítő szépséget
Ferenc pápa ezután azt fejtette ki, hogy számára nagyon fontos az emberiség embersége, az emberiség emberi dimenziója, mivel ez Isten nagy szenvedélye is. A művészetet többek között az hozza közelebb a hithez, hogy kissé zavart okoz. Sem a művészet, sem a hit nem hagyhatja a dolgokat úgy, ahogy vannak, hanem megváltoztatja, átalakítja, átformálja, megmozgatja őket. A művészet soha nem lehet altatószer; békét ad, de nem altatja el a lelkiismereteket, hanem ébren tartja őket. A művészek gyakran megpróbálják kikutatni az emberi lét poklait, a mélységeket, a sötét oldalakat is. Arra emlékeztetnek, hogy nem csak fény vagyunk, de a remény fényével meg kell világítanunk az emberi sötétséget, az individualizmus és a közömbösség sötétségét is.
A művészet a szépség révén eleveníti meg a lelket
A művészet mindig is a szépség élményéhez kapcsolódott – mutatott rá Ferenc pápa, idézve a francia írónő, Simone Weil szavait: „A szépség elcsábítja a testet, hogy engedélyt kapjon a lélekhez való eljutáshoz” (Az árnyék és a kegyelem - L'ombra e la grazia). A művészet megérinti az érzékeket, hogy megelevenítse a lelket, és ezt a szépségen keresztül teszi, amely a jó és igaz dolgok visszatükröződése. A szépség érezteti velünk, hogy az élet a teljesség felé irányul. Az igazi szépségben így elkezdünk vágyakozni Isten után – szögezte le Ferenc pápa, kifejezve sokak érzését, akik azt remélik, hogy a művészet jobban visszatér a szépséghez. Természetesen van egy mesterséges és felszínes, sőt megtévesztő szépség is a „smink” szépsége– emlékeztetett rá ismét a Szentatya.
Az igazi szépség az összhang tükröződése
Ferenc pápa ezután a harmónia fontos kritériumáról mondta el gondolatait. Az igazi szépség valójában a harmónia tükröződése. Érdekesnek nevezte, hogy a teológusok leírják Isten atyaságát, Jézus Krisztus fiúságát, de amikor a Szentlélek leírására kerül sor, annyit írnak, hogy a Lélek a harmónia. Ipse harmonia est. Ő maga a harmónia – idézte Nagy Szent Vazul egyházatya mondását latinul a pápa. A Lélek az, ami összhangot teremt. És a művész birtokol valamit ebből a Lélekből, hogy harmóniát teremtsen. Ez a spiritualitás emberi dimenziója. Az igazi szépség valójában a harmónia tükröződése – ismételte meg a Szentatya, megállapítva, hogy a harmónia a szépség operatív erénye, amelyben Isten Lelke, a világ nagy összehangolója működik.
Az egység ne legyen egyformaság
Akkor valósul meg a harmónia, amikor az egymástól különböző részek egységet alkotnak, amely különbözik az egyes részektől és különbözik a részek összességétől. Csak a Lélek tudja megvalósítani azt, hogy a különbségek ne ellentétekké, hanem sokféleséggé váljanak, amelyek integrálódnak. Az egység azonban nem egyformaságot jelent, hanem befogadja azt, ami sokrétű. A harmónia hozza létre ezeket a csodákat, csakúgy, mint Pünkösdkor – fejtette ki a pápa. A Szentlélek az, aki megengedi a legnagyobb összevisszaságot, mint Pünkösd reggelén, és azután összhangot teremt, amelyhez először egyensúlytalanságra van szükség; a harmónia valami más, mint az egyensúly – mutatott rá a Szentatya.
Ideológiai gyarmatosítás, pusztító konfliktusok korszakát éljük
A harmónia üzenete ma különösen időszerű, amikor a média ideológiai gyarmatosítása és pusztító konfliktusok idejét éljük. A pápa korunk egyik veszélyének nevezte a homologizáló globalizáció és a számos zárt lokalizmus együttélését, amely még az egyházban is érezhetővé válhat. A konfliktusok az egység hamis állításával működhetnek, csakúgy, mint a megosztottság, a különféle frakciók, a nárcizmusok is. Szükségünk van arra, hogy a harmónia elve jobban jelen legyen világunkban és elűzze az uniformizálást. A művészek segíthetnek abban, hogy helyet adjunk a Léleknek. Amikor látjuk a Lélek munkáját, amely nem teszi egyformává és nem semmisíti meg a különbözőségeket, hanem megteremti harmóniájukat, akkor megértjük, mi a szépség. A szépség a Léleknek az a munkája, amely harmóniát teremt. A Szentatya arra buzdította a művészeket, hogy ezen az úton haladjon alkotóképességük zsenialitása.
A szegényeknek is szükségük van a művészetre
Beszéde utolsó gondolataként a pápa arra kérte a művészeket, hogy ne feledkezzenek meg a szegényekről, akik Krisztus kedveltjei, a szegénység minden mai értelmében. A szegényeknek is szükségük van a művészetre és a szépségre. Legyenek a szegények néma kiáltásának tolmácsolói, mivel a súlyos nélkülözéseket elszenvedőknek nincs rá lehetőségük, hogy hallassák hangjukat. Ferenc pápa ezután köszönetét és nagyrabecsülését kifejezve azt kívánta a művészeknek, hogy alkotásaik legyenek méltók e föld asszonyaihoz és férfiaihoz, és adjanak dicsőséget Istennek, mindenki Atyjának, akit mindenki keres, még a művészet révén is. Végül harmonikusan arra kérte a világ minden tájáról érkezett művészeket, hogy imádkozzanak érte.
