Keresés

Ferenc pápa egy fogyatékos kisfiúval - értik egymást!    Ferenc pápa egy fogyatékos kisfiúval - értik egymást!  

Pápai üzenet a Fogyatékkal élők világnapjára: mindnyájan törékenyek, egy család vagyunk

December 3-án tették közzé a Szentatyának a Fogyatékkal élők világnapjára írt üzenetét, melyben „vallja, hogy a találkozás és a testvériség le tudja bontani a meg nem értés falait és le tudja győzni a megkülönböztetést, ezért a pápa reméli, hogy minden keresztény közösség megnyílik a fogyatékkal élők jelenlétére, mindig szeretettel befogadva őket”.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán   

Pál apostol tanítása szerint mindnyájan „törékeny cserépedényben” hordozzuk az élet kincsét (vö. 2Kor 4,7), ezért a fogyatékkal élők világnapja arra hív bennünket, hogy megértsük: törékenységünk semmiképpen sem takarja el „Krisztus dicsőséges evangéliumának ragyogását”, hanem felfedi, „hogy ez a rendkívüli hatalom Istené és nem tőlünk ered (2Kor 4,4.7). Érdem és megkülönböztetés nélkül mindnyájan megkapjuk a teljes evangéliumot és vele együtt meghirdetésének örömteli feladatát is. „Hivatásunk, hogy az Úr üdvözítő szeretetéről tanúságot tegyünk, aki tökéletlenségeinken túl megosztja velünk közelségét, Igéjét és értelmet ad életünknek” (Ev Gaud ap. buzd  121). Az evangélium hirdetése ugyanis nem csak egyesek feladata, hanem mindenki kötelessége, aki találkozott Jézussal és megízlelte barátságát.

Isten irgalmát egészen különleges módon ismerik meg azok, akik nem önmagukban bíznak

Az Úrban való bizalom, gyengédségének megtapasztalása, társaságának támasza nem keveseknek van fenntartva és nem is azok előjogai, akik gondos és hosszan tartó képzésben részesültek. Irgalmát ezzel szemben egészen különleges módon ismerhetik meg azok, akik nem önmagukban bíznak és szükségét érzik annak, hogy átadják magukat az Úrnak, és osztozzanak testvéreikkel. Ez egy olyan bölcsesség, amely növekszik korlátaink tudatosulásával és amely lehetővé teszi számunkra, hogy még jobban értékeljük a Mindenható szeretetét, mely a gyengeségünk fölé hajol. Ez a bizalom megszabadít a panaszkodás szomorúságától  és megnyitja szívünket Isten dicséretére.  A Jézussal találkozás és ráhagyatkozás nem illúzió, sem pedig naivitás gyümölcse, hanem feltámadása erejének betörése a törékenység megpecsételte életünkbe.

Törékenységünk tudata nagyban segíthet, hogy szükségünk van egymásra

Igaz tanítás ez a törékenységünkről, melynek meghallgatása emberibbé és testvéribbé tenné társadalmainkat, megértetve, hogy a boldogság kenyerét nem esszük egyedül. Ennek tudata nagyban segítene, hogy szükségünk van egymásra, hogy kevésbé legyen ellenséges kapcsolatunk a mellettünk levőkkel! Annak tudatosítása, hogy még a népek sem boldogulnak egyedül, mennyire segíthetne a konfliktusok megoldása keresésében! A pápa üzenete minden fogyatékkal élő szenvedésére emlékezik, akik háborús helyzetben élnek és akik a harcokban lettek fogyatékossá. Hányan is maradnak Ukrajna és egyéb háborúk színtereinek fogságában! Különös figyelmet kell fordítani rájuk, és minden módon meg kell könnyíteni a humanitárius segítségnyújtáshoz való hozzáférésüket.

Sebezhetőség, korlát, leküzdendő akadály nélkül nem is lenne igazi emberiség!

A törékenység tanítása olyan karizma, amellyel a fogyatékkal élők gazdagíthatják az Egyházat, jelenlétük segítheti a valóság emberibbé és barátságosabbá alakítását. Sebezhetőség, korlát, leküzdendő akadály nélkül nem is lenne igazi emberiség! A pápa örül annak, hogy a szinodális út révén végre meg lehet hallgatni a fogyatékosok hangját, aminek visszhangja eljutott a szinódus kontinentális szakaszának előkészítő dokumentumába: „Számos összegzés rámutat a fogyatékkal élők megfelelő kísérésének hiányos struktúráira, módszereik hiányosságára és új utakat tár fel közreműködésük és részvételük előmozdítására. Ennek híján az egyház azt kockáztatja, hogy utánozza a társadalmat, mely félreállítja őket. A diszkrimináció ​​formái – meghallgatásuk hiánya, megválasztási jogaik megsértése, szentségek megtagadása tőlük, a boszorkányság vádja, bántalmazásuk és egyebek – a leselejtezés kultúrájára utalnak velük kapcsolatban. Ezek az előítéletek nem véletlenül születnek, hanem ugyanabból a közös gyökérből: a fogyatékkal élők élete kevesebbet ér, mint másoké” – idézett a pápa az előkészítő dokumentumból.   

A találkozás és a testvériség tudja lebontani a meg nem értés falait és legyőzni a megkülönböztetést

A szinódus főként az együtt járásra és a kölcsönös meghallgatására híváson keresztül akarja megértetni, hogy az Egyházban a fogyatékosság tekintetében sem létezik egy „mi vagyunk” és az „ők vannak” kategória, hanem csak az egyetlen „mi vagyunk”, melynek középpontja Jézus Krisztus és ahová mindenki elviheti saját ajándékait és korlátait. Ennek az öntudatosságnak az alapja, hogy mindnyájan egyazon sebezhető emberiségnek a tagjai vagyunk, amelyet Krisztus magára vett és megszentelt, kiküszöbölve minden önkényes különbségtételt és megnyitva a kaput minden megkeresztelt személy részvétele előtt az Egyház életében. A szinódus a befogadó jellegén keresztül lehetővé teszi a mélyen gyökerező előítéletek eloszlatását. Ugyanis a találkozás és a testvériség tudja lebontani a meg nem értés falait és legyőzni a megkülönböztetést, ezért a pápa reméli, hogy minden keresztény közösség megnyílik a fogyatékkal élők jelenlétére, mindig szeretettel befogadva őket.

A fogyatékosság bármely állapota semmilyen módon nem módosítja természetünket

Ezt a „minket” és nem annyira az „őket” érintő helyzetet akkor értjük meg, amikor saját átmeneti fogyatékosságunkat vagy természetes öregedési folyamatunkat tapasztaljuk meg. Ekkor új szemmel tekintünk a valóságra és ráébredünk, hogy még azokat a korlátokat is le kell bontanunk, amelyek korábban jelentéktelennek tűntek. Mindez azonban nem befolyásolja azt a bizonyosságot, hogy a fogyatékosság bármely állapota – átmeneti, szerzett vagy tartós – semmilyen módon nem módosítja természetünket, mint az egyetlen Atya gyermekeit és nem változtatja meg méltóságunkat. Az Úr mindnyájunkat egyazon gyengéd, atyai és feltétel nélküli szeretettel szeret. Ferenc pápa a Fogyatékossággal élők világnapjára írt üzenete végén megköszönte az érintettek és a közreműködők munkáját, imájával kíséri őket.

Az ENSZ 1992-ben hirdette meg a fogyatékkal élő személyek jogainak világnapját és azóta minden év december 3-án azért tartják, hogy felhívják az emberek figyelmét a sokféleség jelenségére és annak értékeire, továbbá minden ember elidegeníthetetlen jogaira, függetlenül testi, lelki, érzékszervi és társadalmi állapotától.

06 december 2022, 13:52