Keresés

Ferenc pápa és a bahreini király a Párbeszéd Fórumon Ferenc pápa és a bahreini király a Párbeszéd Fórumon 

Ferenc pápa szava a Párbeszéd fórumon a háború gyalázata ellen szól - Andrea Tornielli jegyzete

„Négynapos bahreini látogatása első nagy programján, a Párbeszéd fórumon Ferenc pápa – jóllehet fizikailag távol Európától – mégis szót emelt a háború gyalázata ellen és ezzel együtt síkra szállt a béke megteremtése mellett” – olvassuk Andrea Tornielli, a Vatican News program igazgatójának szerkesztői jegyzetében.

Andrea Tornielli / P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

A hívek nemet mondanak a háború gyalázatára

Bár itt Awaliban, a bahreini király főhadiszállásán messze vagyunk attól a véres konfliktustól, amely a keresztény Európa szívében robbant ki, Ferenc pápa ismét az ukrajnai háború befejezésére szólított fel. A Perzsa-öbölben fekvő sziget távol van Kelet-Európától, de közel van Jemenhez, annak a bizonyos harmadik világháborúnak a másik „darabjához”, amelyről Péter utóda mind gyakrabban és egyre inkább növekvő aggodalommal szól.

Először is egy megdöbbentő megállapítás: két szörnyű világháború és a hidegháború után, „amely évtizedek óta feszültségben tartotta a világot, megannyi katasztrofális konfliktus között a földkerekség minden részén, vádak, fenyegetőzés és ítélkezés hangjai között, még mindig azt tapasztaljuk, hogy törékeny egyensúly peremén billegünk és közben nem akarunk elsüllyedni”. „A peremén billegünk” – ez egy plasztikus kép a teljes bizonytalanságról, amelyben ma az egész emberiség egy kiszámíthatatlan következményekkel járó nukleáris konfliktus veszélyével szemben találja magát.

Ferenc pápa rámutat egy ellentmondásra, ami egy valóságos paradoxon: egyrészt a világ lakosságának nagy részét éhség, igazságtalanság, ökológiai válságok és járványok sújtják, másrészt van egy „maroknyi erős”, aki a tűzzel játszik az érdekeikért folytatott harcban, és újjáéleszti a régi nyelvezetet a „befolyásolási övezetekről és a szembenálló blokkok újraélesztéséről”. Több évtizedes párbeszéd és nyitás után és olyan nemzetközi kapcsolatok több évtizedes építése után, melyeket már nem csak a legerősebbek és a régi katonai szövetségek törvénye irányított,  most mindez úgy eltűnni látszik, ahogy a hó olvad el a nap alatt.

A pápa a történteket „drámaian gyerekes forgatókönyvnek” minősíti. Ahelyett, hogy az emberiség jövőjéről gondolkodnánk, vannak, akik „játszanak a tűzzel, rakétákkal és bombákkal, könnyeket és halált okozó fegyverekkel”. A sírás és a halál azok a szomorú következmények, amikor a párbeszéd és egymás értése helyett az ellentétek hangsúlyossá válnak, és kitartunk „saját despotikus, imperialista, nacionalista és populista modelljeink és vízióink” mellett. A gazdasági és ideológiai gyarmatosítások vagy az imperialista nagyság iránti vágy aláássa a békét, mindannyiunk biztonságát és a világ jövőjét. A pápa megismételt felhívása Bahreinből azonban nem maradhat közömbös. Ez felhívás arra, hogy hallgassuk meg „az egyszerű emberek kiáltását és a szegények hangját” és ne fekete-fehér alapon különböztessük jó és rossz között”, hanem inkább „egymás megértésére és együttműködésére” kellene  törekednünk, mindenki javára”.

Egy olyan világban, amely „globális faluvá” vált, de nem asszimilálta a „falu szellemét”, amelynek jellemzője a testvériség, a vallások feladata, hogy utat mutassanak a békéhez. Hívő az – kiáltotta Róma püspöke más hitvallású keresztény testvérek, muzulmán vallású és más vallású vezetők előtt –, aki határozottan nemet mond a „háború istenkáromlására és az erőszak alkalmazására”, és ellentmond az újrafegyverkezésért folytatott versenyre, a háborús ügyekre és a halálpiacra”.

06 november 2022, 11:38