Keresés

Ferenc pápa szentmisét mutatott be Asti székesegyházában Krisztus Király ünnepén Ferenc pápa szentmisét mutatott be Asti székesegyházában Krisztus Király ünnepén 

Krisztus, a Mindenség Királya kitárt karjával átöleli az egész valóságot – Ferenc pápa homíliája

Krisztus Király ünnepén mondott szentbeszédében Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a keresztre feszített Jézus mindannyiunkat át akar ölelni, fel akar emelni. Kereszthalálával kicsíráztatta a reményt és elhozta számunkra az üdvösség gyümölcseit. Ne nézőként tekintsünk a kereszten függő Jézusra, hanem bizalommal forduljunk hozzá, ne engedjünk a közöny ragályos betegsége terjedésének, hanem lépjünk a közbenjárás útjára és vigyük el az Úr elé a világ szenvedéseit.

Vertse Márta - Vatikán

Homíliája elején Ferenc pápa imát kért a papi hivatásra készülő Stefanoért, akit a szertartáson akolitussá avatott. Imádkozzunk érte, hogy haladjon előre hivatásában és legyen hűséges, de imádkozzunk Asti helyi egyházáért is, hogy az Úr küldjön papi hivatásokat, hiszen a legtöbb pap „idős, mint én” – mondta a pápa: szükség van fiatal papokra – hangsúlyozta, majd az Úr áldását kérte Asti földjére. 

Jézus halálával az örök életet adta nekünk

„Apám erről a vidékről emigrált Argentínába: azért jöttem el erre a földre, amelyet jó termékei és mindenekelőtt az itt élő emberek szorgalmas munkája tette értékessé, hogy ismét felfedezzem a gyökerek ízét” - kezdte szentbeszédét Ferenc pápa, majd megállapította: „Ma is az evangélium az, ami visszavezet bennünket a hit gyökereihez. Ezek a Kálvária meddő földjében találhatók, ahol Jézus halálával kicsíráztatta a reményt: a föld szívébe ültetve megnyitotta számunkra az utat a mennyekbe; halálával az örök életet adta nekünk; a kereszt fáján keresztül elhozta számunkra az üdvösség gyümölcseit. Tekintsünk tehát Őrá, a Keresztre feszítettre – buzdított rá homíliájában Ferenc pápa.

Jézus a kereszten mindenki számára kitárja karját

A kereszten csak egyetlen mondat jelenik meg: „Ez a zsidók királya” (Lk 23,38). Íme tehát rangja: Király – elemezte Krisztus Király vasárnapjának evangéliumi szakaszát a pápa. Jézusra figyelve azonban éppen az ellenkezőjére fordul a királyokról alkotott elképzelésünk. Amikor egy királyra gondolunk, egy trónon ülő erős férfi jut az eszünkbe, értékes felségjelekkel, kezében jogarral, ujjain fénylő gyűrűkkel, miközben ünnepélyes szavakkal fordul alattvalóihoz. Ha azonban Jézusra tekintünk, éppen az ellenkezőjét látjuk. Jézus nem egy kényelmes trónuson ül, hanem egy akasztófán függ; Isten, aki „uralkodókat taszít le a trónjukról” (Lk 1,52), szolgaként jelenik meg, akit a hatalmasok keresztre feszítenek; csak szögek és tüskék ékesítik, mindenétől megfosztották, de gazdag a szeretetben, a kereszt trónjáról nem oktatja már a tömegeket szavával, nem emeli fel többé a kezét, hogy tanítson. Többet tesz ennél: nem mutogat ujjal senkire sem, hanem kitárja karját mindenki számára. Így mutatkozik meg a mi Királyunk: tárt karokkal „a brasa aduerte” – mondta Ferenc pápa, többször is megismételve homíliájában a kifejezést a gyermekkorában szüleitől megtanult piemonti tájszólásban.

Jézus kitárt karja magához ölel minden valóságot

Csak ha hagyjuk, hogy átöleljen minket, csak akkor értjük meg, hogy Isten elment egészen a kereszt paradoxonáig. Bennünk mindent át akart ölelni, még azt is, ami a legtávolabb állt tőle: halálunkat, fájdalmunkat, nyomorúságainkat, gyarlóságainkat. Szolgává lett, hogy mindnyájan gyermekének érezzük magunkat; hagyta, hogy meggyalázzák és kigúnyolják, hogy minden megaláztatásban senki se legyen többé egyedül; hagyta, hogy mindenétől megfosszák, hogy senki se érezze magát megfosztva méltóságától; felment a keresztre, hogy a történelem minden feszületében ott legyen Isten jelenléte. Íme a mi Királyunk, a Mindenség Királya, mert átlépte a legtávolabbi emberi korlátokat, belépett a gyűlölet és a magára hagyatottság sötét réseibe, hogy megvilágítson minden életet és magához öleljen minden valóságot – szögezte le homíliájában Ferenc pápa, hozzátéve, hogy nem könnyű megérteni, de ilyen a mi királyunk, majd rámutatott: „Ez a Király, akit ünnepelünk!” Fel kell tennünk magunknak a kérdést: a mindenségnek ez a Királya az én létezésem Királya? Hogyan tudom ünnepelni őt, mint mindennek az Urát, ha nem válik az én életem Urává is? Stefanohoz fordulva arra intette, hogy ne feledkezzen meg erről a példaképéről, ne a dicsőséget keresse, csak akkor vállalja a papi hivatást, ha a Királyhoz tud hasonulni.

Jézus soha nem fárad bele, hogy megbocsásson

Szegezzük tehát továbbra is tekintetünket a Keresztre feszített Jézusra. Ő nem csak egy pillanatra figyeli az életedet, nem egy futó pillantást vet rád, mint ahogyan gyakran mi tesszük Ővele, hanem ott marad tárt karokkal, a brasa aduerte, hogy csendben elmondja neked, hogy benned semmi sem idegen számára, hogy meg akar ölelni, fel akar emelni és üdvözíteni, így, amilyen vagy, történeteddel, nyomorúságaiddal, bűneiddel együtt. – Feltehetjük a kérdést, hogy Uram, valóban szeretsz engem, korlátaimmal és lelki szegénységemmel együtt? Jézus lehetőséget ad, hogy uralkodj az életben, ha megadod magad szelíd szeretetének, amelyet felkínál, de nem erőlteti rád magát, amely mindig megbocsát. Mi olyan sokszor belefáradunk, hogy megbocsássunk az embereknek és társadalmilag eltemetjük őket. Az Úr azonban soha nem fárad bele, hogy megbocsásson, mindig talpra állít, és mindig visszaadja királyi méltóságodat – húzta alá a pápa. Igen, az üdvösség abból fakad, hogy hagyjuk, hogy ő szeressen bennünket, mert csak így szabadulunk meg saját énünk rabszolgaságától, az egyedülléttől való félelemtől, attól a gondolattól, hogy nem vagyunk képesek helytállni. Álljunk meg gyakran a Feszület előtt, és hagyjuk, hogy szeressen minket, mert azok a tárt karok, brasa aduerte, nekünk is, mint „a jobb latornak”, megnyitják a paradicsomot. Halljuk, ezt a hozzánk intézett mondatot, az egyetlent, amit Jézus ma a keresztről mond: „Ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,43). Ezt akarja Isten mondani nekünk minden alkalommal, amikor hagyjuk, hogy ránk nézzen. És akkor megértjük, hogy nem egy ismeretlen istenünk van fent a mennyekben, aki hatalmas és távoli, hanem egy közeli, gyengéd Istenünk, aki együttérző, akinek tárt karja vigasztal és simogat. Íme a mi királyunk! – hirdette szentbeszédében Ferenc pápa.

Ne nézőként álljunk a Keresztre feszített Jézus előtt

Az evangéliumi szakasz tanítását napjainkra alkalmazva feltette a kérdést: Mit tehetünk mi, miután Jézusra szegeztük tekintetünket? Krisztus Király vasárnapjának evangéliuma két út elé helyez minket. Jézus előtt van, aki nézőként viselkedik és van, aki részt vesz, aki hagyja, hogy magával ragadják őt az események. A nézők sokan vannak, ők a többség. Ahogy a szöveg mondja: „A nép bámészkodva állt ott”. Nem voltak rossz emberek, sokan hívők voltak, de a Keresztre feszített Jézust látván továbbra is nézők maradtak: nem tesznek egyetlen lépést sem Jézus felé, hanem messziről nézik, kíváncsian és közömbösen, anélkül, hogy valóban érdekelné őket és megkérdeznék, hogy mit tehetnének. Minden bizonnyal megjegyzéseket tettek, kifejtették véleményüket, talán valaki panaszkodott, de mindnyájan csak bámészkodtak, ölbe tett kézzel, összefont karokkal. De a kereszt közelében is vannak nézők: a nép vezetői, akik szemtanúi akarnak lenni Krisztus dicstelen vége véres látványának; a katonák, akik azt remélik, hogy a kivégzés hamarosan véget ér; az egyik gonosztevő, aki Jézuson tölti ki mérgét. Kigúnyolják, sértegetik, rajta vezetik le indulataikat.

A közöny ragályos betegség

És ezek a nézők mind osztoznak egy refrénben, amelyet a szöveg három alkalommal ismétel: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!”. Szabadítsd meg magadat, ez éppen az ellenkezője annak, amit Jézus tesz, aki nem magára gondol, hanem arra, hogy őket megszabadítsa. De a szabadítsd meg magad ragályos: a katonai vezetőktől kezdve az ott lévő emberekig, a gonosz hulláma csaknem mindenkit elér. Egy terjeszkedő hullám, amely a közöny révén halad előre. A keresztnél álló emberek Jézusról beszélnek, de egy percre sem hangolódnak rá. Ez a közöny halálos fertőzése – állapította meg Ferenc pápa. „Ez nem rám tartozik” – mondjuk. A Jézus iránti közöny egyben közöny a betegek, a szegények iránt, a föld nyomorúságai iránt is. A pápa most ismét feltette a hívőknek a kérdést: amikor alamizsnát adtok a szegényeknek, a szemükben néztek? Csak odadobjátok nekik a pénzérmét, vagy megérintitek a kezét? Képesek vagytok megérinteni az emberi nyomorúságot? A pápa arra kérte a híveket, hogy ma adjanak mindannyian választ ezekre a kérdésekre.

Hitünket váltsuk tettekre

A gonoszság hulláma mindig így terjed: úgy kezdődik, hogy elhatárolódunk, hogy csak nézünk, anélkül, hogy tennénk valamit, csak arra gondolunk, ami érdekel és hozzászokunk, hogy elfordítsuk a fejünket. A pápa figyelmeztetett rá, hogy ennek a veszélye fennáll hitünk számára is, amely elsorvad, ha csak egy elmélet marad és nem válik gyakorlattá, ha nem kötelezzük el magunkat, ha nem cselekszünk személyesen, ha nem kockáztatunk. Akkor „rózsavíz keresztényekké” válunk, akik azt mondják, hogy hisznek Istenben, és akarják a békét, de nem imádkoznak és nem veszik gondjaikba felebarátaikat, nem érdekli őket sem Isten, sem a béke, felületes, csak szavakban keresztények.

Bizalommal forduljunk Istenhez, vigyük elé a világ szenvedéseit

De ott van a jó jótékony hulláma is. A sok néző közé bekerül a „jobb lator”. A többiek kinevetik az Urat, ő szól hozzájuk és nevén szólítja őt: „Jézus”; sokan ráömlesztik haragjukat, a jobb lator pedig megvallja tévedéseit Krisztusnak; sokan azt mondják, hogy „szabadítsd meg magad”, ő pedig így imádkozik: „Jézus, emlékezz meg rólam”. Így egy gonosztevő lesz az első szent: egy pillanatra közeledik Jézushoz, és az Úr örökre magánál tartja. Az evangélium a jobb latorról beszél nekünk, hogy meghívjon minket, hogy győzzük le a rosszat azáltal, hogy nem maradunk nézők. Hol kezdjük? – kérdezte a pápa. A bizalommal, nevén szólítva Istent, ahogy a jobb lator tette, aki élete végén megtalálja a gyermekek bátor bizalmát, akik bíznak, kérnek, ragaszkodnak. És a bizalomban elismeri hibáit, sír, de nem önmagát siratja, hanem az Úr előtt sír. És mi rendelkezünk-e ezzel a bizalommal, elvisszük-e Jézusnak azt, ami bennünk van, vagy álcázzuk magunkat Isten előtt, esetleg egy kis szent dologgal és tömjénnel? A pápa unalmasnak nevezte a kikozmetikázott spiritualitást. Isten elé úgy álljunk lelkünkkel, amilyenek vagyunk, ebből fakad az üdvösség. Azok, akik gyakorolják a bizalmat, megtanulják a közbenjárást, megtanulják elhozni Isten elé, amit látnak, a világ szenvedéseit, az embereket, akikkel találkoznak; hogy azt mondják Jézusnak, mint a jobb lator: „Emlékezzél meg rólam, Uram!”. Nem csak azért vagyunk a világon, hogy magunkat megmentsük, hanem azért, hogy testvéreinket elvezessük a király ölelésére – hangsúlyozta Ferenc pápa. A közbenjárás, az Úrra emlékeztetés, megnyitja a paradicsom kapuit. De mi közbenjárunk-e, amikor imádkozunk? – hangzott a pápa újabb kérdése.

Krisztus, a Mindenség Királya szolgává lett értünk

Ma Királyunk a keresztről néz ránk kitárt karokkal, a brasa aduerte. Rajtunk múlik, hogy nézők leszünk, vagy részt veszünk. A pápa ismét lelkiismeretvizsgálatra bíztatta a híveket, kérdéseket téve fel. Látjuk a mai válságokat, a hit hanyatlását, a részvétel hiányát... Mit tegyünk? Arra korlátozzuk magunkat, hogy elméleteket hozunk létre, kritizálunk, vagy feltűrjük az ingujjunkat, kezünkbe vesszük az életet, a mentegetőzésektől az ima és a szolgálat „igenje” felé haladunk? Mindannyian azt hisszük, hogy tudjuk, mi a baj a társadalomban, a világban, még az egyházban is, de azután mi, teszünk-e valamit? Bepiszkoljuk a kezünket, mint a fára szegezett Istenünk, vagy zsebre tett kézzel állunk és nézzük? Végül Ferenc pápa arra buzdított homíliájában, hogy ma, miközben a keresztre feszített Jézus, ruháitól megfosztva levesz Istenről minden fátylat, és lerombolja királyi mivoltának minden hamis képét, tekintsünk Őrá, hogy megtaláljuk a bátorságot, hogy magunkba nézzünk, hogy a bizalom és a közbenjárás útjain járjunk, hogy szolgává váljunk, hogy vele együtt uralkodjunk. „Emlékezzél meg rólam, Uram!” – mondjuk el gyakran ezt a fohászt – ezzel a buzdítással fejezte be szentbeszédét Ferenc pápa Astiban, a Krisztus Király ünnepén bemutatott szentmisén.

Ferenc pápa szentmiséje és Úrangyala imádsága az asti székesegyházban
20 november 2022, 16:05