Keresés

Ferenc pápa online találkozója az afrikai egyetemistákkal Ferenc pápa online találkozója az afrikai egyetemistákkal 

A pápa az afrikai egyetemistákhoz: remélem, hogy februárban Kongóban és Dél-Szudánban találkozunk

A „Hidak építése Afrikában” elnevezésű online találkozón Ferenc pápa néhány afrikai diákkal folytatott párbeszédet. Annak a reményének adott hangot, hogy 2023 elején sikerül ellátogatnia Afrikába, amely útját korábban el kellett halasztania. Háborúk, kényszermigráció, a fiatalok bevonása a politikai életbe, a munkalehetőségek hiánya és a kontinens erőforrásainak kizsákmányolása – ezeket a témákat vitatták meg, amelyek terén a pápa a megkülönböztetés és a bátorság kritériumait ajánlotta nekik.

Antonella Palermo / Somogyi Viktória – Vatikán

A kedd délután tartott online találkozón a pápa jegyzetelt, akinek az afrikai fiatalok kérdéseket tettek fel. Ferenc pápa bátorságra ösztönözte őket. Éljetek a jelenben, ne „elidegenedve tőle”; jövendöljétek meg a jövőt anélkül, hogy elveszítenétek az álmodás képességét; legyetek mindig annak tudatában, hogy egy gyökérből származó gyümölcs vagytok. Ferenc pápa így foglalta össze üzenetét, amelyet másfél órás online beszélgetésben osztott meg afrikai egyetemek fiatal hallgatóival a „Hidak építése Afrikában” témáról tartott találkozón.

Ubuntu: a találkozás kultúrája

A Pápai Latin-Amerika Bizottság a chicagói Loyola Egyetemmel közösen szervezte meg a keddi online találkozót, amely a folytatása a pápa és az észak-, a közép- és dél-amerikai diákok között február 24-én tartott online találkozónak. Az esemény címében szerepelt az „Ubuntu” kifejezés: ez a szahara alatti Afrika etikájában élő fogalom, amely az emberek lojalitására és kölcsönös kapcsolataira összpontosít. Bantu nyelven azt jelenti, hogy „jóindulat a felebarát iránt”. Ez egy életvezetési szabály, amely az együttérzésen, a másik iránti tiszteleten, az egymás kölcsönös támogatására buzdításon alapul, hogy ne csak a jogainkkal, hanem a kötelességeinkkel is tisztában legyünk, hiszen ez ad ideális lendületet az egész emberiségnek és egyben a békevágy kifejeződése is.

Grech bíboros: a nemzedékek közötti párbeszéd életben tartása

A találkozót Mario Grech bíboros, a szinódus főtitkára nyitotta meg. Emlékeztetett, hogy mindig fontos lehetőséget teremteni a felnőttekkel való véleménycserére, hogy ne veszítsük el az „útirányt”. Egyben alkalom volt arra is, hogy közös munkára hívjon a zsinati szellemben, életben tartva a nemzedékek közötti párbeszédet. A fiatalok az afrikai kontinens különböző országaiból kérdezték a pápát számos kérdésről a Kongói Demokratikus Köztársaságtól Ugandáig, Nigériától Elefántcsontpartig, Kenyától Kamerunig. Az online találkozón résztvevő fiatalok keresik mindennapi életükben Krisztus arcát, és az erre az alkalomra készült videóban is megköszönték, hogy hangjuk világszerte felerősödött ennek a rendezvénynek köszönhetően.

Afrika nem azért létezik, hogy kizsákmányoljuk

„Mindenkinek megvan a maga története, amely lehet jó vagy rossz. A történelem gyakran a megtámadott népek kemény története” – mondta a pápa. Szólt Afrika történelméről, amely gyakran „a rabszolgaság és a kizsákmányolás kemény története” volt. Emlékeztetett a nemzetek által kivívott függetlenségre, bár sok esetben a területükért továbbra is mások, kívülről versengtek erőforrásaiért. „Afrika azonban nem azért létezik, hogy kizsákmányolják: megvan a maga gazdagsága, ami emberi gazdagságot jelent, amelyet mindannyian képviseltek” – állapította meg a pápa. A gyarmatosítás ebből a szempontból fájdalmas nyomokat hagyott maga után, mások érdekei érvényesültek, ahogy az Amazonas erdőirtása esetében is történik. Az üzlet irányítja a népek kizsákmányolását és zaklatását.

A pápa reményei szerint februárban Kongóba és Dél-Szudánba utazik

A fiatalok kérdései között szerepelt egy kongói lányé, aki lehetőséget kínált a pápának, hogy ismét beszéljen a kongói és dél-szudáni útjáról. A fiatalok várják látogatását, amelyet egészségi állapota miatt kellett elhalasztania. Ferenc pápa annak a reményének adott hangot, hogy „február elején” eljut a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Dél-Szudánba. „Az orvos korábban megtiltotta, most már azonban tudok járni, bottal ugyan, de tudok menni” – hangsúlyozta a pápa.

Óvakodjatok az „üdvösség szupermarketétől”

Ezt követően az úgynevezett szekták előretörése miatt aggódó egyetemista lány fordult a pápához a pünkösdista karizmatikus mozgalmak és a „jólét evangéliumát” hirdetők térnyerését kiemelve. Azt kérdezte, hogy katolikusként hogyan viszonyuljanak ezekhez a helyzetekhez. A pápa kifejtette, hogy ma növekedőben van az „üdvösség szupermarketje”, ahol „különböző vallási kínálatok sora közül lehet választani”. Arra figyelmeztetett, hogy „az utat a szívedben találod meg, közvetítők nélkül”. Ebben a helyzetben a követendő kritérium az, hogy ne hagyjuk magunkat elbűvölni attól, amit a pápa „vallási szakszervezetiségnek” definiált. Az a kritérium érvényes, amely szerint egy vallási csoport nem veheti el a szabadságot: „ha elveszi a szabadságot, az nem egészséges út”.

Az ökológiai kihívás és felhívás a felelősség felvállalására

Az ökológiai kihívással való szembenézés egy másik fontos kérdés volt, amelyre a pápa felhívta a figyelmet. Ezzel kapcsolatban a pápa ismét hangsúlyozta, hogy például az erdőirtás „emberiség elleni bűncselekmény”, és az ember uralkodási vágyából indul ki. Komoly aggodalmának adott hangot a bolygó hőmérsékletének emelkedése és annak veszélye miatt, hogy egy halott bolygót adunk át a következő nemzedékeknek. „Szomorú vagyok, el vagyok keseredve. Sok terület el fog tűnni” – mondta a pápa, aki a felelősségérzet felvállalására szólított fel. „Isten áldja meg minden erőfeszítéseteket, amely korlátozza ezt a pusztítást.”

Teremtsetek erős egységet

A pápa utalt Szíriára, Mianmarra és sok más afrikai helyre, ahol a háborúk arra késztetik a lakosságot, hogy máshol keressenek menedéket. Gyakran a Földközi-tengerbe vesznek. „Ez egy tragédia.” Felidézte az Ugandában látott menekülteket, ahol lenyűgözte az emberek spiritualitása. „Legyetek továbbra is erősek az egység erejével” – ezt kérte Ferenc pápa az afrikai fiataloktól. Akkor is erre buzdított, amikor a munkalehetőség hiányáról szólt Afrika számos régiójában. „Nagyobb átláthatóságot és igazságosságot akarunk az erőforrások kezelésében” – jelentette ki egy afrikai fiatal lány.  „Hogyan segíthetnek az egyházak abban, hogy elhelyezkedést találjanak azok, akik nem akarják elhagyni származási országukat?”. Meg kell találni az „egyensúlyt a termelés és az ehhez szükséges erőfeszítések között” – válaszolta a pápa. „A hidak létrehozása elvezetheti a fiatalokat a jólét távlatai felé. Meg kell szerveznünk, hogy együtt dolgozzunk. Ne szigeteljétek el magatokat” – kérte a pápa.

Vegyetek részt a kormányzásban

Egy szerzetesnő felvetette a rossz kormányzás és a fiatalok kormányzásban való részvételének problémáját. A kérdés úgy hangzott, hogy hogyan lehet növelni a politikai életbe való bekapcsolódást, befogadást? Hogyan lehet a társadalmi-politikai életet átitatni a társadalmi igazságosság keresztény értékeivel? Ez a téma nagyon közel áll a pápa szívéhez, aki így válaszolt: „A fiatalok részvételének hiánya egy ország halála”. Attól tart a pápa, hogy a társadalmi és gazdasági helyzet egyfajta kisebbrendűségi komplexust is kialakít a fiatalok körében. „Hány szociális vértanunk van! Szervezkedjetek megfelelő körültekintéssel és küzdjetek. Haladjatok előre bátran” - mondta Ferenc pápa az afrikai ifjúság képviselőinek.

Szilárd politikai doktrína a fundamentalizmus és a banditizmus legyőzésére

Egy nigériai diák nem kerülhette el, hogy ne utaljon a fundamentalizmustól, az egyháziak elleni merényletektől, a bandita támadásoktól és az emberrablások terjedésétől sújtott államra. Hogyan építsük a szeretet, az igazságosság és a béke világát, álmaink világát? A pápa szerint igazi „társadalmi öngyilkosságról” van szó. Ezzel szemben ellenállásra, szervezkedésre és politikai doktrínára van szükség, konkrét doktrínára, ami a szeretetszolgálat magas formája - emlékeztetett. Egy bölcs politikai doktrína által vezérelve minden népnek a saját útját kell követnie, amelyet nem lehet rákényszeríteni, hanem belülről kell jönnie. „Óvatosság és ravaszság. Isten erőt ad nektek” – buzdított a pápa.

Az oktatás előmozdítása

Kamerunból a kiselejtezéstől való félelem hangja érkezett a találkozóra: a fiatalok ebből a szempontból, mint ahogy gazdasági és pszichológiai szempontból is kiszolgáltatottak. Valójában a szakmai beilleszkedés fontos kérdés – mondta a pápa. Attól tart, hogy a fiatalok kiszorulnak ilyen értelemben, ha így haladunk előre. Ebből következik, hogy minden szinten elő kell mozdítani az emberek átfogó nevelését. Az egyháznak segítenie kell ebben, mert ez az egyik fő módja annak, hogy hozzájáruljon Afrika növekedéséhez.

 

02 november 2022, 10:46