Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita: Debrecenben jól működik az ökumené

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán   

- Nagy szeretettel köszöntöm a Vatikáni Rádió stúdiójában Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolitát, akit magam részéről úgy hívok, mint a magyar ökumenikus püspök zarándoklatnak a „vezetője”.

- Inkább csak az egyik résztvevője, mozgatója – mondjuk így.

- Most első alkalommal vett részt ezen a közös zarándokúton vagy már az első kiadáson is?

- A püspöktársakkal ez a második ökumenikus zarándoklatunk. Az elsőt Genfbe szerveztük, akkor nyilván Fekete Károly volt a fő mozgatója, de akkor is ellátogattunk az ortodox központba Chambésybe, Svájcban, és régóta terveztük, hogy katolikus helyre is eljöjjünk és hát ugye a „református Rómából” átjöttünk ide, a valóságos Rómába. Ezt többször elsütöttük itt Rómában. Nagyon izgalmas és értékes találkozásaink voltak, szép élményeink, imádságaink.

- Rómában otthon van az ember, katolikus ember különösképpen.

- Én Rómában otthon érzem magam, azért ez persze köszönhető annak a két diákévnek, amit annak idején még, több mint harminc éve átélhettem. Ilyen értelemben sok mindent tudtam mondani a püspöktestvéreknek, de hála Istennek velünk volt még Palánki püspök atya két papja is, akik fiatalok és szintén jól ismerték a római meglátogatandó helyeket. Szóval én Rómában nagyon jól érzem magam, de azt láttam, hogy ez teljesen átragadt Fekete Károly püspök úrra is, Palánki Ferenc püspök pedig szintén nagyon sokszor van itt Rómában. Mondhatni neki köszönhetjük, hogy most ide jöttünk, hiszen neki egyébként is volt egy nagyon szép szolgálata: diakónust szentel itt Rómában, és akkor így jött a gondolat és a lehetőség, hogy akkor mi is hozzácsatlakozzunk és közösen itt tölthessünk el néhány napot.

- Ennek a pár napos római látogatásnak mik voltak az Ön számára, lelkében jelentős állomásai, találkozói?

-  Mondanom sem kell, hogy a Ferenc pápával való találkozás óriás jelentőségű volt. Már akkor sejtettük, minden résztvevő, aki ebben szerepet vállalt mindenki látta, hogy ez mennyire fontos, és persze nekünk is nagy élmény volt. Amire nem számítottunk és Gondviselés-szerű, hogy Habsburg-Lotaringiai Eduárddal is sikerült találkoznunk, és így közösen, négyesben nagyon jót beszélgettünk. Én a nagykövet urat már korábbról jól ismertem, mondhatom, hogy baráti, lelki, testvéri kapcsolat van, mert nagyon-nagyon imádságos ember, a családtagjait is ismerem és örültem neki, hogy ő jött el hozzánk – hallva, hogy a három debreceni püspök itt van most Rómában. Ő is járt nálunk egyébként Debrecenben is. Természetesen a Kurt Koch bíborossal való találkozás nagy élmény volt, főleg amikor eljöttünk tőle illetve beszélgetésünk vége felé mondta, hogy neki ez olyan nagy élmény volt, hiszen szinte minden egyes alkalommal problémával, nehézséggel keresik fel, most meg jött három, különböző felekezetű püspök s igazából azért jöttek csak, hogy bemutatkozzanak és azt a jó hírt hozzák el, hogy Debrecenben milyen jól működik az ökumené. Ez őt nagy lelkesedéssel töltötte el. Szóval talán ez a három találkozó volt a legfontosabb, de a görög kollégiumban is voltunk, a Pápai Magyar Intézet rektorával sok időt töltöttünk együtt, aztán, ami nekem különösen is kedves, hogy a Keleti Intézetbe és a Russicum-ba is elmentünk, előbbi helyen a rektorral találkoztunk. Mindezeken túl nagyon sok templomot néztünk meg, nagyon sok helyen együtt imádkoztunk – szóval nagyon összetett, nagyon gazdag volt ez a háromnapos program.

- Ottlik Géza nyomán - az Iskola a határon könyvre utalva - lehet mondani, hogy „Debrecen a határon” és ez most egy fájdalmas valóság, a háború valósága. Hogyan lehet ebből a felekezeti hármasságból: görögkatolikus, római katolikus, református püspökök, püspökségek és hívek, közösségek, plébániák, gyülekezetek tőkét, erőt kovácsolni, hogy segítsetek az Isten nevében ott ahol viszály, háborúság és halál van?

- Többször is kérdeztek minket arról, hogy mi újság van az ukrán határon, mi újság van a bevándorlókkal, és ezen a területen is arról számolhattunk be, hogy közöttünk nagyon-nagy nemcsak az egyetértés, hanem a hatékony együttműködés. Egyébként Debrecen városában egy olyan szeretetszolgálat működik az egyházakkal és a város vezetésével együtt amely szervezetten látja el a rászorulókat. Ez azért is nagyon fontos, mert vannak olyan kéregetők, akik mindenkihez fordulnak és nagyon hangosan kiabálnak, hogy milyen nagy szükségük van és vannak, akik meg ebben csöndesek. Hogy ha ezt szervezetten tudjuk csinálni, akkor sokkal kiegyenlítettebb és hatékonyabb a támogatás. Ez Debrecenben nagyon jól működik, tehát túl a felekezeti, közös, imádságos együttléten, ebben az emberbaráti, másokat segítő munkában is nagyon jól tudunk együttműködni. Ez most is megmutatkozott a háborús menekültek befogadásakor, mind a város, mind az egyházak a maguk módján, szervezetten tudtunk segíteni, sőt egy nagyon-nagyszabású jótékonysági hangversenyt is szerveztünk közösen, a debreceni Nagytemplomban. Ez mindig egy jó „gyűjtőhely”, gyülekezőhely, II. János Pál pápa is odajött imádkozni Debrecenbe, és egy este több mint harmincmillió forint gyűlt össze. Persze, a pillanat helyzete is szülte ezt, hiszen a háború kitörése után két hónappal volt, ahol minden magyarban ott volt, hogy nagyon-nagyon segíteni kell. Ezt a szándékot szervezni kell, és ebből a szempontból is nagyon fontos, hogy ne mindenki a maga területén csinálja, amit tud, – az is derék dolog – de sokkal fontosabb, ha egymásra figyelünk és egymást kiegészítjük, szervezetten segítünk. Úgyhogy a támogatásokban is nagyon sokat jelent az, hogy mi hárman barátok, testvérek együttműködő munkatársak vagyunk.

- A Szentatya hangja, ami szerint „a háború nem orosz és ukrán fél között zajlik igazából, hanem sokkal mélyebb összefüggésekben lehet megérteni”, mégiscsak ott valójában ortodox-keresztények állnak szemben egymással. Hogyan tudnak Önök spirituálisan segíteni ebben, egy görögkatolikus jobban átérzi ezt, mint egy római rítusú.

- Ki tudja, hogy mi lakik az emberben? Hiszen ezt elmondhatom, hogy most, amikor Rómában három napot együtt töltöttünk, sok beszélgetés, sok találkozás volt, éppen Fekete Károly püspök úr volt az, aki többször is feszegette ezt a kérdést, hogy is van ez? Hiszen, ugyanazon egyház két közössége, a pravoszláv egyház ukrán és orosz fele egymásra támad. Ez a legdrámaiabb, legfájdalmasabb! Nyilván az is borzasztó, amikor keresztények egymásnak esnek, de amikor egy gyökerű és egy forrású egyházról van szó, a kijevi Rusz megszületésének gyümölcse mind az orosz, mind az ukrán egyház, láthatóan szinte hármunk közül neki fájt legjobban vagy neki volt a legnagyobb kérdés. Erről sokat beszélgettünk.

Ami a mi válaszunk görögkatolikus részről az, hogy úgy mondjam magától értetődik, hiszen az áttelepültek legnagyobb része keleti rítusú, legalábbis, ami az ukránokat és ruszinokat illeti, akik magyarok, azok természetesen római és református vallásúak is – sok van közöttük. Mi az ukrán nyelvűek lelkipásztori támogatását segítjük, vannak ukrán papok, akik vagy emiatt jöttek át, vagy már korábban is elkezdték itt a szolgálatot. Ez tehát a mi Görögkatolikus Egyházunknak a különleges feladata. Akik idejönnek, akár ortodox, akár katolikus mi befogadjuk és az egyházunk tagjainak tekintjük, ameddig itt élnek velünk és igyekszünk lelkipásztori és lelki módon is gondoskodni rólunk.

- Érsek atya! Hálásan köszönöm a beszélgetést, és visszatérve a gyökerekhez, Hajdúdorogra, Isten áldását kívánom Önre, és az Önre bízottakra is. Dicsőség Jézus Krisztusnak!

- Nagyon szépen köszönöm! Dicsőség mindörökké!