Keresés

A teremtett világ napja: cselekvéssel válaszoljunk a föld keserű kiáltásaira!

Ferenc pápa a szeptember elsején esedékes teremtésvédelmi imanapra írt üzenetében arra kéri a nemzeteket, hogy határozottan lépjenek föl a két fontos környezetvédelmi csúcstalálkozóra készülve (COP27 és COP15), melyek a klímaválság és a faji sokszínűség csökkenésének problémájával foglalkoznak.

Gedő Ágnes / Gabriella Ceraso – Vatikán

Kiált a földanya, az élő teremtmények, a szegények, az őslakos népek és gyermekeink, akik a jövőbe tekintenek: és látják a környezet kizsákmányolását, lepusztulását, nekünk pedig ezekre a kihívásokra válaszolnunk kell. Ökológiai megtérésre van szükség egyéni és közösségi szinten egyaránt, cselekednünk kell! Alapos elemzés és szívhez szóló felhívás egyben a nemzetközi közösséghez a pápa üzenete, amelyet a Teremtett világ védelméért tartandó imavilágnapra írt. Szeptember elsején tartjuk a világnapot, amely megnyitja a teremtett világ időszakát, ami egészen Szent Ferenc ünnepéig, október 4-ig tart.

Megállítani az ökológiai katasztrófát

Ez egy különleges alkalom minden keresztény számára, hogy imádkozzon és együtt gondjaiba vegye közös otthonunkat. Eredetileg a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkátus ösztönzésére született a kezdeményezés az ökológiai megtérésünk elősegítésére. Szent II. János Pál pápa is bátorított az imanapra, hogy ezzel válaszoljunk a Szent VI. Pál pápa által már 1970-ben megjósolt ökológiai katasztrófára. Idén a teremtett világ időszakában Ferenc pápa imákat kér a két fontos csúcstalálkozó előtt, melyek az éghajlatváltozással, illetve a biodiverzitás csökkenésével foglalkoznak, hogy megfelelően határozott lépések történjenek bolygónk megmentése érdekében.

Ne pusztítsuk tovább a természetet!

Halljuk meg a teremtett világ hangját, melyben disszonancia érződik. Egyfelől az édes dicsérő ének az Úrnak és a Teremtőnek, aki azt akarta, hogy összhangban legyünk a teremtett világ nagy katedrálisában, másfelől meg a keserű kiáltás hangja, mely emberi bántalmazásaink miatt panaszkodik. Földanyánk keserű kiáltásai ezek, mely könyörögve kér, hogy ne bántsuk és ne pusztítsuk tovább. Kiáltanak hozzánk a kihalóban lévő teremtmények, a szegények, akik mindenkinél többet szenvednek a klímaválság miatt. De jajgatnak az őslakos testvéreink is, akik zsákmányául estek az őket kifosztó „ragadozóknak”. Gyermekeink is kiáltanak, akiket rövidlátó önzésünk fenyeget, és aggódva kérnek minket, felnőtteket, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy megelőzzük, vagy legalább korlátozzuk az ökoszisztémák összeomlását.

Klímaváltozás, biodiverzitás

Meghallva ezeket a keserű kiáltásokat, meg kell bánnunk eddigi életmódunkat és változtatni ezeken a káros rendszereken. Közös otthonunk lepusztulása olyan kihívás, ami legalább annyi figyelmet érdemel, mint a súlyos egészségügyi válság vagy a háborús konfliktusok – írja üzenetében a pápa. Mindez egyéni és közösségi ökológiai megtérést kíván, maximális együttműködést az ENSZ-országok között.  A COP27 klímacsúcsot Egyiptomban tartják novemberben, míg Kanadában egy hónappal később rendezik meg a COP 15 csúcsot. Az első megbeszélés középpontjában az üvegházhatású gázok kibocsátásának mielőbbi csökkentése áll, hogy legalább 1, 5 °C-kal visszafogják a globális felmelegedést – a párizsi egyezményben foglaltak szerint, amelyhez a Szentszék is csatlakozott.

Életmódváltásra van szükség

Meg kell változtatni a fogyasztási és termelési modelljeinket, olyan életmódot folytatni, amely tiszteletben tartja a teremtett világot, és minden nép átfogó emberi fejlődését. Mindezek alapja az ember és a környezet szövetség - mely a hívőknek a teremtő Isten szeretetét tükrözi -, valamint a klímaválság miatt sújtott emberek iránti nagyobb odafigyelés. A kanadai csúcstalálkozó a biodiverzitás megőrzését célozza egy új, multilaterális egyezmény elfogadásával, ami megállíthatja az ökoszisztémák pusztulását és a fajok kihalását. Határozott cselekvést sürget a pápa. „Az kérem Isten nevében a nagy kitermelő cégektől – bányászat, kőolaj, fakitermelés, ingatlan, mezőgazdaság -, hogy hagyják abba az erdők kiirtását, a vizek és a hegyek pusztítását, ne szennyezzék tovább a folyókat és a tengereket, ne mérgezzék a lakosságot és az élelmet”.

22 július 2022, 14:58