Keresés

Ferenc pápa a kongói nagykövettel és kíséretével Ferenc pápa a kongói nagykövettel és kíséretével 

A pápa videóüzenete Kongó és Dél-Szudán számára: lépjetek a kiengesztelődés útjára!

Július 2-7-e között tett volna apostoli látogatást Ferenc pápa a Kongói Demokratikus Köztársaságban és a Dél-Szudáni Köztársaságban, azonban térdkezelése miatt útját el kellett halasztania. Július 2-án videóüzenetben köszöntötte a szeretett afrikai népeket: ne veszítsék el a reményt a békés jövőben, tegyék le a fegyvert és válasszák a kiengesztelődést!

Gedő Ágnes– Vatikán

A béke és a kiengesztelődés zarándoklatára készült a pápa, de ezt a régóta várt utat kénytelen volt elhalasztania orvosai tanácsára. Ne veszítsük el a reményt, hogy mihamarabb találkozhatunk, amint lehetséges lesz – bátorítja a kongói és dél-szudáni lakosokat a Szentatya. Az utóbbi hetekben különösen is a szívében hordozta őket, túl régóta elhúzódó szenvedéseiket, és imádkozik értük. Gondol a Kongói Demokratikus Köztársaságra, a kizsákmányolásra, az erőszakra és a bizonytalanságra, amelytől szenved, főleg az ország keleti részén, ahol elhúzódnak a fegyveres összecsapások. Mérhetetlen és drámai szenvedést okoznak, melyet a közöny és az egyéni érdekek tovább erősítenek. Dél-Szudánban pedig a nép békéért kiált, mert már elcsüggedt az erőszaktól és a szegénységtől. A nemzeti kiengesztelődés folyamatának konkrét lépéseit várja, amihez a pápa látogatásával kívánt hozzájárulni két kedves testvérével együtt: a canterburyi érsekkel és a skóciai egyház közgyűlésének moderátorával.

Kiengesztelődés, béke, együttélés, fejlődés

„Kedves kongói és dél-szudáni barátaim, nem tudom szóval kifejezni, hogy milyen közel érezlek magamhoz benneteket, és milyen szeretetet érzek irántatok. Azt szeretném mondani nektek, hogy ne engedjétek elrabolni tőletek a reményt!” – fordult a Szentatya a szeretett nemzetek lakóihoz, akik – ha a pápának ily kedvesek – mennyivel értékesebbek Isten szemében. Isten pedig nem okoz csalódást azoknak, akik bíznak benne. Nagy küldetés áll előttük, a politikai vezetőkre ez különösen igaz: nyissanak új fejezetet, hogy új utakra leljenek, a kiengesztelődés, a megbocsátás, a békés együttélés és fejlődés útjára. Ezzel a küldetéssel tudnak együtt a jövő elé nézni, a sok fiatalra, akik szép és sebzett földjükön élnek. A fiatalok álmodnak és megérdemlik, hogy álmaikat megvalósulni lássák, hogy megérjék a béke napjait. Értük különösen le kell tenni a fegyvert, túllépni a haragon, a testvériség könyvének új lapjait megírni.

Békesség és nem romlás

Ne csüggedjenek, mert a földre kiontott könnyek és az éghez szóló imák nem haszontalanok. Isten vigasza eljön, mert ő békességet és nem romlást tervez (vö. Jel 29,11) Ferenc pápa a találkozásra várva már most kéri Isten békéjét a kongói és dél-szudáni lakosság szívébe. Videóüzenete végén a Szentatya áldását és imáit küldi, szeretetéről biztosítja őket, majd ő is imákat kér személyére.

02 július 2022, 18:48