Keresés

Loyolai Szent Ignác Loyolai Szent Ignác 

A pápa köszöntötte jezsuita rendtársait Loyolai Szent Ignác liturgikus emléknapján

A pápa köszönetet mondott mindenkinek, akik hozzájárultak kanadai zarándokútja megvalósulásához, ismételten felhívást intézett az Ukrajnában dúló háború beszüntetésére és köszöntötte jezsuita rendtársait Loyolai Szent Ignác liturgikus emléknapján.

Vertse Márta – Vatikán

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa utalt rá, hogy szombaton reggel tért vissza Rómába hatnapos kanadai apostoli látogatása befejeztével. Bejelentette szándékát, hogy a szerdai általános kihallgatáson kíván majd beszámolni utazásáról, de már most köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik lehetővé tették ezt a bűnbánati zarándoklatot, kezdve a polgári hatóságoktól, az őslakosság vezetőitől és a kanadai püspököktől. Szívből köszönetet mondott mindazoknak, akik elkísérték imáikkal. 

Szüntessék be a háborút és tárgyaljanak! – egyetlen ésszerű megoldás

Ferenc pápa még utazása során sem hagyta abba, hogy imádkozzon a megtámadt és meggyötört ukrán népért, arra kérve Istent, hogy szabadítsa meg a háború csapásától. „Ha objektíven nézzük a valóságot, figyelembe véve a károkat, amelyeket a háború minden nap okoz a lakosságnak, de az egész világnak is, az egyetlen ésszerű dolog az lenne, ha abbahagynák és tárgyalnának” – szögezte le Ferenc pápa, kifejezve azt a kívánságát, hogy a bölcsesség ösztökéljen a béke konkrét lépéseire.

Végül a pápa üdvözölte a római híveket és a zarándokokat, majd Loyolai Szent Ignác ünnepén szeretettel köszöntötte jezsuita rendtársait és a következő szavakkal buzdította őket. „Továbbra is buzgón, örömmel haladjatok előre az Úr szolgálatában. Legyetek bátrak!”

 

 

31 július 2022, 17:58