A pápa Kanadából visszatérőben az újságíróknak: az őslakosok esetében népirtás történt
Somogyi Viktória - Vatikán
Az őslakosok esetében népirtás történt. Egy kanadai újságíró kérdésére válaszolva jelentette ezt ki Ferenc pápa. Az Iqaluitból Rómába tartó repülőúton a most véget ért útjának témáiról beszélt, a régi és új gyarmatosításról. Kitért továbbá a pápaságról való lemondás kérdésére is, amelyet az újságírók többször érintettek. Kifejtette, hogy egyelőre nem gondol a lemondásra, bár lehetségesnek tartja. A sajtótájékoztató elején Ferenc pápa köszönetet mondott a vele repülő riportereknek: „Jó estét és köszönöm, hogy elkísértek, az itt végzett munkájukat, tudom, hogy keményen dolgoztak, és köszönöm a társaságukat, köszönöm”.
Az első kérdést Jessica Ka'Nhehsíio Deer (CBC RÁDIÓ), a kanadai őslakosok rádiójának újságírója intézte a pápához: Egy bentlakásos iskola túlélőjének leszármazottja vagyok. A túlélők konkrét lépéseket akartak látni a bocsánatkérésében, beleértve a felfedezés doktrínájának eltörléséről szóló nyilatkozatot. Az Egyesült Államokban és Kanadában az alkotmányban az őslakosokat továbbra is megfosztják földjüktől és a földjük felett sem rendelkeznek hatalommal, a pápai bullák és a felfedezés doktrínája miatt. Nem gondolja, hogy elszalasztotta a lehetőséget, hogy erről nyilatkozzon kanadai útja során?
Ferenc pápa: Nem értettem a kérdés második részét. Meg tudná magyarázni, mit ért a felfedezés doktrínája alatt?
Jessica Ka'Nhehsíio Deer: Amikor a bennszülöttekkel beszélek, azt mondják, hogy amikor a telepesek megérkeztek, hogy elfoglalják a földjüket, erre a doktrínára hivatkoztak, amely szerint ők alacsonyabb rendűek a katolikusoknál. Így vált országgá az USA és Kanada...
Ferenc pápa: Köszönöm a kérdést. Szerintem ez minden gyarmatosítás problémája. Mindegyiké, még ma is. A mai ideológiai gyarmatosítások is ugyanezt a mintát követik: aki nem az ő útjukon jár, az alsóbbrendűnek számít. De szeretnék továbbmenni ezzel kapcsolatban. Az őslakosokat nemcsak alsóbbrendűnek tartották. Néhány kissé őrült teológus azon töprengett, van-e lelkük. Amikor II. János Pál Afrikában ellátogatott abba a kikötőbe, ahol a rabszolgákat hajóra tették, egy jelzést adott nekünk, hogy megértsük a drámát, e bűntény drámáját. Azokat az embereket katasztrofális körülmények között tették fel a hajóra. Ráadásul rabszolgákká lettek Amerikában. Igaz, hogy voltak olyan hangok, amelyek világosan beszéltek, mint Bartolomé de Las Casas (spanyol földbirtokos, szerzetes, később Chiapas püspöke) és Claver Szent Péter (spanyol jezsuita pap, misszionárius), de ők voltak kisebbségben.
Az emberek egyenlőségének tudatosítása lassan érkezett el. Tudatról beszélek, mert a tudattalanban van még valami... Mindig van egy olyan gyarmati hozzáállásunk, hogy az ő kultúrájukat lealacsonyítjuk a miénkhez képest. A kialakult életvitelünkből fakad, hogy néha elveszítjük azokat az értékeket, amelyekkel rendelkeznek. Például az őslakos népek rendelkeznek egy nagy értékkel, ami a teremtett világgal való harmónia. Ismerek néhányat közülük, akik a „jól élni” szóval fejezik ezt ki, ami nem azt jelenti, hogy jól érezzük magunkat vagy dolce vita (édes élet), mint ahogy mi nyugatiak értjük. Nem. A jól élni a harmónia megőrzését jelenti. És ez számomra az őslakos népek nagy értéke: a harmónia. Megszoktuk, hogy mindent az elmére redukálunk. Ehelyett – általánosságban véve – az őslakos népek jellemzője az, hogy három nyelven tudják kifejezni magukat: az elmével, a szívvel és a kézzel. Mindhárommal együtt. És tudják ezt a nyelvet a teremtett világgal is használni. Aztán ott van a fejlődésnek ez a felgyorsult, eltúlzott, neurotikus előre haladása... Nem a fejlődés ellen beszélek, ami jó dolog. Nem jó viszont a szorongásunk, hogy fejlődni, fejlődni, fejlődni kell... Nézze, egyike azoknak a dolgoknak, amit társadalmunk elveszített a költőiség. Az őslakosok rendelkeznek ezzel a költői képességgel. Nem idealizálnak.
Szóval, ez a gyarmatosítási doktrína, igaz, rossz, igazságtalan és ma is alkalmazzák. Ugyanazt használják, csak talán selyemkesztyűvel. De ma is használják. Például néhány ország püspöke azt mondta nekem: amikor hazánk hitelt kér valamilyen nemzetközi szervezettől, ehhez olyan gyarmatosító törvényi feltételeket is szabnak, amelyek miatt ez kicsit megváltoztatja az életmódunkat. Most, visszatérve a mi gyarmatosításunkhoz Amerikában, a britek, a franciák, a spanyolok és a portugálok részéről, mindig is fennállt az a veszély, sőt az a mentalitás: mi felsőbbrendűek vagyunk, és ezek az őslakosok nem számítanak. És ez súlyos. Ezért kell foglalkoznunk azzal, amit mondott. Hátra kell lépni és meg kell gyógyítani – mondjuk így – azt, ami rossz lépés volt. De annak tudatában, hogy maga a gyarmatosítás ma is létezik. Gondoljunk például egy esetre – ami merem állítani, hogy egyetemes – gondoljunk a myanmari rohingyák esetére, ők alacsonyabb ragúnak számítanak, nincs állampolgári joguk. Ma sem – fejezte be válaszát a pápa.
Brittany Hobson, a The Canadian Press újságírója tette fel a következő kérdést: Gyakran beszél arról, hogy világosan, őszintén és parrhesiával kell beszélni. Tudja, hogy a Kanadai Igazság és Kiengesztelődés Bizottság a bentlakásos iskolarendszert „kulturális népirtásnak” minősítette, majd népirtásra módosították. Azok, akik az elmúlt napokban meghallgatták bocsánatkérését, csalódottságukat fejezték ki amiatt, hogy nem használta a népirtás szót. Ön használná ezeket a szavakat, hogy az egyház tagjai részt vettek egy népirtásban?
Ferenc pápa: Igaz, nem használtam a szót, mert nem jutott eszembe, de jellemeztem a népirtást és bocsánatot kértem ezért a népirtó „tevékenységért”. Én például a következőt is elítéltem: a gyermekek elszakítását a családjuktól, a kultúra, a gondolkodásmód, a hagyományok megváltoztatását, a faj, – úgymond – az egész kultúra megváltoztatását. Igen, ez egy szakszó népirtás, nem használtam, mert nem jutott eszembe, de leírtam... igaz, igen, igen, ez népirtás. Ne aggódjon, tudósíthatja, hogy azt mondtam, népirtás volt – mondta Ferenc pápa.
Valentina Alazraki, a TELEVISA újságírója a következő kérdéssel fordult a pápához: Ferenc pápa, tegyük fel, hogy ez a kanadai út egyben egy tesztet, egy próbát is jelentett az egészsége szempontjából, az Ön által ma délelőtt „fizikai korlátoknak” nevezett dolgok miatt. Ezért szeretnénk megtudni, hogy e hét után mit mondana a jövőbeli útjairól. Folytatni szeretné-e így az utazást, lesz-e olyan út, amelyet ezen korlátok miatt nem tehet meg, vagy úgy gondolja, hogy a térdműtéttel jobban meg lehetne oldani a helyzetet és visszatérhetne az utazáshoz, mint korábban?
Ferenc pápa: Nem tudom, nem hiszem, hogy a korábbi útjaim ritmusával tudnék továbbra is utazni. Úgy gondolom, hogy az én koromban és ezzel a korláttal egy kicsit vissza kell fognom abból a ritmusból, hogy szolgálhassam az egyházat. Aztán ezzel ellenkezőleg, arra is gondolhatok, hogy félre állok, ez, őszintén szólva, nem katasztrófa, lehet pápát váltani, ez nem probléma. De azt hiszem, kicsit korlátoznom kell ezeket az erőfeszítéseket. A térdműtét az én esetemben nem megoldás. A szakértők azt mondják, hogy igen, de ott van az egész altatási probléma. Tíz hónapja több mint hat óra altatáson estem át, és még mindig vannak nyomai. Nem lehet játszani az altatással. Ezért merült fel, hogy ez nem teljesen megfelelő megoldás. Igyekszem továbbra is utazni és közel lenni az emberekhez, mert úgy gondolom, hogy ez a szolgálat egyik módja: a közelség. De ennél többet nem akarok mondani, reménykedjünk... Mexikó még nincs ám tervbe véve!
Valentina Alazraki: Igen, ezt tudom, de Kazahsztán igen, és ha megy Kazahsztánba, akkor nem kellene Ukrajnába is elmennie?
Ferenc pápa: Mondtam, hogy szeretnék Ukrajnába menni. Lássuk, mi vár, amikor hazatérek. Egyelőre Kazahsztánba szeretnék menni, ez egy nyugodt út, nagy helyváltoztatások nélkül, a különböző vallások kongresszusára. Egyelőre minden marad a tervek szerint. Dél-Szudánba is el kell mennem Kongó előtt, mert az egy közös út a canterburyi érsekkel és a skót egyház püspökével, mert két éve mindhárman együtt szerveztünk egy lelkigyakorlatot... Aztán Kongó, de az jövőre lesz, mert esős évszak van, meglátjuk... minden jóakarat megvan, de lássuk, mit mond a lábam – válaszolta a pápa.
Carolina Pigozzi, a Paris Match újságírója a következő szavakkal fordult a pápához: Ma reggel találkozott a Jézus Társasága helyi tagjaival, szerzetesi családjával az érsekségen, ahogy utazásai során ezt mindig teszi. Kilenc éve, Brazíliából hazatérőben megkérdeztem Öntől, hogy még mindig jezsuitának érzi-e magát. Válasza pozitív volt. December 4-én, miután találkozott a görögországi jezsuitákkal, azt mondta, hogy ha valaki elindít egy folyamatot, akkor hagyni kell, hogy fejlődjön, növekedjen, aztán vissza kell vonulni. Minden jezsuitának ezt kell tennie – mondta –, egyetlen mű sem a sajátja, mert az Úré. Érvényes lehet ez a kijelentés egy napon egy jezsuita pápára?
Ferenc pápa így válaszolt: Szerintem igen... igen.
Carolina Pigozzi: Ez azt jelenti, hogy visszavonulhat, mint a jezsuiták?
Igen, igen, ez egy hivatás – mondta a pápa.
Carolina Pigozzi: Pápának vagy jezsuitának lenni?
Ferenc pápa: Jezsuitának lenni. A jezsuita igyekszik, nem mindig teszi, de igyekszik teljesíteni az Úr akaratát. Még a jezsuita pápának is ezt kell tennie. Amikor az Úr szól hozzád, hogy menj előre, mész előre, ha az Úr azt mondja, állj félre, akkor félreállsz.
Carolina Pigozzi: Amit mond, azt jelenti, hogy a halált várja...
Ferenc pápa: Mindannyian várjuk a halált...
Carolina Pigozzi: Mármint: nem vonul vissza hamarabb?
Ferenc pápa: Amit az Úr mond. Az Úr mondhatja, hogy mondj le. Az Úr az, aki parancsol. Szent Ignácnál van egy fontos dolog. Ha valaki fáradt vagy beteg volt, Szent Ignác felmentette az ima alól, de soha nem mentette fel a lelkiismeret-vizsgálat alól. Naponta kétszer meg kell vizsgálni, hogy mi történt ma a szívemben. Nem a bűnöket, hanem hogy milyen lelkület mozgatott ma engem. A mi hivatásunk, hogy keressük, mi történt ma. Tegyük fel, hogy ha én azt látom, hogy az Úr mond nekem valamit, hogy valami történt velem, akkor megkülönböztetést végzek, hogy mit kér az Úr tőlem. Az is lehet, hogy az Úr azt akarja, hogy álljak félre, Ő parancsol. Ez a jezsuita szerzetes életmódja, lelki megkülönböztetést végez a döntéshozatalhoz, a munka módjának megválasztásához, az elköteleződéshez is… A jezsuita hivatásában a megkülönböztetés a kulcs. Ez fontos. Szent Ignác nagyon jó volt ebben, mert a lelki megkülönböztetés saját tapasztalata vezette őt a megtéréshez. A lelkigyakorlatok pedig valóban a megkülönböztetés iskolája. A jezsuitának tehát hivatása szerint a megkülönböztetés emberének kell lennie: meg kell különböztetnie a helyzeteket, a saját lelkiismeretét, a meghozandó döntéseket. Ehhez nyitottnak kell lennie bármire, amit az Úr kér tőle, ez jellemző a mi lelkiségünkre.
Carolina Pigozzi: De inkább pápának vagy jezsuitának érzi magát?
Ferenc pápa: Sohasem mérlegeltem, hogy inkább pápa vagy inkább jezsuita vagyok. Úgy érzem magam, mint az Úr szolgája, jezsuita szokásokkal. Nincs pápai lelkiség. Minden pápa a saját lelkiségét viszi tovább. Gondoljunk csak Szent II. János Pálra azzal a gyönyörű máriás lelkiséggel, amivel rendelkezett. Korábban is megvolt, és pápaként is megmaradt. Gondoljunk csak arra a sok pápára, akik tovább vitték lelkiségüket. A pápaság nem lelkiség, hanem munka, funkció, szolgálat. Mindenki a saját lelkiségével, tehetségével, hűségével, sőt bűneivel végzi. De nincs pápai lelkiség. Ezért nem lehet összevetni a jezsuita és a pápai lelkiséget, mert ez utóbbi nem létezik. Érti?
Severina Elisabeth Bartonitschek (CIC) tette fel a következő kérdést: Tegnap az egyház testvériségéről is beszélt, egy olyan közösségről, amely tudja, hogyan kell meghallgatni és párbeszédet folytatni, ami elősegíti a kapcsolatok jó minőségét. Néhány napja azonban megjelent a Szentszék nyilatkozata a németországi szinódusi útról aláírás nélkül. Ön szerint ez a kommunikációs mód hozzájárul, vagy akadálya a párbeszédnek?
Ferenc pápa: Először is, ezt a nyilatkozatot az államtitkárság készítette… Hiba volt nem kimondani… Azt hiszem, azt mondták, hogy az államtitkárság nyilatkozata, de nem vagyok benne biztos. Hiba volt nem aláírni az államtitkárság részéről, de ez hivatali hiba, nem rosszindulat. A szinódusi út kapcsán pedig levelet írtam, egyedül készítettem: egy hónap imával, elmélkedéssel, konzultációkkal. És mindent elmondtam, amit a szinodális útról mondanom kellett, ennél többet nem mondok, és ez a pápai tanítás a szinódusi útról, ez a levél, amit két éve írtam. Megkerültem a Kúriát, mert nem konzultáltam (a Kúriával), egyáltalán. A saját utam részeként és mint pásztor tettem ezt egy utat kereső egyházért, testvérként, atyaként és hívőként. És ez az én üzenetem. Tudom, hogy nem könnyű, de abban a levélben minden benne van. Köszönöm.
Ignazio Ingrao, az olasz RAI – TG1 újságírójának kérdése így hangzott: Olaszország nehéz időszakon megy keresztül, amely nemzetközi szinten is aggodalomra ad okot. Ott van a gazdasági válság, a világjárvány, a háború, és most kormány nélkül maradtunk. Ön Olaszország prímása: Mattarella elnöknek a születésnapja alkalmából írt táviratában egy olyan országról beszélt, amelyet sok nehézség jellemez, és fontos döntések meghozatalára hívott. Hogyan élte meg Draghi bukását?
Ferenc pápa: Először is nem akarok belekeveredni az olasz belpolitikába. Másodszor: Senki sem mondhatja, hogy Draghi miniszterelnök nem volt nemzetközileg magas szinten elismert ember. Az Európai Központi Bank elnöke volt. Szép karriert futott be. Egyetlen kérdést tettem fel az egyik munkatársamnak: mondja meg, hány kormánya volt Olaszországnak ebben a században? 20-at mondott. Ez a válaszom...
Ignazio Ingrao: Milyen felhívással fordul a politikai erőkhöz a közelgő nehéz választásokat illetően?
Ferenc pápa: Felelősség. Állampolgári felelősség...
Claire Giangrave, a Religion News Service újságírója intézte a következő kérdést a pápához: Sok katolikus, de sok teológus is úgy véli, hogy szükség van az egyház fogamzásgátlókkal kapcsolatos tanításának tovább fejlesztésére. Úgy tűnik, elődje, I. János Pál is úgy gondolta, hogy a teljes betiltást át kellene gondolni. Mit gondol erről, vagyis, hogy nyitott-e egy ilyen értelemben vett átértékelésre? Vagy van lehetőség arra, hogy egy pár fontolóra vegye a fogamzásgátlást?
Ferenc pápa: Ez nagyon időszerű kérdés. Tudniuk kell, hogy a dogma, az erkölcs mindig a fejlődés útján halad. Hogy egyértelműbbé tegyem, azt hiszem, máskor is mondtam már önöknek: egy erkölcsi vagy dogmatikai kérdés teológiai fejlődéséhez van egy nagyon világos szabály, ami megvilágítja a témát. Többé-kevésbé ezt követte Lerini Szent Vince (gall szerzetes pap, egyházi író, az V. században élt). Azt mondja, hogy az igaz doktrína ahhoz, hogy előre haladjon, fejlődjön, nem maradhat egyhelyben, ut annis consolidetur, dilatetur tempore, sublimetur aetate fejlődik. Vagyis idővel megszilárdul, elterjed és megszilárdul, de mindig halad előre. Éppen ezért a teológusok feladata a kutatás, a teológiai reflexió, úgy nem lehet teológiát művelni, hogy áll előttünk egy „nem”. A Tanítóhivatal mondja majd azt, hogy nem, túlságosan túlléptél a határokon, gyere vissza, de a teológiai fejlődésnek nyitottnak kell lennie, a teológusok ezért vannak. A Tanítóhivatalnak pedig segítenie kell a határok megértésében.
A fogamzásgátlás kapcsán úgy tudom, hogy megjelent egy kiadvány ebben a témában és más házassággal kapcsolatos kérdésekben is. Ez egy kongresszus anyaga, és a kongresszuson felvetnek dolgokat, aztán megvitatják egymással és javaslatokat tesznek. Világosan kell fogalmaznunk: akik ezt a kongresszust megtartották, kötelességüket tették, mert igyekeztek a doktrínában előre lépni, de egyházi értelemben, nem azon kívül, ahogy azt Lerini Szent Vince szabálya mondja. Aztán a Tanítóhivatal majd megmondja: igen, ez jó vagy nem jó. De annyi minden téma van még. Gondoljunk például az atomfegyverekre: ma hivatalosan kijelentettem, hogy az atomfegyverek használata és birtoklása erkölcstelen. Gondoljunk csak a halálbüntetésre: ma már azt mondhatom, hogy ebben a kérdésben közel állunk ahhoz, hogy erkölcstelenségnek tekintsük, mert az erkölcsi lelkiismeret fejlődött. Hogy világos legyen: ha fejlődik a dogma vagy az erkölcs, az rendben van, de abban az irányban, ahogy Lerini Szent Vince három szabálya kijelöli.
Szerintem ez nagyon világos: az az egyház, amely nem fejleszti az egyházi értelemben vett gondolkodását, az visszafelé haladó egyház, és ez ma sokak problémája, akik tradicionalistának mondják magukat. Nem, nem, nem tradicionalisták, hanem „hátratekintők”, hátrafelé mennek, gyökerek nélkül: ez mindig is így volt, az elmúlt évszázadban is. A „hátratekintő szemlélet” pedig bűn, mert nem halad előre az egyházzal. Azt hiszem, egy beszédemben említettem, hogy a hagyomány a halottak élő hite, míg ezek a „hátratekintők”, akik tradicionalistának mondják magukat, az élők halott hitét képviselik. A hagyomány éppen a gyökér, az ösztönző erő az Egyházban való előre lépéshez, és ez mindig függőleges irányú. A „hátratekintő” szemlélet pedig azt jelenti, hogy visszafelé megyünk, mindig zárkózottan. Fontos, hogy jól megértsük a hagyomány szerepét, amely mindig nyitott, mint a fa gyökerei, és a fa nő... Egy zeneszerzőnek volt egy nagyon szép mondata: Gustav Mahler volt az, aki azt mondta, hogy a hagyomány ebben az értelemben a jövő biztosítéka, nem múzeumi darab. Ha a hagyományt zárt módon fogod fel, az nem a keresztény hagyomány… mindig a gyökerek nedve visz előre. Ezért, gondolkodjunk és vigyük előre a hitet és az erkölcsöt. Amíg a gyökerek, a nedv irányába mennek, addig rendben van, Lerini Szent Vince e három általam említett szabályával – nyomatékosította Ferenc pápa.
Eva Fernandez, a Cadena Cope tudósítója a következőt kérdezte: Augusztus végén konzisztóriumra kerül sor. Az utóbbi időben sokan kérdezték, hogy gondolt-e a lemondásra, ne aggódjon, ezúttal nem ezt kérdezzük, de kíváncsiak vagyunk: gondolt már arra, hogy milyen tulajdonságokat szeretne látni utódjában?
Ferenc pápa: Ez a Szentlélek műve, tudja? Soha nem mernék erre gondolni... A Szentlélek jobban tudja, hogyan kell ezt csinálni, mint én, jobban, mint mindannyian. Mivel Ő inspirálja a pápa döntéseit, mindig Ő ösztönöz. Mivel él az egyházban, az egyházat nem lehet elképzelni a Szentlélek nélkül, Tőle lesz más, hallatja a hangját is – gondoljunk csak a Pünkösd reggelére –, majd harmóniát teremt. Fontos, hogy inkább „harmóniáról” beszéljünk, mint „egységről”. Igen, egység, de mint harmónia, nem mint fix dolog. A Szentlélek progresszív harmóniát ad nekünk, amely halad előre. Nekem tetszik, amit Szent Bazil mond a Szentlélekről: Ipse armonia est, Ő a harmónia. A harmónia, mert először a karizmák sokféleségével hallatja a hangját. Hagyjuk hát ezt a munkát a Szentlélekre. A lemondásommal kapcsolatban szeretném megköszönni azt a szép cikket, amelyben egyikük leírta mindazokat a jeleket, amelyek a lemondáshoz vezethetnek, és mindazokat, amelyek már megjelentek. Ez szép újságírói munka, aki a végén elmondja a véleményét, de közben azzal a rejtett nyelvezetével, amely azonban jeleket is ad, megnézi az összes jelet, nem csak a kijelentéseket. Tudni kell hogyan kell olvasni a jeleket, vagy legalább is törekedni kell az értelmezésre, amely lehet ilyen vagy olyan, ez szép munka, amit nagyon köszönök.
Phoebe Natanson, az ABC NEWS riportere a következő kérdést intézte a pápához: Bocsásson meg, Szentatya, tudom, hogy sok ilyen kérdés volt már, de azt szeretném kérdezni, hogy ebben az időszakban, az egészségi problémáival és mindennel együtt, gondolt-e arra, hogy itt az ideje visszavonulni? Volt olyan probléma, ami miatt elgondolkodott ezen? Voltak olyan nehéz időszakok, amelyek elgondolkodtatták erről?
Ferenc pápa: Az ajtó nyitva áll, ez egy normális lehetőség, de a mai napig nem kopogtattam ezen az ajtón, nem mondtam, hogy ebbe a szobába lépek, nem éreztem, hogy gondoljak erre a lehetőségre. De ez nem azt jelenti, hogy holnapután nem kezdek el gondolkodni ezen. De ebben a pillanatban, őszintén szólva, nem. Már ez az utazás is egy kis próbatétel volt... Igaz, ebben az állapotban nem lehet utazni, talán kicsit stílust kell váltani, visszafogni, megtenni a még teljesítendő utakat, átszervezni a dolgokat... De az Úr mondja majd ki, mi legyen. Az ajtó nyitva áll, ez igaz.
Mielőtt elköszönök önöktől, szeretnék beszélni valamiről, ami nagyon fontos számomra: ez a kanadai út erősen kötődött Szent Anna alakjához. Mondtam néhány dolgot a nőkről, de mindenekelőtt az idős asszonyokról, az anyákról és a nagymamákról. És aláhúztam valamit, ami egyértelmű: a hitet nyelvjárásban kell átadni, az anyák, a nagymamák nyelvjárásában.
A hitet ebben a női nyelvjárási formában kaptuk, és ez nagyon fontos: a nők szerepe a hit átadásában és a hit fejlődésében. Az anya vagy a nagymama tanít meg imádkozni, az anya vagy a nagymama az, aki elmagyarázza az első dolgokat, amit a gyermek nem ért a hittel kapcsolatban. És mondhatom, hogy a hitnek ez a nyelvjárási átadása női módon valósul meg. Valaki mondhatja: de teológiailag hogyan magyarázza ezt meg? Úgy, hogy az egyház az, ami a hitet közvetíti, és az egyház nő, az egyház menyasszony, az egyház nem férfi, az egyház nő. Nekünk be kell lépnünk ebbe a gondolatba, hogy az egyház nő, anyaegyház, amely fontosabb minden férfiak által uralt szolgálati fantáziánál vagy bármely férfi uralta hatalomnál. Az egyház anya, Mater, az egyház anyasága olyan, mint az Úr Anyjának alakja. Ebben az értelemben fontos hangsúlyozni ennek az anyai nyelvjárásnak a jelentőségét a hit átadásában. Ezt úgy fedeztem fel, hogy elolvastam például a Makkabeusok vértanúságát: kétszer-háromszor elmondja, hogy az anya adott nekik bátorságot az anyai nyelvjárásban. A hitet nyelvjárásban kell továbbadni. És ezt a dialektust a nők beszélik. Ez az egyház nagy öröme, mert az egyház nő, az egyház menyasszony. Ezt akartam elmondani Szent Annára gondolva. Köszönöm a türelmüket. Köszönöm a meghallgatást, jó pihenést és jó utat! – zárta sajtótájékoztatóját Ferenc pápa a Kanadából visszafelé tartó repülőúton.
