Keresés

Ferenc pápa fogadta a Katolikus egyház és a keleti ortodox egyházak közötti teológiai párbeszéd nemzetközi vegyesbizottsága tagjait Ferenc pápa fogadta a Katolikus egyház és a keleti ortodox egyházak közötti teológiai párbeszéd nemzetközi vegyesbizottsága tagjait 

Ferenc pápa: az ökumenizmus az emberek életéből és szenvedéséből merítsen ihletet

„Keresztségi, lelkipásztori és helyi” ökumenizmus. Ez az a három pont, amelyről Ferenc pápa szólt a Katolikus egyház és a keleti ortodox egyházak közötti teológiai párbeszéd nemzetközi vegyesbizottsága tagjainak csütörtökön, amikor a Vatikánban fogadta őket.

Benedetta Capelli / Somogyi Viktória – Vatikán

Egy olyan ökumenizmusra van szükség, amelynek gyökerei a mindennapi életben, a szenvedés megosztásában gyökereznek, és amely egyben a tanítás teológiai adaptációjának kiindulópontja is. Ferenc pápa ezeket az irányvonalakat jelölte ki, amikor fogadta a Vatikánban a Katolikus egyház és a keleti ortodox egyházak teológiai párbeszédével foglalkozó nemzetközi vegyesbizottság tagjait.

Helyi ökumenizmus

A helyi ökumenizmust illetően, amely már él mindenekelőtt a Közel-Keleten és az onnan nyugatra kivándorlók körében, a pápa az élet ökumenizmusáról beszélt, amely a családjaik mindennapi életében, munkájában és a mindennapi találkozásaikban nyilvánul meg. „Gyakran együtt élik meg a szenvedés ökumenizmusát, közös tanúságtételként Krisztus nevéről, olykor akár életük árán is. A teológiai ökumenizmusnak tehát nemcsak a múltban felmerült dogmatikai különbségekre kell reflektálnia, hanem híveink jelenlegi tapasztalataira is. Más szóval, a tanításról szóló párbeszéd teológiailag alkalmazkodjon az élet párbeszédéhez, amely egyházaink helyi és napi kapcsolataiban alakul ki, amelyek valódi teológiai helyszínt képviselnek” – mutatott rá a pápa.

Keresztségi ökumenizmus

Megköszönve a küldöttségnek az elvégzett értékes munkát, valamint a szentségekről készülő dokumentumot, amely „új lépést jelenthet a teljes szeretetközösség felé”, Ferenc pápa beszélt a keresztségi ökumenizmusról és a közös előrehaladás fontosságáról ennek a szentségnek köszönhetően. „A keresztségben található meg a keresztények közötti szeretetközösség és a teljes látható egység utáni vágyakozás alapja. Ennek a szentségnek köszönhetjük, hogy Pál apostollal együtt megerősíthetjük: „mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté keresztelkedtünk meg” (1 Kor, 12,13)

A konkrét valóság

A pápa másik gondolata a lelkipásztori ökumenizmusra és azokra a keleti ortodox egyházakkal közösen aláírt dokumentumokra vonatkozott, amelyek lehetővé teszik a hívők számára, hogy megkapják például a bűnbánat, az Eucharisztia és a betegek kenetének szentségét különleges körülmények között, ill. vegyes házasságok esetén. „Mindez úgy volt lehetséges, hogy megvizsgáltuk Isten népe tagjainak konkrét valóságát és javát, amelyek a történelmi eszmék és különbségek fölött állnak. Annak a fontosságára figyeltünk, hogy senki ne maradjon a Kegyelem eszközei nélkül” – hangsúlyozta Ferenc pápa.

A Lélektől megvilágosodva

A pápa ezután feltette a kérdést, hogy nem lehet-e kiterjeszteni a lelkipásztori megállapodásokat olyan körülményekre is, „amikor a híveink kisebbségi és diaszpóra helyzetbe kerülnek”. „A Szentlélek ösztönözzön bennünket arra, hogy miként haladjunk tovább ezen az úton, amely az emberek, a lelkek és Isten népének a javát, valamint a miénket, illetve mindennek a javát veszik figyelembe, nem pedig az erkölcsi, teológiai vagy ideológiai különbségeket. Jézus Krisztus megtestesült, emberré lett, Isten hűséges népének tagjává vált, nem egy elképzelés volt, hanem egy ember. Nekünk pedig mindig az emberek és Isten hűséges népének javát kell keresnünk” – nyomatékosította a pápa.

Együtt haladni

Végül Ferenc pápa hangsúlyozta a „testvéri találkozás fontosságát, hogy meghallgassuk egymást, megosszuk tapasztalatainkat és együtt járjunk”. „Ez az út az együtt haladás ökumenizmusa, amit az együtt járással valósítunk meg, nem csak az elképzelésekkel. És jó dolog bevonni az egyházaink közeledési folyamatába a fiatal nemzedékeket, amelyek aktív szerepet vállalnak a helyi közösségekben, hogy a tanításról szóló párbeszéd az élet párbeszédével együtt haladjon” – kérte a pápa.

Mária jegyében

Szűz Mária jegyében ért véget a találkozó, mert a párbeszéd következő szakaszában Szűz Mária áll a középpontban az Egyház tanítása és élete összefüggésében. „A Te oltalmad alatt keresünk menedéket, Istennek Szent Anyja. Ne vesd meg könyörgésünket, akik megpróbáltatásokat élünk meg, hanem ments meg minket minden veszedelemtől, ó dicsőséges és áldott Szűz” – fohászkodott végül a pápa.

25 június 2022, 18:59