Keresés

A Családok Fesztiválján Ferenc pápa a résztvevők között A Családok Fesztiválján Ferenc pápa a résztvevők között 

A pápa a családokhoz: Azt akarom, hogy az egyház irgalmas szamaritánus legyen számotokra

A Családok Világtalálkozóját megnyitó Családok Fesztiválján szerdán este Ferenc pápa felkérte a családokat, hogy tegyenek egy „lépést előre” annak érdekében, hogy „megváltoztassák a világot és otthonává tegyék mindazok számára, akiknek szükségük van arra, hogy befogadják és elfogadják őket”. Magyarország képviseletében is jelen van egy delegáció a rendezvényen.

Christopher Wells / Somogyi Viktória - Vatikán

Június 22-én, szerdán este megnyílt a Családok X. Világtalálkozója, amelyen a Családok Fesztiválját ünnepelték Ferenc pápa jelenlétében. Az idei találkozót a világ egyházmegyéiben és plébániáin tartják, a korábbi évektől eltérő „policentrikus és kiterjesztett” formában. Ugyanakkor 120 országból több mint kétezer küldött érkezett Rómába az ötnapos rendezvényre, amelynek célja, hogy rávilágítson a házasság és a család szépségére a mai világban. A magyar delegációt Marton Zsolt váci püspök, az MKPK Családügyi Bizottságának elnöke vezeti. A találkozó témája „Családi szeretet: hivatás és út az életszentséghez”. Június 23. csütörtök és 25. szombat között tartják a Pasztorációs Kongresszust, amelynek helyszíne a vatikáni VI. Pál terem. A rendezvény június 26-án, vasárnap ér véget.

Tanúságot tenni a családi élet örömeiről és nehézségeiről

Ferenc pápa részt vett a megnyitó ünnepségen a vatikáni VI. Pál teremben, ahol több család tanúságtételét meghallgatta, akik megosztották tapasztalataikat a modern világ családi életének örömeiről, gondjairól, nehézségeiről és reményeiről. Köztük voltak Isten szolgája Chiara Corbella Petrillának a szülei.  Chiara életvédő aktivista volt, aki megőrizte hitét, miközben küzdött a rák ellen. Tanúságot tett egy ukrán anya és lánya is, valamint a nagy olasz család, amely befogadta őket, miután elmenekültek az ukrajnai háború elől. Továbbá a Kongói Demokratikus Köztársaságba küldött olasz nagykövet muzulmán özvegyének tanúságtétele is elhangzott, akinek férjét humanitárius tevékenység közben gyilkolták meg.

Farrell bíboros szavai

Ferenc pápa szavait Kevin Farrell bíboros, a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériumának prefektusa köszöntő beszéde előzte meg. A bíboros szerint a család a „kihívások és problémák csomópontja, amelyek a jegyespárok, a házastársak és gyermekek mindennapi életében olykor leküzdhetetlennek tűnnek”. Pontosan erről a valóságról akar gondoskodni az Egyház bátorsággal, irgalmassággal és anyai gondoskodással.

Együtt az úton

Tanúságtételükre válaszolva Ferenc pápa közelségéről biztosította a világ minden házaspárját és családját konkrét helyzetükben. Bátorító szavakkal fordult feléjük: „Induljatok el onnan, ahol most vagytok, és onnan próbáljatok együtt haladni: együtt, mint párok, együtt a saját családotokban, együtt más családokkal, együtt az egyházzal.” A pápa az irgalmas szamaritánus képére emlékezve így szólt: „Azt akarom, hogy az Egyház mindannyiótok számára irgalmas szamaritánus legyen: egy irgalmas szamaritánus, aki közel lép hozzátok, és segít abban, hogy tovább tudjátok folytatni utatokat, és hogy tudjatok egy lépést tenni előre, bármilyen kicsi is legyen az.” A családok által elmondott tanúságtételekre támaszkodva mutatott be néhány lépést ezek közül: előrelépés a házasságra való nyitottság, a keresztek felvállalása, a megbocsátás, a mások befogadása és a testvériség előmozdítása felé.

Küldetés és tanúságtétel a világban

Beszéde végén Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy minden családnak „megvan a maga küldetése, amit el kell végeznie világunkban, tanúságot kell tennie”. Arra kérte a családokat, hogy kérdezzék meg maguktól: „Mi az az ige, amelyet az Úr az életünkön keresztül közvetíteni akar mindazoknak, akikkel találkozunk? Milyen „előrelépést” kér ma a családunktól? A pápa felszólította a családokat, hogy „álljanak meg és hallják meg Isten szavát”, és engedjék meg, hogy az Úr megváltoztassa őket, hogy „ti is megváltoztassátok a világot, és „otthonná” tegyétek mindazok számára, akiknek szükségük van arra, hogy befogadásra és elfogadásra találjanak, valamint akiknek szüksége van a Krisztussal való találkozásra és akiknek tudniuk kell, hogy szeretik őket.”

A Családok Világtalálkozója a hétvégéig folytatódik. Szombat este a Ferenc pápa által a Szent Péter téren bemutatott szentmisével zárul le. A pápa vasárnap az Úrangyala-imádság alkalmával adja át a „családok megbízatását”.

 

 

23 június 2022, 12:16