Keresés

"Újból tanuljanak meg meghallgatni, de immár a szív képességével” "Újból tanuljanak meg meghallgatni, de immár a szív képességével” 

„Meghallgatni a szív fülével” – pápai üzenet a Tömegtájékoztatás 56 . világnapjára

Május 29-én, a hónap utolsó vasárnapján tartják a Tömegtájékoztatás Világnapját, mely alkalomra Ferenc pápa üzenetet tett közzé már január 29-én, Szalézi Szent Ferenc, az újságírás védőszentje ünnepén. A dokumentumban a Szentatya a világjárvány közeli tapasztalataira hivatkozva arra kéri a tömegtájékoztatás világát, újságírókat, olvasókat, nézőket és hallgatókat, hogy „újból tanuljanak meg meghallgatni, de immár a szív képességével”.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán        

Az üzenet bevezetőjében írja a pápa: „Tavaly arra utaltunk, hogy a valóság felfedezéshez „el kell menni és meg kell nézni” azt, hogy az események tapasztalataiból és az emberekkel való találkozásból kiindulva tájékoztassunk róla”. Ez alkalommal is „ezt a megközelítést folytatva, a figyelmet most egy másik szóra, a „meghallgatni” igére irányítja, mely a kommunikáció nyelvtanában alapvető jellegű, egyúttal pedig a hiteles párbeszéd feltétele.

A pápa szerint „elveszőben van az a képességünk, hogy a velünk szemben álló emberek közül bárkit is meghallgassunk, akár a mindennapi kapcsolatok szokásos hálózatában, akár a polgári élet legfontosabb kérdéseiről folytatott vitákban. Mindeközben a meghallgatás a kommunikációs és információs területen fontos új fejleményt él meg a különféle podcastok és audio chat-ajánlatok révén, megerősítve, hogy a hallgatás továbbra is feltétlenül szükséges az emberi kommunikációhoz. A lelki sebek gyógyításához értő jeles orvost egyszer arról kérdezték, mire van legnagyobb szükségük a mai embereknek. „Arra a határtalan vágyra, hogy meghallgassák őket” – válaszolta. Ez a vágy gyakran rejtve marad, mégis kihívás elé állít mindenkit: nevelőket, képzést adó személyeket, a kommunikáció szakembereit, szülőket és tanárokat, lelkipásztorokat és lelkipásztori segítőket, információs szakembereket, továbbá a társadalmi és politikai szolgálat végzőit.

A szív fülével meghallgatni

A Bibliából ismerjük, hogy a meghallgatás nem csupán akusztikus érzékelés, hanem lényegileg összefügg Isten és az emberiség párbeszédes kapcsolatával.  A „S’öma Jiszráél”,  a „Halld Izrael!” (MTörv 6,4), a Tóra első parancsolatának kiindulópontja továbbra is folyamatosan ismétlődik a Szentírásban, egészen odáig menően, hogy Szent Pál leszögezi: „A hit hallásból ered” (Róm 10, 17). A kezdeményezés ugyanis a hozzánk szóló Istené, amire mi meghallgatással válaszolunk, de már maga ez a meghallgatás is az ő kegyelméből fakad, ahogy egy csecsemő reagál anyja és apja tekintetére és hangjára. Az öt érzékszerv közül az Istennek a legkedvesebb a hallás, talán azért, mert kevésbé bántó és diszkrétebb, mint a látás, éppen ezért hagyja szabadabban az embert. A hallgatás Isten alázatos stílusának felel meg. Ebben a cselekvési formában tárja fel önmagát az Isten, aki az embert a szavával alkotta saját képmására, és meghallgatva őt mintegy saját beszélgetőtársaként ismeri fel. Isten szereti az embert, ezért fordul hozzá a Szavával és azért fordítja feléje a fülét, hogy meghallgassa őt.

A meghallgatás végső értelemben a szeretet dimenziója

Ezzel szemben az ember hajlik arra, hogy elmeneküljön a kapcsolatokból, hátat fordítson azoknak, befogja a fülét, hogy ne is kelljen meghallgatnia. A meghallgatás tagadása gyakran agresszívvé válik a másik iránt, miként az István diakónus szavának hallgatóival is történt, akik fülüket befogva mind rárontottak. (vö. ApCsel 7,57). Egyrészt tehát ott van Isten, aki mindig szabadon nyilatkoztatja ki magát, másrészt pedig a ráhangolódásra, a meghallgatásra felszólított ember. Az Úr kifejezetten szeretet-szövetségre hívja az embert, hogy teljesen azzá válhasson, ami, vagyis Isten képmása és hasonlatossága abban a képességében, hogy tud meghallgatni, befogadni és teret adni a másiknak. A meghallgatás végső értelemben a szeretet dimenziója.

Éppen ezért hívja fel tanítványai figyelmét Jézus arra, hogy ellenőrizzék hallgatásuk jellegét: „Figyeljetek tehát arra, hogyan hallgatjátok (szavaimat)” (Lk 8,18), buzdítja őket a magvetőről szóló példabeszéde helyes megértésére. Ezzel azt is jelzi, hogy nem elég meghallgatni, hanem azt jól meg is kell tenni. Csak az hozza meg az élet és az üdvösség gyümölcsét, aki „szép és jó” szívvel fogadja az Igét és azt hűségesen meg is tartja (vö. Lk 8.15). Csak akkor fejlődhetünk a kommunikáció művészetében, ha odafigyelünk arra, akit hallgatunk, amit hallgatunk és ahogyan hallgatunk. Ennek középpontja nem egy elmélet vagy egy technika, hanem a szív képessége, mely lehetővé teszi a közelséget (Ev Gaud 171).

„Ne a szívet hordjuk a fülben, hanem fület a szívben”

Noha mindannyiunknak van füle, ám gyakorta még a tökéletes hallásúak sem hallják a másikat. Valójában létezik egy belső süketség, ami rosszabb a fizikainál. A hallás valójában nem csak a halló szervet érinti, hanem az egész embert. A hallgatás igazi székhelye a szív. A fiatal Salamon király azért bizonyul bölcsnek, mert arra kérte az Urat, hogy adjon neki „meghallgató szívet” (1Kir 3,9). Szent Ágoston pedig arra hív minket, hogy szívvel hallgassunk (corde audire), hogy ne külsőleg a fülben, hanem lelkileg a szívben fogadjuk be a szavakat: „Ne a szívet hordjuk a fülben, hanem fület a szívben”. Assisi Szent Ferenc pedig arra buzdította testvéreit, hogy „hajlítsák szívük fülét a testvérek felé ”. Az igazi kommunikáció első meghallgatása önmaga saját, legbenső meghallgatásában áll, mely minden ember legbensőjébe van írva. Onnét kell kiindulnunk a meghallgatásban, ami egyedivé tesz minket a teremtésben, vagyis abból a vágyból, hogy másokkal és azzal az egészen Mással kapcsolatban legyünk” – olvassuk Ferenc pápának a Tömegtájékoztatás 56 . világnapjára írt üzenete első részében.   

A meghallgatás, mint a jó kommunikáció feltétele

A meghallgatásnak van olyan formája, amely nem igazi meghallgatás, hanem épp az ellenkezője, az odafülelés. Valójában ez állandó kísértés, amely manapság, a közösségi média korában, úgy tűnik, hogy csak súlyosbodott, amikor „lehallgatunk és kémkedünk”, másokat saját érdekünkben kihasználunk. Ezzel szemben éppen attól lesz jó és teljesen emberi a kommunikáció, ha szemébe nézve figyelünk arra, aki előttünk áll és meghallgatjuk a másikat, akihez egyenesen, bizalommal és őszinte nyitottsággal közeledünk.

A hétköznapi életben sokszor tapasztalt meghallgatás hiánya sajnos a közéletben is megmutatkozik, ahol ahelyett, hogy meghallgatnánk egymást, gyakran „mellébeszélünk”. Ez annak a jele, hogy az igazság és a közjó helyett inkább a konszenzust keressük, igazi meghallgatás helyett a hallgatóságra figyelünk. A jó kommunikáció viszont nem poénokkal próbálja lenyűgözni a közvéleményt, azzal a céllal, hogy közben nevetségessé tegye beszélgetőpartnerét, hanem a másik szempontjaira figyel és igyekszik megragadni a valóságot a maga összetettségében. Szomorú, hogy még az Egyházban is ideológiai csoportosulások alakulnak ki, a meghallgatás elvész és így csak egy terméketlen szembenállás marad meg.

Valójában sok párbeszédben egyáltalán nem kommunikálunk. Csupán arra várunk, hogy a másik befejezze a beszédet, hogy aztán ráerőltessük saját szempontjainkat. Ezekben a helyzetekben, ahogy Abraham Kaplan filozófus találóan megjegyzi, a párbeszéd duológus, kéthangú monológ. Az igazi kommunikációban azonban az én és a te is egyaránt „kilépnek”, egymás felé fordulnak. A meghallgatás tehát a párbeszéd és a jó kommunikáció első, nélkülözhetetlen kelléke. Nem kommunikálunk, ha előbb nem hallgattunk meg és nem művelünk jó újságírást a meghallgatás képessége nélkül. Ahhoz, hogy megalapozott, kiegyensúlyozott és teljes körű tájékoztatást nyújtsunk, hosszasan kell meghallgatnunk. Egy esemény elbeszéléséhez vagy a valóság leírásához egy riportban elengedhetetlen, hogy tudjunk meghallgatni, készen arra, hogy meggondoljuk magunkat és módosítsuk kiinduló feltételezéseinket. Valójában csak akkor juthatunk el a hangok összhangjához, ha kilépünk a monológból, ami a valódi kommunikáció biztosítéka. Több forrás meghallgatása, ahogy a szakma tanítja: „ne állj meg az első vendéglőnél”, lesz a kezese a közreadott információk megbízhatóságának és komolyságának. Több hang meghallgatása, egymás meghallgatása, még az Egyházban is, a testvérek közt, teszi lehetővé számunkra a megkülönböztetés művészetének gyakorlását, amely mindig a hangok szimfóniájában való tájékozódás képességeként jelenik meg.

De miért is szembesüljünk a meghallgatás erőfeszítéseivel? – kérdezi a pápa üzenete. Válaszként a Szentszék egyik nagy diplomatájára, Agostino Casaroli bíborosra utal, aki a „türelem vértanúságáról” szólt, amire a legnehezebb beszélgetőpartnerekkel folytatott tárgyalások során van szükség,  hogy meghallgassuk és meghallgatásra bírjuk beszélgetőpartnereinket a lehető legnagyobb jó elérése érdekében, a szabadság korlátozott körülményei között. A meghallgatás még a kevésbé nehéz helyzetekben is mindig megköveteli a türelem erényét, továbbá annak a képességét, amivel megengedjük, hogy az igazság meglepjen minket, még ha csak egy töredékében is, ami jelen van a meghallgatott embertársban. Csak a rácsodálkozás teszi lehetővé a megismerést. A környező világra tágra nyílt szemekkel tekintő gyermek végtelen kíváncsiságára gondolok. Ezzel a beállítottsággal meghallgatni – vagyis egy gyermek felnőtt tudatú rácsodálkozásával – mindig gazdagodást jelent, mert mindig lesz olyasvalami, bármilyen kicsi is, amit megtanulhatunk a másiktól és hasznosíthatunk az életünkben.

A társadalom meghallgatásának képessége is rendkívül értékes ebben a világjárványtól megsebzett korban. A „hivatalos információkkal” szemben korábban felgyülemlett sok bizalmatlanság egyfajta „infodémiát”, info-járványt okozott, amely csak tovább nehezítette a hiteles és átlátszó információ művelésének a világát. Mélyen oda kell figyelni és hallgatni különösen a társadalmi nyugtalanságra, amit számos gazdasági tevékenység lassulása vagy leállítása még csak tovább fokoz.

A kényszermigráció valósága is összetett probléma, és senkinek sincs kész receptje a megoldására. A pápa megismétli, hogy a migránsokkal kapcsolatos előítéletek leküzdése és szívünk keménységének feloldása érdekében meg kell próbálnunk meghallgatni élettörténeteiket. Adjunk mindegyiküknek nevet és hozzá a történetüket. Sok jó újságíró csinálja már ezt. Bátorítsuk őket! Hallgassuk meg ezeket a történeteket! Így aztán mindenki szabadon támogathatja azt a migrációs politikát, amelyet az országa számára legmegfelelőbbnek tart. Mindenesetre nem számoknak, nem veszélyes betolakodóknak tűnnek a szemünkben, hanem konkrét embereknek,  arcaikkal, történeteikkel, tekintetükkel, elvárásaikkal, szenvedéseikkel, amelyeket meg kell hallgatnunk.

Meghallgatni egymást az Egyházban

Az üzenet végén a pápa figyelmét az Egyházon belüli meghallgatásra fordította, hiszen az Egyházban is nagy szükség van egymás meghallgatására. Ez a legértékesebb és legeredetibb ajándék, amit egymásnak kínálhatunk. Mi, keresztények megfeledkezünk arról, hogy a meghallgatás szolgálatát maga a legfőbb Meghallgató bízta ránk, akinek szolgálatában mi is részt veszünk. „Előbb Isten fülével kell meghallgatnunk, ha beszélni akarunk az Igéjén keresztül” – idézte a pápa Dietrich Bonhoeffer protestáns teológust, aki a meghallgatás elsődleges közösségi szolgálatára emlékeztet minket. Aki ugyanis nem tudja meghallgatni a testvérét, az hamarosan magát az Istent sem tudja majd meghallgatni. A lelkipásztori szolgálat legfontosabb vonása „a fül apostolkodása”. Mielőtt beszélsz, hallgasd meg a testvéred – int Jakab apostol: „Mindenki legyen kész a hallásra és lassú a szólásra” (Jak 1,19). A jótékonyság első tette, hogy az idő egy részét az emberek meghallgatására fordítjuk.

Most kezdődött a szinodális folyamat. Imádkozzunk, hogy ez nagyszerű alkalom legyen a kölcsönös meghallgatásra. A közösség valójában nem stratégiák és programok eredménye, hanem a testvérek egymás közötti kölcsönös meghallgatására épül. Mint egy kórusban, az egység nem egyformaságot és egyhangúságot igényel, hanem a szólamok sokaságát és változatosságát. Amikor a kórus tagjai énekelnek, közben mind hallgatja a többi hangot, tekintettel az egész harmóniájára. Ezt a harmóniát a zeneszerző álmodja meg, de megvalósítása az összes és minden egyes hang egybecsengésén múlik. A minket megelőző és minket magában foglaló közösségben való részvétel tudatában újra felfedezhetjük a harmonikus egyházat, amelyben mindenki a saját hangján énekelhet, ajándékként fogadva másokét, hogy az egységben nyilvánuljon meg a Szentlélek művelte harmónia – zárul Ferenc pápának a Tömegtájékoztatás 56 . világnapjára írt üzenete. 

27 május 2022, 14:35